Kultúrkörök

Ti­zen­ki­len­ced­szer vár­ta részt­ve­vő­it az idén a bé­ké­si Csu­ta Nem­zet­kö­zi Mű­vész­te­lep. Az ez al­ka­lom­mal ti­zen­két or­szág­ból ér­ke­zett mű­vé­szek jú­li­us 30. és au­gusz­tus 8. kö­zött dol­goz­tak az al­ko­tó­tá­bor szer­ve­ző­jé­nek és mű­vé­sze­ti ve­ze­tő­jé­nek, Csu­ta György fes­tő­mű­vész­nek a mű­ter­mé­ben. Sze­ve­ré­nyi Mi­hály fes­tő­mű­vész – aki a bé­kés­csa­bai evan­gé­li­kus Nagy­temp­lom új ol­tár­ké­pét is al­kot­ta né­hány év­vel ez­előtt – rend­sze­res részt­ve­vő­je a te­lep­nek. Ve­le be­szél­get­tünk a hely­szí­nen.

– Mi­lyen a tá­bor han­gu­la­ta?

– A Csu­ta-mű­vész­te­lep­nek kez­de­tek­től részt­ve­vő­je va­gyok, szin­te mind­egyi­ken je­len vol­tam. Na­gyon jó az al­ko­tó ­szel­le­me, és ki­ma­gas­ló a ven­dég­sze­re­tet. Leg­in­kább az kü­lön­böz­te­ti meg a töb­bi al­ko­tó­tá­bor­tól, hogy itt ki­ala­kult a szer­ve­zőt és név­adót, Csu­ta György fes­tő­mű­vészt és csa­lád­ját se­gí­tő mű­vé­szet­pár­to­lói kör, amely­nek tag­jai na­gyon lel­ki­is­me­re­te­sen pá­tyol­gat­ják a tá­bor mun­ká­ját. En­nek is kö­szön­he­tő, hogy a bé­ké­si pol­gá­ri ott­ho­nok te­le van­nak iga­zi fest­mé­nyek­kel. Ilyen ér­te­lem­ben ez a tá­bor egy­ben az íz­lés­for­má­lás­nak a szín­te­re, és a kis­vá­ros kul­tu­rá­lis éle­té­ben ki­emel­ke­dő sze­re­pe van.

– Az idei té­ma bi­zo­nyá­ra nem min­den­ki­nek a ked­ven­ce – el­len­tét­ben Ön­nel –, hi­szen nem min­den mű­vész áll kö­zel szük­ség­kép­pen a ke­resz­tény­ség­hez. Mi ju­tott eszé­be a „ke­reszt” szó mint mo­tí­vum hal­la­tán?

– Az ol­tár­kép­hez ké­szí­tett egyik láb­ta­nul­má­nyom­ra gon­dol­tam, és ezt fes­tet­tem to­vább. A fest­mé­nyen csak a ke­reszt tö­vé­nél lé­vő lá­bak lát­ha­tók. Nin­cse­nek szö­gek, nincs alá­tá­masz­tás. A mon­da­ni­va­ló­ja pe­dig az, hogy a ke­reszt­hez nap mint nap oda kell lép­nünk, na­pon­ként kell meg­tér­nünk, ahogy Lu­ther is mond­ta. A ke­reszt tö­vé­nél nagy dol­gok tör­tén­nek. Meg­sza­ba­dul­ha­tunk a ter­he­ink­től, érez­het­jük és tud­hat­juk, hogy Jé­zus he­lyet­tünk szen­ve­dett, a bün­te­tést a mi bű­ne­in­kért is vi­sel­te. A ke­reszt­nél fel­sza­ba­dul­ha­tunk a ter­hek alól, bűn­bo­csá­na­tot és örök éle­tet nyer­he­tünk. Mind­ezt ki­fe­je­zi az al­ko­tás.

Az egyik szer­ve­ző­vel úgy dön­töt­tünk, hogy a fest­ményt a tá­bor­zá­ró ki­ál­lí­tá­son mint ins­tal­lá­ci­ót mu­tat­juk be, alá­te­szünk egy bár­do­lat­lan fa­rön­köt ko­vá­csolt­vas sze­gek­kel és ré­gi ka­la­páccsal. Cí­me ez lett: „Ti­ed… Ér­ted…” A ki­ál­lí­tás a bé­kés­csa­bai Jan­kay Ga­lé­ri­á­ban szep­tem­ber ele­jé­ig te­kint­he­tő meg.

– A tá­bor szob­rász al­ko­tói mo­nu­men­tá­lis ket­tős fa­ke­resz­tet ké­szí­tet­tek, me­lyet a vá­ros egyik köz­te­rén ál­lí­tot­tak fel. Mit gon­dol az ef­fé­le szim­bó­lu­mok­ról?

– A ke­resz­tény­nek mon­dott Eu­ró­pa kel­lős kö­ze­pén va­gyunk, egy ke­reszt fel­ál­lí­tá­sa a leg­tel­je­seb­ben ma­gá­tól ér­te­tő­dő, még ha egyes gon­dol­ko­dók ezt más­kép­pen lát­ják is. A ke­reszt, kü­lö­nö­sen a ket­tős ke­reszt, amely is­me­re­te­im sze­rint 13. szá­za­di, bi­zán­ci ere­de­tű ki­rá­lyi szim­bó­lum, tör­té­nel­münk, múl­tunk egy da­rab­ja. A gyö­ke­re­ink­re em­lé­kez­tet, akár­ki te­kint is fel rá. A ke­reszt­nek min­den­kor po­li­ti­ka­men­tes­nek kel­le­ne len­nie, eb­ből nem vol­na sza­bad po­li­ti­kát csi­nál­ni.

Szeg­fű Ka­ta­lin