Élő víz

Egy hosszú, fáradságos nap után arra ébredek, hogy a nap első sugara melengeti arcomat. Mintha simogatni szeretne, lelket önteni belém: „Indulj, kelj fel, ma új és új lehetőségek várnak rád!”

Talán többet is ígér, láthatatlan kezével fellelkesít, felvidít tompultságomból.

Elindulok. A jól megszokott úton vagy talán egy vadonatújon, s közben azon veszem észre magam, hogy mosolygok, és az emberek visszamosolyognak rám. Jó napjuk van talán – gondolom –, vagy velem történt valami megmagyarázhatatlan?

Elképzelem, mennyi mindent kell ma tenniük, s gondolatban elém szaladnak az én feladataim is. Gyorsan futnak felém, ám ma úgy érzem, ami máskor mázsás teherként lógott rajtam, hogy cipelésében majd’ összeroskadtam, ma könnyű, mint a pille. Szinte ajándék, hogy véghezvihetem mindazt, amit tennem kell.

Mi vagy ki segített rajtam? Honnan nyertem derűt és erőt? Az új lehetőségeket kitől kaptam?

Egy láthatatlan kéz nyúlt utánam. Az az öröktől fogva létező és közöttünk jelenvaló szólt közbe az életemben, akit ugyan nem láthatunk, de aki – mint a nap sugara – megmelengette reggeli fényével arcomat.

Hazaérkeztem. Megtaláltam, amire egész nap vágytam. Otthon vagyok. Szeretteim csacsognak körülöttem, én pedig felülről jövő türelemmel nézem őket. Leszáll az éj. Holnap egy új nap veszi kezdetét, amelyen újra elindulok, hogy a napom végén otthonra leljek.

Szarka Éva