Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2009 - 37 - Bib­li­ai te­rem­tés­tör­té­net

evél&levél

Bib­li­ai te­rem­tés­tör­té­net

Sze­mé­lyes hit­val­lás

Na­gyon örül­tem Si­mon­fi At­ti­la Evo­lú­ció kont­ra bib­li­ai ge­ne­zis cí­mű cik­ké­nek (Evangélikus Élet, 2009/32. szám, augusztus 9.). A tu­do­mány ol­da­lá­ról kö­ze­lí­ti meg a kér­dést, és fel­hív­ja a fi­gyel­met ar­ra is, hogy a ser­dü­lő­kor­ban lé­vő gyer­mek fe­ke­tén-fe­hé­ren sze­ret gon­dol­kod­ni, ezért azt hi­szi, hogy ha a Bib­lia szö­ve­gé­ben az van, hogy Is­ten hat nap alatt te­rem­tet­te a vi­lá­got, ak­kor az csak hat­szor hu­szon­négy órát jelenthet.

Ezt a szűk gon­dol­ko­dás­mó­dot to­vább­visszük az éle­tünk­ben, mert a kon­fir­má­ció a ser­dü­lő­kor­ra esik, és itt sok­szor meg­áll a hit­be­li fej­lő­dés. De leg­több­ször a tu­do­má­nyos gon­dol­ko­dás is el­akad en­nél a szint­nél. Aki to­vább tud ta­nul­ni, an­nál a cikk­író fel­té­te­le­zi, hogy be­kö­vet­ke­zik az a fel­is­me­rés, „hogy a tu­do­má­nyos né­ze­tek sa­ját ku­lisszá­i­kon be­lül leg­alább annyi­ra el­lent­mon­dá­so­sak, vagy még in­kább azok, mint a teo­ló­gikusak”. To­váb­bá „fon­tos ki­emel­ni, hogy a több­ér­tel­mű­ség csak a lus­ta el­mét ide­ge­sí­ti, a több­ér­tel­mű­ség va­ló­já­ban – a ke­ve­sebb »he­lyen« több in­for­má­ció el­vén – gaz­dag­sá­got je­lent”.

Az igaz­ság ke­re­sé­se

Sze­ret­ném ezt a gon­do­la­tot foly­tat­ni és be­mu­tat­ni, hogy egyes kér­dé­sek­re több­fé­le­kép­pen le­het fe­lel­ni, és még­is mind­egyik igaz le­het.

Ha meg­kér­de­zik tő­lünk, hogy mi­ért, ho­gyan szü­le­tik egy gyer­mek, ak­kor el­mond­juk, amit bio­ló­gi­á­ból ta­nul­tunk. Ez egy tö­ké­le­tes ter­mé­szet­tu­do­má­nyos fe­le­let.

De ha er­re a kér­dés­re egy fi­a­tal há­zas­pár el­mond­ja, hogy mi­ó­ta vár­ták már a gyer­me­kük szü­le­té­sét, és hogy ez mi­lyen nagy örö­möt je­len­tett a szá­muk­ra, ho­gyan ké­szí­tet­ték a kis­ágyat, ho­gyan vá­sá­rol­ták a kis ru­há­kat, sőt a já­té­ko­kat is… A kér­dés­re a szü­lők nem a bio­ló­gia szint­jén, ha­nem az em­be­ri ér­ze­lem szint­jén vá­la­szol­nak. Ez a ma­ga­sabb szint ma­gá­ba fog­lal­ja a bio­ló­gi­át is. Nem ta­gad­ja a má­sik szin­tet, ha­nem „ma­ga­sabb­ról” szem­lé­li.

