Kultúrkörök

„Ami­kor Jo­hann Se­bas­ti­an Bach ze­né­je szól, az olyan, mint­ha Is­ten szív­ve­ré­sét hal­la­nánk” – ír­ta Pi­linsz­ky Já­nos. A Bach ze­nei örök­sé­gét ápo­ló Lu­the­rá­nia ének- és zenekar kar­na­gya, egy­há­zunk or­szá­gos ze­ne­igaz­ga­tó­ja, dr. Kamp Sa­la­mon ter­mé­sze­te­sen ma­ra­dék­ta­la­nul egyet­ért a köl­tő­vel; sze­rin­te cso­dá­la­tos, hogy a né­met ze­ne­szer­ző­zse­ni­nek kö­szön­he­tő­en ál­lan­dó­an az Úr kö­ze­lé­ben le­hetünk. De Bach ze­né­je ma­gá­tól ér­tő­dő­en nem­csak a hí­vő­ket vonz­za. Mi­ként a mu­zsi­ká­ját nép­sze­rű­sí­tő, ró­la el­ne­ve­zett – és ha­gyo­má­nyo­san jú­ni­us el­ső nap­ja­i­ban ren­de­zett – he­tet is ün­nep­nek ér­zi szá­mos igé­nyes ko­moly­ze­ne-ked­ve­lő. A ní­vós prog­ram­so­ro­za­tot idén már hu­szad­szor ren­dez­ték meg a De­ák té­ri evan­gé­li­kus temp­lom­ban. Lutherániánk ve­ze­tő­jé­vel ez al­ka­lom­ból be­szél­get­tünk.

– A h-moll mi­se is el­hang­zott az idei Bach-hé­ten. Vél­he­tő­en a ju­bi­le­um is oka volt an­nak, hogy sze­re­pelt a mű­sor­ban.

– Va­ló­ban igye­kez­tünk a hu­sza­dik esz­ten­dőt egye­bek mel­lett e ze­ne­mű­vel is „ün­ne­pib­bé” ten­ni, már csak azért is, mert vé­le­mé­nyem sze­rint eb­ben a da­rab­ban Bach mindent meg­fo­gal­ma­zott, amit az em­ber az Is­ten­ről tudhat. Hiszek Istenben, az Atyá­ban, aki engem teremtett; hiszek a Fiú­ban, aki engem megváltott; hiszek a Szentlélekben, aki engem meg­szen­tel. Ez az Isten teljes ismerete. Számunkra ezért Bach h-moll mi­sé­jének megszólaltatása mindenkor hit­vallás és bizonyságtétel.

Ezenkívül más kü­lön­le­ges­sé­ge is volt az idei Bach-hét­nek, pél­dá­ul az olyan da­ra­bok – mint a C-dúr con­cer­to há­rom csem­ba­ló­ra és vo­nó­sok­ra, va­la­mint An­to­nio Vi­val­di négy he­ge­dű­re írt ver­seny­mű­vé­nek át­ira­ta, az a-moll con­cer­to négy csem­ba­ló­ra és vo­nó­sok­ra –, ame­lyek ha­zai kon­cer­te­ken ed­dig alig hang­zot­tak el.

– Szin­te még ki sem pi­hen­het­ték a Bach-hét fá­ra­dal­ma­it, már­is vár­ta a kó­rust a kö­vet­ke­ző fel­adat: rész­vé­tel a jú­li­us 3. és 5. kö­zött Sop­ron­ban és Sop­ron­pusz­tán tar­tott El­jut­ni a ha­tá­rig – Ha­tár­nyi­tás 1989–2009 el­ne­ve­zé­sű ren­dez­vé­nyen…

– Jú­li­us 4-én kan­tá­ta­es­tet ad­tunk a sop­ro­ni evan­gé­li­kus temp­lom­ban. Itt ma­gá­tól ér­tő­dő­en is­mét csak Bach-mű­vek hang­zot­tak el: a We­i­nen, Kla­gen, Sor­gen, Za­gen (BWV 12), az Ich bin ver­gn­ügt (BWV 84) és a Wo soll ich fli­ehen hin (BWV 5) kantáta. Más­nap a te­le­ví­zió ál­tal is köz­ve­tí­tett is­ten­tisz­te­let li­tur­gi­á­já­ban vet­tünk részt. Is­ten­nek há­la, mind­két „fel­lé­pés” szépen si­ke­rült.

