Evangélikusok

»Gyújtsd fel, Is­ten, ezt a vá­rost!«

A „ka­taszt­ró­fa­tu­ris­ták­nak” csa­lód­ni­uk kel­lett: 21-én szokat­la­nul népes gyülekezet előtt, ugyan­ak­kor nyu­godt kö­rül­mé­nyek kö­zött tar­tot­ta meg utol­só va­sár­nap dél­előt­ti is­ten­tisz­te­le­tét Né­meth Mi­hály a bé­kés­csa­bai evan­gé­li­kus Nagy­temp­lom­ban. Az al­föl­di vá­ros vi­ha­ros kö­rül­mé­nyek kö­zött tá­vo­zó pász­to­ra több­ször is lel­kész­tár­sai tisz­te­le­té­re és sze­re­te­té­re szó­lí­tot­ta fel a hí­ve­ket.

Egy lel­kész bú­csú-is­ten­tisz­te­le­té­re más­kor is so­kan kí­ván­csi­ak, ez­út­tal azon­ban az át­la­gos­nál is na­gyobb ér­dek­lő­dés övez­te Né­meth Mi­hály bé­kés­csa­bai tá­vo­zá­sát. Né­hány hó­nap alatt egy­re töb­ben tud­tak az egy­ház­köz­ség ve­ze­té­sé­ben ki­ala­kult konf­lik­tus­ról, míg egy – a Bé­kés Me­gyei Hír­lap­ban – jú­ni­us 19-én nap­vi­lá­got lá­tott in­ter­jú­ban ma­ga a tá­vo­zó sem rej­tet­te vé­ka alá el­köl­tö­zé­sé­nek va­lós okát: a gyü­le­ke­zet töb­bi lel­ké­sze nem tud ve­le együtt dol­goz­ni…

A me­gyei na­pi­lap in­ter­ne­tes ki­adá­sát ha­mar meg­ta­lál­ták azok is, akik több­nyi­re ál­név mö­gé búj­va fej­tet­ték ki ál­lás­pont­ju­kat, gyak­ran sze­mé­lyes­ke­dő, pro­vo­ka­tív stí­lus­ban. A bé­kés­csa­bai hely­zet té­ma lett az evan­gé­li­kus le­ve­le­ző­lis­tán, a Fra­ter­ne­ten, il­let­ve a my­Lu­the­ren is.

A töb­bi va­sár­na­pon a ka­to­li­kus temp­lom előtt meg­ta­lál­ha­tó kol­dus is tud­ta: ez­út­tal töb­ben lesz­nek a lu­the­rá­nu­sok­nál, ezért a Nagy­temp­lom lép­cső­jén ké­re­get­te a fo­rin­to­kat. Az át­la­gos va­sár­na­pi ige­hall­ga­tók több­szö­rö­se, a me­gyei na­pi­lap tu­dó­sító­ja sze­rint mint­egy ki­lenc­száz em­ber vett részt a meg­le­he­tő­sen élénk mé­dia­ér­dek­lő­dés kö­ze­pet­te tar­tott is­ten­tisz­te­le­ten.

Nyi­tó­ének­ként az „Is­ten ne­kem erőm, bi­zo­dal­mam” kez­de­tű ének csen­dült fel, amely a csa­bai gyü­le­ke­zet ala­pí­tá­sa óta min­den je­les ün­nep­na­pon el­hang­zik.

Né­meth Mi­hály Róm 9,16 alap­ján tar­tott ige­hir­de­té­sé­ben több­ször is utalt az el­múlt hó­na­pok ese­mé­nye­i­re. „Eb­ben a gyü­le­ke­zet­ben van va­la­ki, aki na­gyon sze­re­ti ezt a gyü­le­ke­ze­tet és ezt a vá­rost, aki Bé­kés­csa­bán akart ma­rad­ni. Ez a va­la­ki ke­res­te, szí­ve mé­lyén még min­dig ke­re­si az igaz­sá­got. Az utób­bi hó­na­pok­ban bi­zony több­ször is az igaz­ság­osz­tó Is­tent ke­res­te. Mi­kor fog­ja meg­ta­nul­ni ez a va­la­ki, hogy nem azé, aki akar­ja, sem nem azé, aki fut, ha­nem a kö­nyö­rü­lő Is­te­né? Ak­kor, ami­kor le­mond ön­ma­ga va­lós – má­sok sze­rint csak vélt – igaz­sá­gá­nak ér­vény­re jut­ta­tá­sá­ról. Ha új­ra rá­te­kint ar­ra az Is­ten­re, aki fél­re­tet­te igaz­sá­gát, és ke­reszt­re ad­ta ezért a va­la­ki­ért is a Fi­át, Jé­zust – mert ennyi­re sze­re­ti őt” – emel­te ki az ige­hir­de­tő.

