Egyházunk egy-két hete
Bokorba juttatott jótétemény
Nem az „ünneptelen félév” gyülekezeti eseményekben is szűkölködő időszaka, sokkal inkább különlegessége miatt érdemesült arra, hogy „címlapsztori” legyen a kicsiny Nógrád megyei község, Bokor evangélikusainak múlt vasárnapi ünnepsége. A legendás hírű lelkész, néhai Keken András szülőfalujában a hívek július 19-én templomuk külső-belső megújulásáért adtak hálát.
A Cserhát lankái között megbúvó, mindössze másfél száz lelket számláló, Árpád-kori eredetű településen vasárnaponként legfeljebb már csak tízen-tizenöten keresik fel az Isten házát. Thuránszky István lelkész mindazonáltal rendületlenül tart istentiszteletet Bokor és a szomszédos Kutasó evangélikus templomában. Hangjában némi keserűséggel említi ugyanakkor, hogy a hivatalos nevén Bokor–Kutasó–Cserhátszentiváni Evangélikus Egyházközség harmadik taggyülekezetében már nincs kinek hirdetni az igét…
Bokor műemléki védettséget élvező templomát 1790-ben emelték azok a tót atyafiak, akik a 17–18. század fordulóján Zólyom környékéről települtek át a török időkben csaknem elnéptelenedett faluba. Ám a késő barokk templom karbantartására idővel nemcsak az állami, de az önerő is megfogyatkozott, márpedig évtizedünk közepére a renoválás ismét elodázhatatlanná vált. Az állami büdzséből két évvel ezelőtt juttatott mintegy másfél millió forint jobbára csak a templom külső restaurálásához volt elegendő, a Gusztáv Adolf Segélyszervezettől (Gustav-Adolf-Werk) kapott egymillió-hétszázezerből viszont – nem kis mértékben a Krátki György felügyelő vezette presbitérium rátermettségének köszönhetően – nemcsak a belső felújítására, hanem még a kutasói hajlék tatarozására is futotta. A múlt vasárnapi hálaadó istentisztelet igehirdetője mindenesetre a lipcsei székhelyű segélyszervezet – magyarországi projektekért felelős – megbízottja volt.
Az unterkatzi német evangélikus lelkész – sokak meglepetésére – ékes magyar nyelven prédikált. Mint mondotta, csak nyilvánosan tette ezt első ízben, valójában már több ezerszer „prédikált” egyetlen magyar hallgatójának, a jelenlétével a bokori ünnepséget is megtisztelő feleségének. (Megtisztelte egyébként jelenlétével az alkalmat – többek között – Pozsonyi Anna egyházmegyei felügyelő és Engel Krisztina polgármester is.)
Manfred Greinke a hazánkban is régről ismert segélyszervezet névadója, a protestáns egyházak szabadságáért harcoló II. Gusztáv Adolf (1594–1632) svéd királynak az Újszövetségből vett jelmondata alapján szólt a templomot ezúttal zsúfolásig megtöltő gyülekezethez: „Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.” (Gal 6,10)
Az istentisztelet után Őze János építész ismertette a műemlék esetében korántsem egyszerű felújítás menetét, külön is megköszönve Krátki György együttműködő segítségét. Köszöntötte a gyülekezetet az Országos Szlovák Lelkészi Szolgálat vezetője, Gulácsiné Fabulya Hilda is, aki a projekt beindításakor (2007-ig) terényi parókus lelkészként látta el a bokori–kutasói szolgálatokat.
Volt már ugyan a bokori parókiának is állandó lakója, többnyire azonban Bérről, Terényből vagy Balassagyarmatról gondozták e cserháti falvak híveit. Egy ideig a második világháború után is lovas kocsi „hozta a papot” Bérről, és a lóerő persze ma is besegít a szolgálatba. (Thuránszky István éppenséggel lóháton is lerövidítette már a hegyen át a Bér–Bokor utat.) Egy bizonyos: kétéves szolgálata alatt annyian még sohasem gyűltek össze a bokri templomban, mint most július 19-én. A közeli vendégház parkjában tartott szeretetvendégségen közel százan ülték körül az asztalokat. A kérdés már csak az, hogy megújult templomukban lelki megújuláshoz is igényelnek-e majd erőt a bokoriak.
TPK