e-világ

So­ro­za­tunk cí­mét az öku­me­né szel­le­mé­ben II. Já­nos Pál pá­pá­tól köl­csö­nöz­tük, aki 1990-es új­évi üze­ne­té­ben ezt mond­ta: „A mo­dern tár­sa­da­lom nem lesz ké­pes meg­ol­dást ta­lál­ni az öko­ló­gi­ai vál­ság­ra, ha­csak ko­mo­lyan át nem gon­dol­ja egész élet­for­má­ját.” Az áru­szál­lí­tás je­len­tő­sen hoz­zá­já­rul boly­gónk ál­la­po­tá­nak rom­lá­sá­hoz, ér­de­mes hát ezt is vé­gig­gon­dol­nunk.

„Hány ki­lo­mé­tert eszel meg na­pon­ta?” – tet­ték fel a kér­dést az el­múlt évek­ben több ren­dez­vé­nyen há­rom ma­gyar kör­nye­zet­vé­del­mi szer­ve­zet mun­ka­tár­sai, és se­gí­tet­ték is az ér­dek­lő­dő­ket, hogy ki­szá­mol­has­sák az ered­ményt. Az élel­mi­szer­üz­let­ben sok­szor egy­ér­tel­mű­en ki­de­rül, hogy a ma­zso­la Irán­ból, a föl­di­mo­gyo­ró pe­dig Kí­ná­ból szár­ma­zik, de a pi­a­con sok­szor csak kér­dés­re tudjuk meg, hogy a zöld­pap­ri­ka Hol­lan­di­á­ból ér­ke­zett, a ba­la­to­ni hal­sü­tő­ben pe­dig nem szok­tunk ar­ra gon­dol­ni, hogy a hek­ket nem tő­lünk húsz mé­ter­re, ha­nem eset­leg Ar­gen­tí­ná­ban fog­ták ki a víz­ből. Kü­lön­ben is so­kak szá­má­ra – ért­he­tő mó­don – az a leg­fon­to­sabb szem­pont, hogy mi­nél ol­csób­ban meg tud­ják ven­ni a más­na­pi fő­zés­hez az árut. Hát nem mind­egy, hogy hon­nan szár­ma­zik?

Nem, egy­ál­ta­lán nem! Mos­ta­ná­ban min­den az ég­haj­lat­vál­to­zás­ról szól, ezért a kör­nye­zet­vé­dő ak­ti­vis­ták a szál­lí­tá­si ki­lo­mé­te­rek után azt pró­bál­ták tu­da­to­sí­ta­ni a vá­sár­lók­ban, hogy az adott mennyi­sé­gű áru köz­úton, ha­jón vagy re­pü­lőn tör­té­nő szál­lí­tá­sa mennyi szén-di­o­xid ki­bo­csá­tá­sá­val jár, amely ugye köz­tu­dot­tan üveg­ház­ha­tá­sú gáz.

Én iga­zán él­mény­sze­rű­en ak­kor él­tem át az esz­te­len szál­lí­tá­sok kör­nye­ze­ti ha­tá­sát, mi­kor egy auszt­ri­ai au­tó­pá­lya-par­ko­ló­ban fi­gyel­tem az el­dü­bör­gő ka­mi­o­no­kat. A fel­ira­tok sze­rint az egyik ás­vány­vi­zet, a má­sik iro­da­bú­tort szál­lí­tott nyu­gat­ról ke­let­re, ve­le szem­ben, a má­sik ol­da­lon vi­szont az egyik iro­da­bú­tort, a má­sik ás­vány­vi­zet ke­let­ről nyu­gat­ra. Ezek a monst­ru­mok nem­csak a klí­ma­vál­to­zás­hoz já­rul­nak hoz­zá, de he­lyi szin­ten is sú­lyos lég­szennye­zők, ha pe­dig be­tér­nek a te­le­pü­lé­sek­re, nagy kárt tesz­nek az utak­ban és az épü­le­tek­ben is, rá­adá­sul szá­mos bal­ese­tet okoz­nak.

