Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2009 - 34 - Ke­nyér he­lyett

A hét témája

Ke­nyér he­lyett

„Vál­toz­tasd a kö­ve­ket ke­nye­rek­ké!” – –
Nem a sá­tán szól. Mil­li­ók zo­kog­ják.
Egyet­len jaj­ki­ál­tás a vi­lág,
Egyet­len kéz­tör­de­lő moz­du­lat,
Egyet­len­egy rop­pant fe­nye­ge­tés.
A nyo­mo­rú­ság völ­gyei fö­lött
A bosszú­ál­ló Is­ten he­gyei
Fel­tor­nyo­sul­nak ir­gal­mat­la­nul.
Nem in­dul­nak vál­toz­ni ke­nye­rek­ké.

„Vál­toz­tasd a kö­ve­ket ke­nye­rek­ké!”
Hal­lom én is a ret­ten­tő igét,
Mint vég­íté­let, úgy zu­han re­ám,
Szí­ven ta­lál, mint kő­vé vált ke­nyér.
Az éle­te­met mos­tan ké­rik szá­mon,
Most kö­vez­nek kő­vé vált ke­nye­rek­kel.
Meg­áll­ja­tok… na­gyon bű­nös va­gyok,
De ta­lán még­sem úgy, mint hi­szi­tek.
Én nem vet­tem el sen­ki ke­nye­rét,
Csak épp nem tud­tam ke­nye­ret ke­res­ni,
Csak él­tem, él­tem, in­gyen, ir­ga­lom­ból,
Az Is­ten ir­gal­má­nak he­gye­it
Be­bo­lyong­tam vi­rá­got sze­de­get­ve,
Tu­dom, nem ér most fa­lat ke­nye­ret
Az egész szá­raz­vi­rág-gyüj­te­mény.

„Vál­toz­tasd a kö­ve­ket ke­nye­rek­ké!” –
Más­kor ta­lán fe­lel­tem vol­na rá.
Szól­tam vol­na: „Nem csak ke­nyér­rel él­tek!”
Most tor­kom, szí­vem egy­ként el­szo­rul,
Szé­dül a szó és meg­ful­lad a hang.
Csak Egy, csak Egy, csak Egy fe­lel­het így, –
Nem én, nem én, az Ő ne­vé­be se…

Test­vé­re­im, ha vol­na rá ha­tal­mam,
Test­vé­re­im, ha tő­lem füg­ge­ne,
Hol­nap pu­ha szik­lá­kon pi­hen­né­tek,
Ke­nyér­he­gyek nő­né­nek szá­mo­tok­ra,
Hegy­óri­á­sok csu­pa szín-ke­nyér­ből,
Me­rő arany­ka­lács­ból Al­pe­sek…
De nincs ha­tal­mam, – be­te­gen bo­lyon­gok,
S még most is vi­rá­go­kat ke­re­sek.
S ha még ta­lá­lok egy-egy ha­la­vá­nyat:
Té­pe­lő­döm, hogy meg­mu­tas­sam-e?
Asz­ta­lo­tok­ra mer­jem-e be­lop­ni –
Ke­nyér­te­len, üres asz­ta­lo­tok­ra
Ke­nyér­te­len kő­vi­lág kis vi­rá­gát? –
Vagy mor­zsol­jam szét a ke­zem kö­zött,
Mi­előtt bár­ki rá­te­kin­te­ne,
És fojt­sam meg, mint gyer­me­két anya,
Mint bu­kott le­ány drá­ga szé­gye­nét?

„Vál­toz­tasd a kö­ve­ket ke­nye­rek­ké!”
He­gye­ket vál­toz­tat­nék – nem le­het.
Ke­nyér­te­len, ke­gyet­len kő­vi­lág­ban
Le­haj­tom meg­adás­sal fe­je­met.
Test­vé­re­im, ne kö­nyö­rül­je­tek.
Ke­nyér­te­len, ke­gyet­len kő­vi­lág­ban,
A bosszú­ál­ló Is­ten he­gye­in
Én nek­tek most is csak vi­rá­got tép­tem.
Zu­hogj fe­jem­re, kő­vé vált ke­nyér:
Én vét­kem, én vét­kem, én igen nagy vét­kem.

Re­mé­nyik Sán­dor