Keresztény szemmel

Egy­szer volt, hol nem volt, volt egy­szer egy fi­a­tal lel­kész, aki friss hit­tu­do­má­nyi egyetemi ok­le­ve­lé­vel be­ke­rült a nagy Bu­da­pest egy pi­ci gyü­le­ke­ze­té­be. Sze­re­tet­tel fo­gad­ták, szí­ve­sen ma­rasz­tal­ták, ő pe­dig fon­tos­nak tar­tot­ta, hogy ala­kul­jon a kö­zös­ség.

A pi­ci temp­lom­hoz pi­ci kar­zat ugyan tar­to­zott, de pi­ci gyü­le­ke­zet lé­vén még egy pi­ci gyü­le­ke­ze­ti te­rem sem volt. Ám egy va­sár­nap a lel­kész gon­dolt egy na­gyot: fe­le­sé­gé­vel együtt meg­lep­ték a gyü­le­ke­ze­tet egy nagy ter­mosz te­á­val és tál­ca sü­te­ménnyel, ame­lyet az is­ten­tisz­te­let után ezen a pad nél­kü­li kar­za­ton egy nagy asz­tal mel­lett el is fo­gyasz­tot­tak. Így lett eb­ből a pi­ci gon­do­lat­ból az­óta nagy ha­gyo­mány, és a he­te­dik na­pon a gyü­le­ke­ze­ti ta­gok a lel­ki út­ra­va­ló után egy mor­zsa­sze­de­ge­tés­nyi be­szél­ge­tés­re is min­dig ott ma­rad­nak.

Lel­ké­szünk azon­ban nem­csak ta­nai mi­att tisz­tel­te nagy re­for­má­tor előd­jét, de egyet­ér­tett ve­le ab­ban is, hogy fér­fi­em­ber iga­zán jót be­szél­get­ni csak sör mel­lett tud. Ez – tud­ta ő is – nem szo­ro­san vett ré­sze a lu­the­ri teo­ló­gi­á­nak, de gon­dol­ta, fel­ve­ti az öt­le­tet a gyü­le­ke­zet fér­fi­tag­ja­i­nak, hát­ha len­ne ked­vük ha­vi egy es­tét mun­ka után kö­tet­len ba­rá­ti be­szél­ge­tés­sel töl­te­ni. S mint az már elő­re sejt­he­tő volt, a gon­do­la­tot ha­ma­rost tett kö­vet­te: meg­ala­kult a fér­fi­klub.

Mi­vel ez a ma­rok­nyi csa­pat a leg­kü­lön­fé­lébb fog­lal­ko­zá­si hát­tér­rel és ér­dek­lő­dé­si kör­rel bír, a „fo­lyé­kony” és kol­bá­szos ke­nyér mel­lett a leg­vál­to­za­to­sabb té­mák ke­rül­nek te­rí­ték­re eze­ken az es­té­ken, mint például a fe­kete lyuk és a teológia közötti kap­cso­lat kérdése. És hogy er­re a kö­zös­ség­re mi­lyen nagy szük­ség van, azt mi sem bi­zo­nyít­ja job­ban, mint hogy bár if­jú lel­ké­szünk idő­köz­ben át­ad­ta he­lyét egy má­siknak, a fér­fi­klub – tag­jai kö­zött ő ma­ga is – ren­dü­let­le­nül meg­tart­ja ezen es­té­ket. Itt nem­csak ta­nul­nak egy­más­tól, vagy az igé­ről el­mél­ked­nek, de a leg­fon­to­sabb, hogy hit­ben és gyü­le­ke­zet­ben erő­söd­nek.

Aki nem hi­szi, jár­jon utá­na!

– Bo­daZs –