Élő víz

Bol­dog az a nem­zet, amely­nek Is­te­ne az Úr, az a nép, ame­lyet örök­sé­gül vá­lasz­tott. (Zsolt 33,12)

Szent­há­rom­ság ün­ne­pe után a 10. hé­ten az Út­mu­ta­tó reg­ge­li és he­ti igéi er­re fi­gyel­mez­tet­nek: is­mer­jük fel, amit Is­ten Krisz­tus­ban tett ér­tünk! „Jé­zus Krisz­tus­ban van a mi vált­sá­gunk az ő vé­re ál­tal: a bű­nök bo­csá­na­ta az ő ke­gyel­mé­nek gaz­dag­sá­ga sze­rint” (Ef 1,7; LK). Ő sze­re­tett min­ket, s ma­gát ad­ta ér­tünk ál­do­za­tul: „Ti azon­ban vá­lasz­tott nem­zet­ség, ki­rá­lyi pap­ság, szent nem­zet vagy­tok, Is­ten tu­laj­don­ba vett né­pe, hogy hir­des­sé­tek nagy tet­te­it…” (1Pt 2,9) Jé­zu­sunk meg­si­rat­ta Je­ru­zsá­le­met, mert nem is­mer­ték fel ben­ne a Mes­si­ást, ezért „nem hagy­nak be­lő­led kö­vet kö­vön, mert nem is­mer­ted fel meg­lá­to­ga­tá­sod ide­jét” (Lk 19,44). S még­is meg­tisz­tí­tot­ta a temp­lo­mot. Mi „az Úr há­zá­ba öröm­mel me­gyünk” (GyLK 755)?! Je­ru­zsá­lem pusz­tu­lá­sá­nak em­lék­ün­ne­pe, óegy­há­zi evan­gé­li­u­ma kap­csán ír­ta Lu­ther: „Igen ag­gó­dom a ha­zá­mért. Most az Úr úgy jön, mint Atya, ige­hir­de­tő, iga­zi Üd­vö­zí­tő; ta­ná­csol­ni és se­gí­te­ni. De ha el­vesz­te­get­jük ezt az al­kal­mat, vé­günk van!” Pál­nak is nagy a fáj­dal­ma, szo­mo­rú­sá­ga né­pe mi­att, még­is le­ír­ta eze­ket: „…nem a tes­ti szár­ma­zás sze­rin­ti utó­dok az Is­ten gyer­me­kei, ha­nem az ígé­ret gyer­me­kei szá­mí­ta­nak az ő utó­da­i­nak.” (Róm 9,8) Nem igaz­ság­ta­lan az Is­ten, ami­kor ki­je­len­ti: „Kö­nyö­rü­lök, akin kö­nyö­rü­lök, és ir­gal­ma­zok, aki­nek ir­gal­ma­zok.” (Róm 9,15) Mi már tud­hat­juk: aki­ket Is­ten el­hí­vott, azo­kat meg is iga­zí­tot­ta, s va­la­mennyi­en a Jé­zus­ba ve­tett hi­tünk ál­tal iga­zu­lunk meg! Ám Is­ten nem ve­tet­te el vég­leg vá­lasz­tott né­pét, „most is van ma­ra­dék a ke­gyel­mi ki­vá­lasz­tás sze­rint (…), vi­szont az ő el­esé­sük ál­tal ju­tott el az üd­vös­ség a po­gá­nyok­hoz” (Róm 11,5.11). És meg­té­ré­sük is a vi­lág gaz­dag­sá­gá­vá lesz! Jé­zus jö­ven­dö­lé­se a temp­lom s a vá­ros pusz­tu­lá­sá­ról 70-ben be­tel­je­se­dett: „…nem ma­rad kő kö­vön, amit le ne rom­bol­ná­nak (…), és po­gá­nyok ta­pos­sák Je­ru­zsá­le­met…” (Lk 21,6.24) Urunk nem csak a sa­má­ri­ai asszony­nak mond­ja: „…el­jön az óra, ami­kor nem is ezen a (Ga­ri­zim) he­gyen, nem is Je­ru­zsá­lem­ben imád­já­tok az Atyát. (…) Az Is­ten Lé­lek, és akik imád­ják őt, azok­nak lé­lek­ben és igaz­ság­ban kell imád­ni­uk.” (Jn 4,21.24) Pál e ha­son­lat­tal fi­gyel­mez­tet min­den po­gány­ból lett ke­resz­tényt: „…te pe­dig a hit ál­tal állsz. (…) Lásd meg te­hát Is­ten jó­sá­gát (…), mert kü­lön­ben te is ki­vá­gatsz.” (Róm 11,20.22) De akik Is­ten el­ve­szett né­pe kö­zül meg­tér­nek, „…azok a ter­mé­sze­tes ágak mennyi­vel in­kább be fog­nak ol­tat­ni sa­ját olaj­fá­juk­ba” (Róm 11,24)! Az el­uta­sí­tott Mes­si­ás mond­ta, is­mer­ve a vá­ros s sa­ját sor­sát: „Je­ru­zsá­lem le­á­nyai, ne en­gem si­ras­sa­tok, ha­nem ma­ga­to­kat és gyer­me­ke­i­te­ket si­ras­sá­tok. (…) Mert ha a zöl­del­lő fá­val ezt te­szik, mi tör­té­nik a szá­raz­zal?” (Lk 23,28.31) Mó­zes né­pe jö­ven­dő sor­sá­ról szólt, ami­kor a tör­vény meg­tar­tá­sá­ra in­tet­te őket: „Szét­szór ben­ne­te­ket az Úr a né­pek kö­zé (…), de vé­gül meg­térsz Is­te­ned­hez, az Úr­hoz, és hall­gatsz a sza­vá­ra, ak­kor (…) nem hagy el­pusz­tul­ni” (5Móz 4,27.30.31). „Tisz­títsd meg szí­ved (…) / Hogy meg­tar­tas­sál (…) / – Térj meg ked­vé­re!” (EÉ 460,1.2)

Garai András