Élő víz

Baj­nok­nak len­ni jó ér­zés. Baj­nok­ként áll­ni má­sok előtt: va­la­mi ma­gá­val ra­ga­dó­an va­rázs­la­tos do­log – és er­re nem­csak a ma­ga­mu­to­ga­tó em­be­rek vágy­nak, ha­nem a sze­ré­nyek, csen­de­sek is, csak ép­pen ben­nük más úton-mó­don ke­rül a fel­szín­re.

Em­lék­szem, hogy mi­lyen so­kat je­len­tett ne­künk an­nak ide­jén, ami­kor az is­ko­lai fo­ci­baj­nok­sá­got ját­szot­tuk az ud­va­ron az osz­tá­lyok kö­zött… Hogy mi­lyen szé­gyen volt ezen a va­ló­já­ban tét nél­kü­li vi­a­da­lon is, ha va­la­me­lyik osz­tály az utol­só he­lyen vég­zett… És mi­cso­da mell­dom­bo­rí­tó büsz­ke­ség­re adott okot az el­ső he­lye­zés meg­szer­zé­se… A győz­tes csa­pat­ba tar­to­zó fi­úk egy szem­pil­lan­tás alatt meg­vál­toz­tak: öröm­től su­gá­roz­tak, vi­dá­man ka­cag­tak. Ép­pen el­len­ke­ző­leg a vesz­te­sek: nya­ku­kat be­húz­va jár­tak na­po­kig az is­ko­la fo­lyo­só­in.

Baj­nok sze­ret­ne len­ni min­den fiú­gyer­mek. Ál­mo­doz­nak ar­ról, hogy bár­csak ők le­het­tek vol­na a ré­gi idők hí­res ha­da­ko­zói: bú­vár Kund, Tol­di Mik­lós, Do­bó Ist­ván eg­ri vár­ka­pi­tány – vagy ép­pen in­kább va­la­mi mai hős len­né­nek, mint Bat­man, Pók­em­ber vagy más, olyan ter­mé­szet­fe­let­ti ké­pes­sé­gek­kel meg­ál­dott sze­mély, aki ver­he­tet­len a ma­ga ka­te­gó­ri­á­já­ban. Ta­lán nin­csen ez más­kép­pen a lá­nyok­nál sem, hi­szen ők sem vet­nék meg, ha az or­szá­gos szép­ség­ver­se­nyen az el­ső he­lye­zett­nek vá­lasz­ta­nák őket.

Min­den­ki sze­ret­ne baj­nok len­ni – leg­alább egy do­log­ban, leg­alább egy­szer az élet­ben. Úgy­hogy fel is me­rül­het a kér­dés: ho­gyan le­het baj­nok­ká vál­ni? Mi a mód­ja, mi­lyen utat kell be­jár­ni hoz­zá?

Meg­van en­nek a ma­ga mód­ja. Azt mond­ják, hogy na­gyon erős test kell hoz­zá. A ci­ni­ku­sok hoz­zá­te­szik: „Kü­lö­nö­sen is kö­nyök és láb. Mert so­kat kell üt­ni és rúg­ni má­so­kat, hogy va­la­ki az él­re kerül­hes­sen.” Egy fi­a­tal, Is­tent ke­re­ső fér­fi kér­dez­te tő­lem né­hány éve: Ho­gyan vál­ha­tunk Is­ten baj­no­ká­vá? Ho­gyan kell él­ni, és mit kell tel­je­sí­te­ni azért, hogy va­la­ki Is­ten baj­no­ka le­gyen? Egy­ál­ta­lán: le­het-e úgy küz­de­ni az élet küz­del­mé­ben, hogy Is­ten rá tud­jon mo­so­lyog­ni?

Is­ten baj­no­ka le­hetsz, ha nem ki­eme­led ma­gad, ha­nem ha­gyod, hogy az Úr emel­jen ki té­ged. Jé­zus Krisz­tus ezt ta­ní­tot­ta: „Mert min­den­ki, aki fel­ma­gasz­tal­ja ma­gát, meg­aláz­ta­tik, aki pe­dig meg­aláz­za ma­gát, fel­ma­gasz­tal­ta­tik.” (Lk 18,14) Pál apos­tol pe­dig egy na­gyon gya­kor­la­ti gon­do­la­tot tesz e mel­lé: „…mert nem az a meg­bíz­ha­tó em­ber, aki ön­ma­gát ajánl­ja, ha­nem az, akit az Úr ajánl.” (2Kor 10,18)

Is­ten baj­no­ka le­hetsz, ha em­ber­tár­sa­i­dat a leg­na­gyobb tisz­te­let­tel ke­ze­led, ha a sze­re­tet és a meg­be­csü­lés su­gár­zik be­lő­led má­sok fe­lé.

Ez is olyan te­rü­let, ahol a Bib­lia ér­ték­ren­djé­től el­tá­vo­lo­dott vi­lág sza­bá­lyai tel­je­sen el­té­rő­ek. Hi­szen in­kább az a di­va­tos, a „me­nő”, hogy szól­juk le, szé­gye­nít­sük meg, csip­ked­jük, bosszant­suk a másikat, ahol le­het. A ko­los­sé­be­li­ek­nek így szólt Pál apos­tol: „A Krisz­tus be­szé­de lak­jék ben­ne­tek gaz­da­gon úgy, hogy ta­nít­sá­tok egy­mást tel­jes böl­cses­ség­gel, és int­sé­tek egy­mást zsol­tá­rok­kal, di­csé­re­tek­kel, lel­ki éne­kek­kel; há­la­adás­sal éne­kel­je­tek szí­ve­tek­ben az Is­ten­nek. Amit pe­dig szól­tok vagy cse­le­kesz­tek, mind az Úr Jé­zus ne­vé­ben te­gyé­tek, há­lát ad­va az Atya Is­ten­nek őál­ta­la.” (Kol 3,16–17) Így ér­de­mes ne­künk egy­más­sal kom­mu­ni­kál­nunk.

A Bib­lia gyak­ran ha­son­lít­ja éle­tün­ket sport­ver­seny­hez. Szük­sé­ges azon­ban meg­je­gyez­nem, hogy itt tel­je­sen más a tét, mint egy egy­sze­rű sport­mér­kő­zé­sen. Aki győz: min­dent meg­nyer. Aki ve­szít: min­dent el­ve­szít.

Ér­de­mes hát oda­fi­gyel­ni a Szent­írás ta­ná­csai­ra és pa­ran­csa­i­ra és Is­ten mód­ján baj­nok­ká vál­ni.

Stei­ner Jó­zsef (For­rás: Mon­day Man­na)