Élő víz

…csak a sző­lő­lu­gas a bú­bos ke­men­cé­vel, a csün­gő, nyár­szí­nű be­gó­ni­ák, alat­tuk fe­hér kő­edény­ben tik­ka­dó, se­lyem­cu­kor­ka-csí­kos pe­tú­ni­ák, majd az ecet­fa, a kör­te­fa, a ko­vá­szos ubor­ka ki­for­ró le­ve, a ko­ron­di kas­pó mus­kát­li­ja, to­vább a ró­zsa­bok­rok­kal in­du­ló sző­lő­so­rok, az Öreg­hegy, előt­te a bor­dó hor­dók­ban er­je­dő cef­re, min­de­nütt a bo­ga­rak, a gyí­kok, a ro­va­rok; csak a koc­kás asz­tal­te­rí­tő a fa­bú­to­rok­kal, a fű­vel pú­pos pin­ce­te­tő, fü­ge a fá­ról, sze­der a bok­rá­ról, pi­ros hú­sú kör­te kop­pa­ná­sa a te­tő­kön, szél­hang a lomb­ko­ro­nák kö­zül, züm­mö­gés em­ber­ma­gas­ság­ban; ke­re­kes kút és sze­kér­ke­rék, sa­va­nyú al­ma és az, hogy itt a gye­rek­ko­ri ta­ka­róm, hogy min­den­ben min­den­ki­nek a ke­ze mun­ká­ja; a ba­zalt­kö­vek, a sült ká­rász, a víz tu­da­ta, a víz il­la­ta, a víz em­lék­szí­ne, a ha­jam­ban iszap és hul­lám; kö­szö­nés a bó­ják­nak, úszó­tá­vol­ból a Ba­da­csony tá­nyér­ja; a fá­jó múlt, a tisz­tu­ló je­len és a be­lő­le most szü­le­tő jö­vő – na­gyon tud fáj­ni egye­dül, ami szép.

Kiss Vi­rág