Keresztutak
Egy füst alatt esket és keresztel az anglikán egyház
„Kettő az egyben szolgáltatást” vezetett be az angol egyház: házasodó híveinek felkínálja, hogy egyúttal gyermekeiket megkereszteli. A szokatlan lépésre a való élet vette rá az anglikánokat. A felmérések ugyanis azt mutatják, hogy a brit gyerekek negyvennégy százalékának hajadon az édesanyja.
Az anglikán egyház tizenhatezer parókiára juttatta el új útmutatását, amelyben az esküvők és keresztelők, illetve születési hálaadások együttes megtartására biztat. A klérus egy része örömmel fogadta az ajánlást, ám olyanok is akadnak, akik szerint a kezdeményezés aláássa a házasság szentségéről szóló egyházi tanítást.
Az egyház állásfoglalása szerint a változtatás csupán egy meglévő igényre adott válasz, s ettől még továbbra is azt hirdetik, hogy a szexuális élet a házasságon belül helyénvaló.
MTI