Élő víz

Aki­nek so­kat ad­tak, at­tól so­kat kí­ván­nak, és aki­re so­kat bíz­tak, at­tól töb­bet kér­nek szá­mon. (Lk 12,48b)

Szent­há­rom­ság ün­ne­pe után a 9. hé­ten az Út­mu­ta­tó reg­ge­li és he­ti igé­i­ben Is­ten a tő­le ka­pott ta­len­tu­mok hű­sé­ges hasz­no­sí­tá­sá­ra hív, mert „hű az Is­ten, aki el­hí­vott min­ket az ő Fi­á­val, a mi Urunk Jé­zus Krisz­tus­sal va­ló kö­zös­ség­re” (1Kor 1,9; LK). A ve­le kö­zös­ség­ben lé­vők éle­tét a hű­ség és az en­ge­del­mes­ség jel­lem­zi. A ne­künk ada­tott ke­gye­lem ál­tal kü­lön­bö­ző aján­dé­ka­ink van­nak – ki­nek-ki­nek ké­pes­sé­gei sze­rint –, de eze­ket csak tel­jes szív­vel le­het az Úr szol­gá­la­tá­ba ál­lí­ta­ni. „Ha el­enyé­szik is a tes­tem, szí­vem kő­szik­lá­ja te ma­radsz, ó, Is­ten.” (GyLK 723) S ezt hall­juk a szám­adás­nál: „Jól van, jó és hű szol­gám, a ke­vé­sen hű vol­tál, so­kat bí­zok rád ez­után, menj be urad ün­ne­pi la­ko­má­já­ra!” (Mt 25,21.23) Le­het, hogy Is­ten tő­led már töb­bet vár, mint az egy ta­len­tu­mot ka­pott szol­gá­tól: nem elég, ha pén­zed ke­mé­nyen dol­go­zik he­lyet­ted, ha­nem te ma­gad vál­lal­kozz Urad kö­ve­té­sé­re a tő­le ka­pott ké­pes­sé­ge­id tel­jes „be­do­bá­sá­val”! Ezt tet­te Pál is, akit meg­ra­ga­dott a Krisz­tus. „Őér­te kár­ba vesz­ni hagy­tam és sze­mét­nek íté­lek min­dent, hogy Krisz­tust meg­nyer­jem; hogy va­la­mi­kép­pen el­jus­sak a ha­lot­tak kö­zül va­ló fel­tá­ma­dás­ra.” (Fil 3,8.11) Sa­la­mon en­ge­del­mes szí­vet kért, s bölcs és ér­tel­mes szí­vet ka­pott ta­len­tu­mul, amit íté­le­tei so­rán jól hasz­no­sí­tott: „Ad­já­tok an­nak az élő gyer­me­ket, és ne öl­jé­tek meg, mert ő az any­ja!” (1Kir 3,27) Ezé­ki­el a fi­gyel­mez­te­tés ta­len­tu­mát kap­ta: őr­ál­lói hi­va­tá­sá­ban a bű­nöst és el­té­vedt iga­zat egy­aránt fi­gyel­mez­tet­te, „hogy ne jár­jon bű­nös úton, és így élet­ben ma­rad­jon” (Ez 3,18). Jé­zus min­ket is fi­gyel­mez­tet a hű­ség­re és em­lé­kez­tet az Is­ten ere­de­ti rend­jé­nek va­ló en­ge­del­mes­ség­re: „Amit te­hát az Is­ten egy­be­kö­tött, em­ber azt el ne vá­lassza.” (Mk 19,6) Hit­tel és nyi­tott, gyer­me­ki lel­kü­let­tel kell fo­gad­nunk igé­jét, „mert ilye­ne­ké a mennyek or­szá­ga” (Mt 19,14). „Nincs na­gyobb ékes­ség Is­ten igé­jé­nél, mellyel hit­ves­tár­sa­dat Is­ten aján­dé­ká­nak te­kin­ted” – ír­ja Lu­ther. Pál ezt ta­nít­ja az „iga­zi” ün­nep­lés­ről: „…tel­je­tek meg Lé­lek­kel (…) és ad­ja­tok há­lát az Is­ten­nek, az Atyá­nak min­den­kor min­de­nért, a mi Urunk Jé­zus Krisz­tus ne­vé­ben.” (Ef 5,18.20) Pi­lá­tus ró­mai hely­tar­tó­ra sok e vi­lá­gi ha­ta­lom bí­za­tott, de Jé­zus tud­tá­ra ad­ta: „Sem­mi ha­tal­mad nem vol­na raj­tam, ha fe­lül­ről nem ada­tott vol­na ne­ked…” (Jn 19,11) Urunk ne­künk is mon­dott pél­dá­za­tá­ban az úr egy hű és okos szol­gá­já­ra bíz­ta, hogy tá­vol­lé­té­ben gon­dos­kod­jon tár­sa­i­ról. Le­het, hogy sze­münk­ben kis ta­len­tum, de „bol­dog az a szol­ga, akit, ami­kor meg­ér­ke­zik az úr, ilyen mun­ká­ban ta­lál” (Lk 12,43). Ne le­gyünk hűt­len szol­gák, is­mer­ve Jé­zus Urunk ve­zér­igénk­ben meg­fo­gal­ma­zott fi­gyel­mez­te­té­sét, en­ge­del­mes­ked­jünk ne­ki, bár­mit bíz is ránk, mert csak így le­he­tünk s ma­rad­ha­tunk ve­le élő kö­zös­ség­ben most s örök­ké a ta­len­tu­mu­kat meg­sok­szo­ro­zók ün­ne­pi va­cso­rá­ján! S mind­eh­hez: „Csak egy, ami szük­sé­ges, / Egy, ami üd­vös­sé­ges. (…) / Jé­zu­som (…) / Légy enyém, s ez egy elég, / Mint leg­na­gyobb nye­re­ség!” (EÉ 326,1.4)

G. A.