Élő víz

A meg­re­pedt nád­szá­lat nem tö­ri össze, a füs­töl­gő mé­csest nem olt­ja el. (Ézs 42,3)

Szent­há­rom­ság ün­ne­pe után a 12. hé­ten az Út­mu­ta­tó reg­ge­li és he­ti igéi Is­te­nünk tes­tet-lel­ket át­öle­lő, gyó­gyí­tó sze­re­te­tét hir­de­tik: „Mert én, az Úr, va­gyok a te gyó­gyí­tód.” (2Móz 15,26) Az Úr sze­líd szol­gá­já­ról szó­ló ének­ből va­ló ve­zér­igénk pró­fé­ci­ái a Mes­si­ás­ban tel­je­sed­tek be: „Íme, az én szol­gám, akit ki­vá­lasz­tot­tam, akit én sze­re­tek…! (…) Meg­re­pedt nád­szá­lat nem tör el, és füs­töl­gő mé­csest nem olt ki, míg győ­ze­lem­re nem vi­szi az igaz íté­le­tet.” (Mt 12,18.20) Kér­jük: ne hagyj el en­gem! „Én Is­te­nem, ments meg en­gem a go­nosz ke­zé­ből!” (GyLK 721) Jé­zu­sunk ke­gyel­mé­vel a bű­nö­sö­ket igaz­ság­ba öl­töz­te­ti – Is­ten iga­zít meg, Fia ér­de­mé­ért! Lu­ther sze­rint: „Krisz­tus­ban iga­zu­lunk meg. Ez bi­zony cso­dá­la­tos igaz­ság, amely nem ben­nünk van, de az ő ke­gyel­mé­ből, aján­dé­kul még­is va­ló­ság­gal a mi­énk. Az ész ter­mé­sze­te­sen nem ér­ti e be­szé­det, de a hit meg­ra­gad­ja mind­ezt, s reá tá­masz­ko­dik.” – „Ke­gye­lem­ből tar­tat­ta­tok meg, hit ál­tal, és ez nem tő­le­tek van: Is­ten aján­dé­ka ez.” (Ef 2,8; LK) En­nek di­cső pél­dá­ja Sau­lus meg­té­ré­se: ő ad­dig nem lá­tott tes­ti sze­mé­vel, amíg Pa­u­lus nem lett. S az őt di­cső­sé­gé­vel föld­re kény­sze­rí­tő Jé­zus Aná­ni­ást hasz­nál­ta esz­kö­zé­ül: „…az Úr kül­dött en­gem, az a Jé­zus, aki meg­je­lent ne­ked az úton (…), hogy új­ra láss, és meg­telj Szent­lé­lek­kel.” (Ap­Csel 9,17) Pál­for­du­lá­sa után azon­nal hir­det­te „Jé­zus­ról, hogy ő az Is­ten Fia” (Ap­Csel 9,20). A sü­ket­né­mát négy­szem­közt gyó­gyí­tot­ta meg sza­vá­val a min­dent he­lye­sen cse­lek­vő Úr: „Ef­fa­ta, az­az: nyílj meg!” (Mk 7,34) Dá­vid Fia hi­tük alap­ján tet­te lá­tó­vá a két va­kot: „Le­gyen a ti hi­te­tek sze­rint!” Is­ten­sé­ge nyil­vá­nult meg a meg­szál­lott né­ma meg­sza­ba­dí­tá­sa­kor: „Mi­u­tán ki­űz­te be­lő­le az ör­dö­göt, meg­szó­lalt a né­ma” (Mt 9,29.33) – be­tel­je­sít­ve az ősi pró­fé­ci­át (l. Ézs 42,7). Bün­te­tés­ként ka­pott pok­los­sá­gá­ból Mir­ja­mot csak test­vé­re köz­ben­já­rá­sá­ra tisz­tí­tot­ta meg az Úr, aki­hez Mó­zes így ki­ál­tott: „Is­te­nem, gyó­gyítsd meg őt!” (4Móz 12,13) A hold­kó­ros fi­út nem tud­ták meg­gyó­gyí­ta­ni a ta­nít­ványok, mivel kishitűek vol­tak: „…ha ak­ko­ra hi­te­tek vol­na, mint egy mus­tár­mag (…), sem­mi sem vol­na nek­tek le­he­tet­len.” (Mt 17,20) A ne­vé­ben mon­dott köz­ben­já­ró imád­ság gyó­gyí­tó ere­jét azon­ban a ch­ris­ti­a­nu­sok ma is meg­ta­pasz­tal­hat­ják! „Be­teg-e va­la­ki kö­zöt­te­tek? Hí­vas­sa ma­gá­hoz a gyü­le­ke­zet vé­ne­it, hogy imád­koz­za­nak ér­te”, mert „nagy az ere­je az igaz em­ber buz­gó kö­nyör­gé­sé­nek” (Jak 5,14.16). Ám a ha­mis és hi­tet­len He­ró­des sze­me lát­tá­ra nem tett sem­mi­lyen cso­dát, s mi­kor „hossza­san kér­dez­get­te őt, Jé­zus sem­mit sem vá­la­szolt ne­ki” (Lk 23,9). Is­ten gyó­gyí­tó sze­re­te­té­nek fé­nye fel­ra­gyog már az Ószö­vet­ség pró­fé­ci­á­i­ban is. Fia ér­de­mé­ért a fel­sé­ges, de kö­nyö­rü­lő Úr a tő­le el­pár­tolt, ám meg­tört és alá­za­tos lel­kű, meg­re­pedt s pis­lá­ko­ló éle­tű bű­nös­nek ma is ezt hir­de­ti: „Lát­tam út­ja­it, még­is (!) meg­gyó­gyí­tom és ve­ze­tem őt. (…) Meg­te­rem­tem aj­kán a há­la gyü­möl­csét: (…) Meg­gyó­gyí­tom őt!” (Ézs 57,18.19) Jé­zus: „A te gyó­gyí­tó szent ke­zed / Or­vo­sol­ta fáj­dal­mam (…) / Élet­ben meg­tar­tot­tál (…) / Én Uram, üd­vös­sé­gem!” (EÉ 373,3–5) Át­él­ted ezt már?

Ga­rai And­rás