Kultúrkörök

Sár­kány Ti­bor nyu­gal­ma­zott lel­kész szer­kesz­té­sé­ben a Lu­ther Ki­adó­nál ­je­lent meg a Veö­reös Im­re-bre­vi­á­ri­um cí­mű könyv. A bre­vi­á­ri­um szó nyel­vünk­ben ket­tős je­len­té­sű: egyrészt je­lö­li az úgy­ne­ve­zett „zso­lozs­más­köny­vet”, ame­lyet ró­mai ka­to­li­kus szer­ze­te­sek és vi­lá­gi pa­pok kö­te­le­ző mó­don hasz­nál­tak (ez ere­de­ti­leg ki­zá­ró­lag la­tin nyel­vű li­tur­gi­ai anyag volt az egy­ház­atyák bölcs ta­ná­csa­i­val), más­fe­lől hí­res írók, mű­vé­szek, tu­dó­sok idé­ze­te­i­ből össze­ál­lí­tott sze­mel­vény­gyűj­te­ményt je­lent.

Ki ír­ta Veö­reös Im­re bre­vi­á­ri­u­mát? Mond­hat­nánk, hogy az 1953-ban vég­zett ta­nít­vá­nyok ti­zen­öt fős cso­port­ja. Va­ló­já­ban azon­ban ez a bre­vi­á­ri­um Veö­reös Im­ré­től va­ló, nem ró­la szól, ha­nem tő­le kö­zöl idé­ze­te­ket. A 165 ol­da­las kö­tet ki­lenc­ven szá­za­lék­ban Veö­reös Im­re pub­li­ká­ci­ó­it tar­tal­maz­za. Te­hát nem va­la­mi­fé­le „hó­do­lat” az em­lé­ke­ző ta­nít­vá­nyok ré­szé­ről, ha­nem tár­gyi­la­gos is­mer­te­tés. Nem érett­sé­gi ta­lál­ko­zók meg­szo­kott – rend­sze­rint csak a szép­re em­lé­ke­ző – ta­nár­di­csé­re­te, ha­nem egy lel­ké­szi szol­gá­lat „szín­gaz­dag” áb­rá­zo­lá­sa. (Ezt a jel­zőt Veö­reös Im­re hasz­nál­ta az Új­szö­vet­ség is­mer­te­té­sé­re.)

Mi­ről szól a könyv? Er­ről tar­ta­lom­jegy­zé­ke hí­ven árul­ko­dik. No­ha egy-egy fe­je­ze­ten be­lül idő­ren­di sor­ren­det ta­lá­lunk, a vá­lo­ga­tás még­is te­ma­ti­kus, egy ér­dek­lő­dő, vi­lág­ra nyi­tott, kí­ván­csi, kí­sér­le­te­ző em­ber gon­do­la­ta­i­nak vá­lo­ga­tott gyűj­te­mé­nye. Veö­reös Im­re írá­sa­in ér­ző­dik a győ­ri ben­cés gim­ná­zi­um ha­tá­sa, és át­süt raj­tuk Itt­zés Mi­hály von­zó lel­ki­pász­to­ri alak­ja és biz­ta­tá­sa.

Ve­gyük sor­ra a kö­tet tar­tal­mát fe­je­ze­tek sze­rint: a Val­lo­má­sokban (I. fe­je­zet) Veö­reös Im­re úgy szó­lal meg, aho­gyan szór­vány­mun­ká­ban ta­pos­ta a pe­dált, örült a ki­csi szá­mok­nak is is­ten­tisz­te­le­ten és hit­tan­órá­kon. Gyer­mek­ko­rá­tól kezd­ve is­mer­te a vá­ro­si gyü­le­ke­ze­tet is. „…kér­ges te­nye­rű pa­raszt­em­be­rek, meg­szik­kadt asszo­nyok és élet­erős fi­a­ta­lok lel­ké­ben fi­gyel­het­tem az evan­gé­li­um ku­dar­ca­it és győ­zel­me­it” – ol­vas­hat­juk a Lel­ki­pász­tor ha­sáb­ja­in 1950-ben meg­je­lent írá­sá­ban.