A tá­vo­zó lel­kész szlo­vá­kul is fel­idéz­te a vá­ros­ból 1753-ban el­űzött pré­di­ká­tor előd­jé­nek sza­va­it. Vand­lik Már­ton akkor e sza­vak­kal bú­csú­zott a csa­bai szó­szék­ről: „Gyújtsd fel, Is­ten, ezt a vá­rost!” „Mit kí­ván­hat­nék én most nek­tek, csa­bai hí­vek?” – tet­te fel a kér­dést Né­meth Mi­hály. „Így ál­da­lak ben­ne­te­ket: Gyújtsd fel, Is­ten, ezt a vá­rost – Szent­lel­ked tü­zé­vel!”

A pré­di­ká­ció in­ter­mez­zó­ja­ként – a lel­késszel egy ön­kor­mány­za­ti bi­zott­ság­ban dol­go­zó – Jó­zsa Mi­hály szín­mű­vész tol­má­cso­lá­sá­ban hang­zott el Re­mé­nyik Sán­dor Ke­gye­lem cí­mű köl­te­mé­nye.

Tá­vo­zá­sá­nak – saj­tó­ból már is­mert – oka­it a bú­csú­zó lel­ki­pász­tor a hir­de­té­sek kö­zött osz­tot­ta meg a gyü­le­ke­zet­tel. Ar­ra kér­te a bé­kés­csa­ba­i­a­kat, hogy to­vább­ra is sze­res­sék az egy­há­zat, a temp­lo­mo­kat, tisz­tel­jék és sze­res­sék az itt ma­ra­dó lel­ké­sze­ket.

A zá­ró­ál­dást kö­ve­tő­en az am­bó­hoz lép­ve Né­meth Mi­hály így fo­gal­ma­zott: „Vol­tak, akik azt mond­ták, hogy biz­to­san meg akar­tam ko­ro­náz­ni más­fél év­ti­ze­des bé­kés­csa­bai szol­gá­la­to­mat ez­zel a dél­előt­tel. Ne­kem nin­csen ko­ro­nám. Én a tö­vis­ko­ro­nás Krisz­tus szol­gá­ja vol­tam itt, és az sze­ret­nék ma­rad­ni új szol­gá­la­ti he­lye­men is.” El­mond­ta, hogy je­re­mi­á­si fáj­da­lom­mal a szí­vé­ben hagy­ja el Bé­kés­csa­bát, majd le­tet­te a Kis- és a Nagy­temp­lom ná­la lé­vő kul­csa­it, és – fo­gas­ra akaszt­va Lu­ther-ka­bát­ját – ci­vil öl­tö­zék­ben hagy­ta el az is­ten­há­zát, mi­köz­ben a gyü­le­ke­zet az éne­kes­könyv 328. éne­két éne­kel­te.

A tá­vo­zó lel­kész nem en­ged­te meg, hogy bár­ki nyil­vá­no­san kö­szön­je meg szol­gá­la­tát. Az istentisztelet résztvevői – a vasárnapi templomlátogatók mel­lett jelenlegi és egykori tanítványai, ál­ta­la esketett házaspárok, a városi közéletben szerepet vállalók – a templom aj­ta­já­ban sze­mé­lye­sen bú­csúz­ha­ttak el tő­le. Itt kap­ták kéz­hez a gyü­le­ke­zet tag­jai a Csa­bai bú­csú(s)zó cí­mű ki­ad­ványt, amely­ben ti­zen­öt évi szol­gá­la­tát összeg­zi, és tá­vo­zá­sá­nak oka­it fej­te­ge­ti a lel­kész, már a ve­zér­cikk­ben is hang­sú­lyoz­va, hogy „a bé­kes­ség ér­de­ké­ben”.

Né­meth Mi­hály jú­li­us 1-jén nyújt­ja be írás­ban le­mon­dá­sát, jú­li­us 14-étől idő­ará­nyos sza­bad­sá­gát ve­szi ki, au­gusz­tus 1-jé­től pe­dig a mag­ló­di gyü­le­ke­ze­tet pász­to­rol­ja, mi­u­tán a Pest me­gyei egy­ház­köz­ség pa­ró­kus lel­ké­szé­nek vá­lasz­tot­ta. A Vi­har­sa­rok­ban ma­ra­dók pe­dig vár­ják a Lélek tüz­ét és a bé­kés Csa­bát…

–Ó –Ő –A