Egyházunk egy-két hete

Sok hí­vő szá­má­ra szép sze­mé­lyes em­lé­ke­ket idé­zett az a gyü­le­ke­zet­épí­tő nap, ame­lyet au­gusz­tus el­se­jén ren­dez­tek Cell­dö­mölk al­só­sá­gi vá­ros­ré­szé­ben. Az idő­seb­bek még jól em­lé­kez­nek a har­minc éve el­hunyt is­ko­la­igaz­ga­tó­ra, Sza­kály De­zső­re és fe­le­sé­gé­re, Ilon­ka né­ni­re…

Az év­for­du­ló­ra va­ló te­kin­tet­tel Ve­tő Ist­ván lel­kész, püspökhelyettes Pál apos­tol sza­va­it idéz­te ige­hir­de­té­sé­ben: be­csüld meg, akik elöl­já­ró­id Is­ten­ben. A ta­ní­tók­ról be­szélt, akik előt­tünk jár­tak, és meg­szó­lal­tat­ták Is­ten igé­jét. Azok­ról, akik egész éle­tük­ben azon fá­ra­doz­tak, hogy ér­té­ket köz­ve­tít­se­nek a kö­vet­ke­ző nem­ze­dék­nek. Az ige­hir­de­tő fel­tet­te azt a kér­dést is: va­jon mi a baj a mai ta­ná­rok­kal? Ta­lán a szün­te­len re­mény­ség hi­ány­zik a lel­kük­ből, amely csak a hit­­re épül­het, és ame­lyet csak Is­ten ala­poz­hat meg.

A szi­go­rú, de igaz­sá­gos Sza­kály De­zső élet­út­ját Ba­logh Er­nő idéz­te fel. A meg­em­lé­ke­zést szí­ne­sí­tet­ték az egy­ko­ri pe­da­gó­gus köl­te­mé­nyei, a ha­di­fog­ság ide­jén írt nap­ló­já­nak rész­le­tei. Sok hí­vő­nek könny szö­kött a sze­mé­be, ami­kor kö­zö­sen el­éne­kel­ték azt a ta­ní­tó­juk ál­tal szer­zett, Szent ol­tá­rod zsá­mo­lyá­nál kez­de­tű dalt, ame­lyik es­kü­vő­kön az­óta is gyak­ran fel­hang­zik. Az ün­nep­ség­re el­jöt­tek a nép­ta­ní­tó gyer­me­kei, Gá­bor, Áron és Il­di­kó is, aki­ket Győ­ri Ele­mér fel­ügye­lő aján­dék­kal kö­szön­tött.

Az em­lé­ke­zés a temp­lom­mal át­el­len­ben, a már rég meg­üre­se­dett is­ko­la­épü­let­ben foly­ta­tó­dott. A Sza­kály test­vé­rek a gyü­le­ke­zet ké­ré­sé­nek ele­get té­ve össze­gyűj­töt­ték és tár­lók­ban mu­tat­ták be a ked­velt ta­ní­tó­ há­zas­pár sze­mé­lyes tár­gya­it.

Az ér­dek­lő­dők gyű­rű­jé­ben Sza­kály Gá­bor be­szélt az egy­ko­ri osz­tály­ké­pek­ről, a kü­lön­fé­le egy­le­tek kul­tu­rá­lis és sport­be­mu­ta­tó­it idé­ző re­lik­vi­ák­ról. Kü­lö­nös ér­dek­lő­dés kí­sér­te a sző­lő­ne­me­sí­tő, bo­rá­sza­ti ha­gyo­má­nyo­kat őr­ző Sza­kály De­zső­ről szó­ló anek­do­tá­kat. A fi­a­ta­lab­bik fiú, Áron meg­ha­tot­tan mond­ta a ki­ál­lí­tás­nak he­lyet adó tan­te­rem­ről: édes­any­ja negy­ven­két éven át ta­ní­tot­ta itt az el­ső­sö­ket.

A meg­em­lé­ke­zés kö­zös ebéd és kö­tet­len be­szél­ge­tés után a pe­da­gó­gus há­zas­pár sír­já­nak meg­ko­szo­rú­zá­sá­val zá­rult.

Varga Krisztina