A tar­ta­lom­jegy­zék a to­váb­bi­ak­ban is ön­ma­gá­ért be­szél. A II. fe­je­zet a Fi­a­ta­lok, egye­te­mis­ták és di­a­ko­nisszák lel­ké­sze cí­met vi­se­li. A to­váb­bi fe­je­zet­cí­mek: A misszió, az evan­gé­li­zá­ció, a lel­ki éb­re­dés el­kö­te­le­zett­je (III.); Jö­ven­dő lel­ké­szek lel­ké­sze (IV.). Az V. és a VI. fe­je­zet kecs­ke­mé­ti, il­let­ve bu­da­pest-kő­bá­nyai gyü­le­ke­ze­ti lel­ké­szi szol­gá­la­táról ad képet. A V­II.-nek A gyü­le­ke­ze­ti kö­zös­ség épí­tő­je a cí­me. Ezt Az írás­ma­gya­rá­zó (VI­II.), majd Az ige­hir­de­tő (IX.) kö­ve­ti. (Eb­ben a fe­je­zet­ben el­hang­zott ige­hir­de­té­sek és „ige­hir­de­tés-for­gá­csok” ta­lál­ha­tók. Be­le­ke­rült töb­bek kö­zött teo­ló­gus­hall­ga­tói előtt mon­dott bú­csú­be­szé­de, amely­ben kor­sza­kát köd­nek ne­ve­zi, sa­ját ma­gát pe­dig Is­ten kol­du­sai kö­zé so­rol­ja.) A to­váb­bi­ak: Az öku­me­né hí­ve (X.); A lel­ki­pász­tor (XI.); Egy­ház­po­li­ti­kai ál­lás­fog­la­lá­sa (XII.); A sok­ol­da­lú saj­tó­mun­kás (XI­II.); Úti­tár­sak (XIV.). Az utób­bi­ban sok is­me­rős kor­társ – Já­ro­si An­dor, Bu­da­ker Osz­kár, Sza­bó Jó­zsef, Tú­róczy Zol­tán, An­dor­ka Ru­dolf, Prőh­le Ká­roly, Pod­ma­nicz­ky Pál – be­mu­ta­tá­sát ta­lál­hat­juk, de itt érez­zük iga­zán, hogy vá­lo­ga­tás­ról van szó, hi­szen Veö­reös Im­re meg­szám­lál­ha­tat­la­nul sok em­ber­rel ta­lál­ko­zott az úton.

Az utol­só fe­je­zet (XV.) A ha­za és a kul­tú­ra sze­rel­me­se cí­met vi­se­li. Eb­ben Sü­tő And­rás, Rad­nó­ti Mik­lós, Arany Já­nos, Remb­randt, Mo­li­è­re, Dsi­da Je­nő, Sza­lat­nai Re­zső, Illyés Gyu­la, Bo­zó­ky Éva szel­le­mes, ér­tő be­mu­ta­tá­sát ta­lál­juk. Az ér­dek­lő­dő, kul­tu­rált Veö­reös Im­re ter­mé­sze­te­sen a vi­lág­iro­da­lom nagy alak­ja­i­ról – film­al­ko­tók­ról, ze­né­szek­ről, szí­né­szek­ről – is írt, mert ol­va­sott és jól tá­jé­ko­zott volt eze­ken a te­rü­le­te­ken is.

Kik­nek írt Veö­reös Im­re? El­ső­sor­ban lel­ké­szek­nek és ér­tel­mi­sé­gi­ek­nek. Egy ne­héz kor­szak is­me­rő­je és át­élő­je vall ol­va­só­i­nak pil­la­nat­nyi vé­le­mé­nyé­ről. Ar­ról is, mit je­lent a lel­ké­szi szol­gá­lat az ala­csony ázsió ide­jén, ami­kor a lel­ké­szi élet ár­fo­lya­ma, te­kin­té­lye, be­csü­le­te ál­ta­lá­nos­ság­ban nem volt ma­gas szin­ten.

Ho­gyan szó­lal meg Veö­reös Im­re? Ak­tu­á­li­san, nem ká­na­á­ni nyel­ven, pa­pi zsar­gon­ban, ha­nem kor­tár­sai nyel­vén. Igé­nye­sen tá­jé­ko­zó­dik azo­kon a te­rü­le­te­ken is, amelyeken hí­vei szak­em­be­rek, anél­kül, hogy ő is min­den­ben szak­ér­tő­nek te­kin­te­né ma­gát. Lel­kész­je­lölt hall­ga­tói és lel­kész­tár­sai eb­ben a vo­nat­ko­zás­ban is so­kat ta­nul­hat­tak tő­le.

HK