Élő víz

A fiú ott állt a da­ru te­te­jén. Rá­kö­töt­ték a lá­bá­ra a vas­tag gu­mi­kö­te­let, a „se­gí­tő” azt mond­ta: „Ugorj!” A fi­ú­ban az iz­ga­lom és a fé­le­lem kü­lö­nös ele­gye ka­var­gott. „Ugorj már!” – hang­zott új­ra a se­gí­tő hang­ja ki­csit eré­lye­seb­ben.

Le­ug­rott. A szí­ve a tor­ká­ban do­bo­gott, és csak zu­hant egy­re gyor­sab­ban. A bor­zon­gás és az öröm hang­jai tör­tek fel tor­ká­ból – üvöl­tött. Ek­kor a gu­mi­kö­tél vissza­rán­tot­ta. Hir­te­len le­fé­ke­ző­dött a tes­te, a sza­va is el­állt. Az­tán egy csat­ta­nás, és új­ra zu­han­ni kez­dett. Érez­te, a gu­mi­kö­tél már nem tart­ja. El­sza­kadt – for­dult meg hir­te­len a fe­jé­ben, de so­ká­ig nem gon­dol­kod­ha­tott ezen, mert a kö­vet­ke­ző pil­la­nat­ban föl­det ért, és már nem kel­lett töb­bé gon­dol­koz­nia…

E tör­té­net so­kak­nak ta­lán dur­va és erő­sza­kos, de azt hi­szem, mind­annyi­an hal­lot­tunk már eh­hez ha­son­lót, vagy ta­lán lát­tunk is ilyen ha­lál­ug­rást a té­vé­ben. Va­ló­já­ban mi­ért ír­tam ezt le? Pár hét­tel ez­előtt hal­lot­tam egy fi­ú­ról, aki le­ug­rott és ször­nyet­halt. Azon­nal az ju­tott eszem­be, hogy mennyi­re élünk Is­ten aka­ra­ta sze­rint. Mennyi­re tart­juk be a „já­ték­sza­bá­lyo­kat”? Med­dig fe­szít­het­jük a húrt?

Azt mond­ja Jé­zus: „Ne kí­sértsd az Urat, a te Is­te­ne­det!” Ez a fiú pe­dig kí­sér­tet­te. És mi hány­szor kí­sért­jük az Urat? Hány­szor vá­lunk ha­son­ló­vá eh­hez a fi­ú­hoz? Le­vet­jük ma­gun­kat a mély­ség­be, a „se­gí­tő” pe­dig (a sá­tán) ott áll mö­göt­tünk, és biz­tat: „Ugorj, ugorj már!”

Mond­hat­juk, hogy az em­lí­tett pél­da ext­rém eset, tá­vol áll tő­lünk. Ez igaz – de azért mi is szá­gul­do­zunk au­tónk­kal az uta­kon, át­haj­tunk a pi­ro­son, ká­ros szen­ve­dé­lyek­nek hó­do­lunk, és még so­rol­hat­nám to­vább a szá­munk­ra tel­je­sen ter­mé­sze­tes dol­go­kat. A min­den­nap­ja­ink te­le van­nak ilyen kí­sér­té­sek­kel, csak néz­zünk ma­gunk­ba. Nem kí­sért­jük az Is­tent nap mint nap?

Pró­bál­junk meg oda­fi­gyel­ni és vál­toz­tat­ni, ha ne­he­zünk­re esik is. For­dul­junk imád­ság­ban Is­ten­hez se­gít­sé­gért. Ne kí­sért­sük az Urat, és ne ad­juk meg a sá­tán­nak azt az örö­möt, hogy újabb lel­ket sze­rez­zen meg ma­gá­nak.

Fo­hász
A sza­ka­dék szé­lén áll­va,
Az al­kal­mas idő­re vár­va,
Add, Uram, hogy idő­ben
Mond­has­sam ki imám­ban
Alá­zat­tal szent ne­ved,
S töb­bé ne kí­sért­se­lek!

Blat­nicz­ky Gá­bor