– Egyéb­ként mi­lyen gyak­ran kap­nak vi­dé­ki fel­ké­rést?

– Mos­ta­ná­ban nem túl sű­rűn ke­res­nek meg min­ket. Ko­ráb­ban, a ki­lenc­ve­nes évek­ben több­ször is elő­for­dult, hogy – gyü­le­ke­ze­tek meg­hí­vá­sá­nak ele­get té­ve – vi­dék­re utaz­tunk. Azt hi­szem, a kó­rus­ta­gok ne­vé­ben is bát­ran mond­ha­tom, most is szí­ve­sen me­gyünk, ha in­vi­tál­nak.

Egy vi­dé­ki „utat” azon­ban né­hány év óta min­den nyá­ron a prog­ra­munk­ba il­lesz­tünk: pár na­pot a Ba­la­ton­nál, a rév­fü­lö­pi Or­dass La­jos Evan­gé­li­kus Ok­ta­tá­si Köz­pont­ban töl­tünk. Ezt az időt az in­ten­zív gya­kor­lás­ra szán­juk, na­pon­ta tíz­től fél egyig, il­let­ve es­te hét és ki­lenc óra kö­zött pró­bá­lunk. Igaz ugyan, hogy ezt az év töb­bi ré­szé­ben he­ten­te két­szer, il­let­ve egy-egy is­ten­tisz­te­le­ti sze­rep­lés előtt is min­dig meg­tesszük, de ez a csak­nem egy­he­tes együtt­lét még­is so­kat je­lent, hi­szen kó­ru­sunk lel­kes és lel­ki­is­me­re­tes tag­jai nem hivatásos éne­ke­sek. A rév­fü­lö­pi „mun­ka­tá­bor” ki­vá­ló le­he­tő­ség ar­ra, hogy még ha­té­ko­nyab­ban ké­szül­jünk az előt­tünk ál­ló őszi-té­li idő­szak­ra és a kö­vet­ke­ző év Bach-he­té­re. Hoz­zá­te­szem, nem­csak szak­mai szem­pont­ból szük­sé­ge­sek és hasz­no­sak ezek a na­pok, ha­nem lelkileg és em­be­ri­leg is: al­kal­mat nyúj­ta­nak ar­ra, hogy erő­söd­jön a kó­rus­ta­gok­ban az össze­tar­to­zás ér­zé­se, hogy új­ra és új­ra át­él­jék, mit je­lent a kö­zös­ség ere­je és a Krisz­tusban való naponkénti meg­­úju­lás ke­gyel­me…

– Mik a ter­ve­ik az év hát­ra­lé­vő ré­szé­re?

– Min­den prog­ra­munk ol­vas­ha­tó a http://lu­the­ra­nia.lu­the­ran.hu ol­da­lon, így most csak né­há­nyat eme­lek ki. Az egy­há­zi év­ben a kó­rus fo­lya­ma­to­san sze­re­pel a De­ák té­ri gyü­le­ke­zet úgy­ne­ve­zett kan­tá­ta­ze­nés is­ten­tisz­te­le­te­in. Emel­lett a ka­rá­csony el­kép­zel­he­tet­len a Lu­the­rá­nia sze­rep­lé­se és a Karácsonyi ora­tó­ri­um fel­hang­zá­sa nél­kül. Ta­valy ősszel elő­ször ren­dez­tük meg a Bach kö­ze­lé­ben cí­mű so­ro­za­tot, en­nek idén foly­ta­tá­sa lesz. Az el­ső al­ka­lom no­vem­ber 14-én, dél­után öt óra­kor kez­dő­dik a De­ák Té­ri Evan­gé­li­kus Gim­ná­zi­um­ban. A múlt esz­ten­dő­höz ha­son­ló­an a Lu­the­rá­nia és a Bu­da­pes­ti Vo­nó­sok Ka­ma­ra­ze­ne­kar igyek­szik majd egy-egy Bach-mű­vet kö­ze­lebb vin­ni – té­te­len­ként, ze­nei és teo­ló­gi­ai ma­gya­rá­za­tok­kal ki­egé­szít­ve – a kö­zön­ség­hez.

Gaz­dag Zsu­zsan­na