A köz­úti szál­lí­tás­nál csak a lé­gi szál­lí­tás kör­nye­zet­szennye­zőbb. Ar­ról so­kat hal­lunk, hogy kör­nye­ze­ti szem­pont­ból ked­ve­zőbb len­ne az áru­szál­lí­tás je­len­tős ré­szét a köz­utak­ról vas­út­ra át­irá­nyí­ta­ni, és a ha­jó­zás­ról is azt ta­nul­tuk, hogy kör­nye­zet­ba­rát szál­lí­tá­si mód. Per­sze egy­ál­ta­lán nem prob­lé­mát­lan. Ép­pen az el­múlt hó­na­pok­ban de­rült ki: ah­hoz, hogy a raj­nai ha­jó­flot­ta szá­má­ra szük­sé­ges me­rü­lé­si mély­sé­get a Du­nán is biz­to­sí­ta­ni le­hes­sen, olyan mér­té­kű kot­rá­sok­ra len­ne szük­ség, hogy szá­mos, zá­to­nyok­hoz, se­kély víz­hez kö­tő­dő ál­lat­faj ve­szély­be ke­rül­ne.

Tu­do­má­sul kell ven­ni, hogy az áru­szál­lí­tás min­den­kép­pen ko­moly kör­nye­zet­ter­he­lést je­lent. Mind­ezt mi­ért? Ki­sebb rész­ben azért, hogy va­ló­ban nél­kü­löz­he­tet­len – vagy an­nak hitt – ter­mé­kek jus­sa­nak el hoz­zánk, na­gyobb rész­ben azért, hogy a chi­lei bo­rok­tól a kí­nai fok­hagy­má­ig olyan áruk ér­kez­ze­nek Ma­gyar­or­szág­ra, ame­lyek tönkreteszik a ha­zai ter­me­lők meg­él­he­té­sét. Per­sze ha elég ügye­sek és sze­ren­csé­sek, ak­kor az ő áru­ju­kat tá­vo­li föld­ré­szek vá­sár­lói ve­szik meg.

So­kan azt mond­ják, hogy nincs mit ten­ni. Az áruk sza­bad áram­lá­sá­nak alap­el­vét az Eu­ró­pai Gaz­da­sá­gi Kö­zös­sé­get lét­re­ho­zó ró­mai szer­ző­dés­ben ha­tá­roz­ták meg 1957-ben, és a ke­res­ke­del­mi aka­dá­lyok­tól men­tes, sza­bad ver­se­nyen ala­pu­ló bel­ső pi­ac az uni­ó­ban az­óta is meg­kér­dő­je­lez­he­tet­len. (Ez per­sze nem ele­gen­dő ma­gya­rá­zat az ol­csó chi­lei bo­rok­ra, de Vi­lág­ke­res­ke­del­mi Szer­ve­zet is van a vi­lá­gon.) A mű­sza­ki szak­nyelv sze­rint ton­na­ki­lo­mé­ter/év­ben ki­fe­je­zett glo­bá­lis áru­szál­lí­tá­si vo­lu­men 2000 és 2050 kö­zött vár­ha­tó­an meg­há­rom­szo­ro­zó­dik majd.

Na, er­re azért nem ven­nék mér­get! Ez is egy olyan elő­re­jel­zés, ame­lyik nem ve­szi fi­gye­lem­be, hogy a vi­lág olaj­ki­ter­me­lé­se ép­pen mos­ta­ná­ban te­tő­zik, és ha len­ne is ele­gen­dő üzem­anyag a fö­lös­le­ges szál­lí­tá­sok­hoz, ezt boly­gónk alig­ha bír­ná ki. Még min­dig van­nak, akik azt hi­szik, hogy egy vé­ges boly­gón a gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dés a vég­te­len­sé­gig foly­tat­ha­tó. Ők ilyen­kor ar­ra szok­tak hi­vat­koz­ni, hogy szál­lí­tó jár­mű­ve­in­ket olyan ener­gia fog­ja haj­ta­ni, ame­lyet ma még el sem tu­dunk kép­zel­ni.

Igen, és mi­köz­ben utó­da­ink egy­re fo­koz­zák az ipa­ri ter­me­lést, a tech­ni­kai meg­ol­dá­sok ha­tá­sá­ra a Föld se­bei is be­gyó­gyul­nak majd? A ma­gyar gaz­dák pe­dig chi­lei bor­ral fog­nak vi­gasz­ta­lód­ni? Nem len­ne esé­lye­sebb még­is az éssze­rű­ség és mér­ték­le­tes­ség út­já­ra lép­ni?

Ja­vas­lom, hogy leg­kö­ze­lebb ne vá­sá­rol­ja­nak se ka­li­for­ni­ai, se auszt­rál bort. Se ma­guk­nak, se a gyü­le­ke­zet­nek. Ez­zel per­sze nem ol­dó­dik meg min­den, de el­ső lé­pés­nek nem rossz!

Ga­dó György Pál