Keresztutak

„Te­kin­te­tem a he­gyek­re eme­lem: Hon­nan jön se­gít­sé­gem? Se­gít­sé­gem az Úr­tól jön, aki az eget és a föl­det al­kot­ta.” (Zsolt 121,1–2) Ez volt az Út­mu­ta­tó jú­ni­us 19-i igé­je. Jú­ni­us 19. pe­dig az a nap volt, ami­kor hu­szon­nyolc ta­gú gyü­le­ke­ze­ti cso­por­tunk­kal el­in­dul­tunk Do­mony­ból, hogy meg­lá­to­gas­suk né­met­or­szá­gi test­vé­re­in­ket.

„Mi­lyen ta­lá­ló ez az ige – gon­dol­tuk ma­gunk­ban, ami­kor az in­du­lást kö­ve­tő­en a bu­szon ül­ve fel­ol­vas­tam az Út­mu­ta­tó út­ra­va­ló­ját –, hi­szen es­té­re már mi is az égig érő garm­isch-par­ten­kirche­ni he­gyek­re emel­het­jük te­kin­te­tün­ket.” Ak­kor még nem tud­tuk, hogy az Úr­nak tel­je­sen más ter­ve van ar­ra a hét­re.

Sej­tel­münk sem volt ar­ról, hogy az egész hé­ten át tar­tó eső­ben leg­in­kább azért emel­jük majd a he­gyek­re a sze­mün­ket, hogy tisz­ta, na­pos idő­ért fo­hász­kod­junk, és kér­jük az Urat, hogy leg­alább egy rö­vid idő­re hadd lás­suk Né­met­or­szág leg­ma­ga­sabb hegy­csú­csát, a fel­hő­be bur­ko­ló­zott Zugspi­tzét. Ez utób­bi ki­vált­ság nem ada­tott meg ne­künk a sok imád­ság és re­mény­ke­dés el­le­né­re sem. És még­is…

…fe­lejt­he­tet­len él­mé­nyek­kel let­tünk gaz­da­gab­bak, ahogy a töb­b e­zer mé­te­res hegy­csú­csok gyű­rű­jé­ben áll­va meg­néz­het­tük az ehr­wal­di – a nyá­ri nap­for­du­ló ün­ne­pé­re gyúj­tott – he­gyi tü­ze­ket, vagy ami­kor a Part­nach fo­lyó sza­ka­dé­ká­ban vé­gig­sé­tál­tunk a fö­lénk tor­nyo­su­ló szik­lák és a le­zú­du­ló víz­esé­sek alatt. Vé­gig­jár­tuk Mit­ten­wal­dot, a he­gyek kö­zött el­rej­tett kis­vá­rost, amely he­ge­dű­ké­szí­tő­i­ről vált hí­res­sé. Meg­néz­het­tük a pom­pás lin­der­ho­fi kas­télyt, ahol egy­kor II. La­jos ba­jor ki­rály mú­lat­ta ide­jét. Be­néz­tünk az et­ta­li ko­los­tor­ba, ahol a szer­ze­te­sek hat­száz­öt­ven éves re­cept alap­ján fő­zik a kör­nyék leg­fi­no­mabb sö­rét. Meg­mász­tuk a vi­lág leg­költ­sé­ge­sebb sí­sán­cát (Gar­misch­ban), és tü­rel­me­sen vi­sel­tük, ami­kor a va­sár­na­pi is­ten­tisz­te­le­tün­ket el­mos­ta a vi­har a hegy­ol­dal­ban.

Há­lá­sak va­gyunk Is­ten­nek azért, hogy mind­ezt át­él­het­tük, mert az ilyen él­ményt nem le­het sza­vak­ba ön­te­ni, és az ilyen tá­jat nemigen le­het fény­ké­pen meg­mu­tat­ni. Ott kell len­ni, hogy rá­cso­dál­koz­hass.

…a test­vé­ri kö­zös­ség is nö­ve­ke­dett. A do­mo­nyi cso­port élet­kor te­kin­te­té­ben na­gyon szí­nes­re si­ke­re­dett, hi­szen kép­vi­sel­tet­te ma­gát ben­ne egytől hatvankilenc éves ko­rig min­den kor­osz­tály. De az él­mé­nyek és a ki­hí­vá­sok össze­ko­vá­csol­tak min­ket. Kö­ze­lebb ke­rül­tünk a né­met test­vér­gyü­le­ke­zet lel­ké­sze­i­hez és tag­ja­i­hoz is, akik za­var­ba ej­tő ven­dég­sze­re­tet­tel és gon­dos­ko­dás­sal vet­tek min­ket kö­rül.

A test­vé­ri kö­te­lé­ket erő­sí­tet­ték azok a gyü­le­ke­ze­ti és ve­ze­tő­sé­gi ta­lál­ko­zá­sok is (képünkön), ame­lyek hi­va­ta­lo­san és ba­rá­ti kör­ben is le­he­tő­sé­get ad­tak az is­mer­ke­dés­re, il­let­ve a ré­gi kap­cso­la­tok fel­ele­ve­ní­té­sé­re.

A ha­za­in­du­lás előt­ti es­tén kö­zö­sen el­ül­tet­tünk a par­ten­kirche­ni pa­ró­kia ud­va­rán egy itt­hon­ról ma­gunk­kal vitt dió­fát. Tet­tük ezt ab­ban a re­mény­ben, hogy gyö­ke­ret ver az ide­gen föld­ben is, és te­re­bé­lyes fá­vá nö­vek­szik, amely sok gyü­möl­csöt te­rem majd né­met ba­rá­ta­ink szá­má­ra. Part­ner­kap­cso­la­tunk­ra is ilyen re­mé­nyek­kel te­kin­tünk: Is­ten ál­dá­sát vár­juk hoz­zá, hogy nö­ve­ked­jen, te­re­bé­lye­sed­jen és sok gyü­möl­csöt te­rem­jen mind­egyik fél szá­má­ra.

Egy do­log biz­tos: a do­mo­nyi­ak Né­met­or­szág­ban meg­ta­pasz­tal­hat­ták az égi ál­dás mel­lett a mennye­it is. Meg­aján­dé­ko­zott­nak érez­zük ma­gun­kat, hogy a rossz idő­já­rás el­le­né­re szép él­mé­nyek­ben és lel­ki­ek­ben is gaz­da­god­va tér­het­tünk ha­za.

–SB–