En­nek a kér­dés­nek van azon­ban egy har­ma­dik, val­lá­si szint­je is: Is­ten ad­ta ne­künk ezt a gyer­me­ket! Ez­zel nem ta­gad­ják az elő­ző két szint igaz­sá­gát, de aki ezt mond­ja, már rá­jött, hogy az em­be­ri eről­kö­dés ma­gá­ban ke­vés egy gyer­mek szü­le­té­sé­hez. Az élet tit­ka több, mint az em­be­ri tu­do­mány. Rá­adá­sul ha meg­lát­juk, hogy Is­ten­től kap­tuk a gyer­me­ket, ak­kor be­le­he­lyez­zük őt a vi­lág­min­den­ség fo­lya­ma­tá­ba: éle­te nem vé­let­len, eset­le­ges, ha­nem ér­tel­mes és cél­ja is van. Az örök élet táv­la­tát kap­ja meg a gyer­mek! A gyer­mek­ne­ve­lés­ben en­nek a táv­la­ti gon­dol­ko­dás­nak igen fon­tos he­lye van, hogy fe­le­lő­sen és jól ne­vel­jük gyer­me­ke­in­ket.

Az el­múlt száz­öt­ven év­ben Dar­win­nal kap­cso­lat­ban sok­szor hi­báz­tak, mert el­len­tét­ben akar­ták lát­ni az evo­lú­ci­ót a bib­li­ai ki­je­len­tés­sel, s ezért nem vet­ték fi­gye­lem­be, hogy a ter­mé­szet­tu­do­má­nyos vizs­gá­lat és a hit­be­li fel­fo­gás más sí­kon fe­lel a kér­dés­re. A ket­tő ak­kor is más, ha ha­son­ló sza­va­kat hasz­ná­lunk.

Ne a saját gon­do­la­ta­in­kat

ke­res­sük a Bib­li­á­ban!

Meg kell ta­nul­nunk, hogy a Bib­li­á­ban ne a 21. szá­zad gon­do­lat­vi­lá­gát ke­res­sük, mert az csak át­té­te­le­sen író­dott ne­künk. El­ső­nek eze­ket a te­rem­tés­tör­té­ne­ti igé­ket a két­ezer­öt­száz-há­rom­ezer­öt­száz év­vel ez­előt­ti em­be­rek­nek kel­lett meg­ér­te­ni­ük, az ő hit­val­lá­suk lett, hogy ki­nek lát­ják Is­tent, és mi a vi­szo­nya Is­ten­nek a vi­lág­hoz és az em­berhez.

Ve­gyük ész­re, hogy ez az is­te­ni ki­nyi­lat­koz­ta­tás igen egy­sze­rű em­be­rek­nek szólt: a fel­bom­lott ős­kö­zös­ség egy­sze­rű ván­dor­ló pász­to­rai­nak, eset­leg a fa­eké­vel dol­go­zó föld­mű­ve­sek­nek. Ne­kik ak­kor azt kel­lett meg­ér­te­ni­ük, hogy ki­cso­da Is­ten, és mi a kap­cso­la­tuk ne­kik Is­ten­nel. Ezek az em­be­rek nem ért­ének a 21. szá­zad okos­ko­dá­sát. Pél­dá­ul: a bűn­eset előtt ha­lan­dó vagy hal­ha­tat­lan volt-e az em­ber? Vagy: a sem­mi­ből te­rem­tet­te Is­ten a vi­lá­got? El­tor­zít­juk a Bib­lia mon­da­ni­va­ló­ját, ha a ma­gunk kér­dé­se­it akar­juk ki­ol­vas­ni belőle, és nem az ere­de­ti üze­ne­tet szó­lal­tat­juk meg. (Öt­száz-ezer­öt­száz év­vel a te­rem­tés­tör­té­net le­írá­sa után ala­kult ki a lát­ha­tat­lan vi­lág ké­pe az egy­sze­rű em­be­rek­ben is, és ezért ol­vas­hat­juk most már a Zsi­dók­hoz írt le­vél­ben: „Hit ál­tal ért­jük meg, hogy a vi­lá­go­kat Is­ten sza­va al­kot­ta, úgy­hogy a nem lát­ha­tók­ból állt elő a lát­ha­tó.” (Zsid 11,3)

Gon­dol­junk be­le ab­ba, hogy há­rom-négy­ezer év­vel ez­előtt mi is volt a ma­gán­tu­laj­don: csak az, amit az em­ber ma­ga állított elő, és ma­gá­nak ké­szí­tett. A pi­pa, a pász­tor­bot, amit én fa­rag­tam, az edé­nyem, ami­ben én fő­zök és így tovább – sze­mé­lyes tu­laj­don. A töb­bi do­log: a nyáj, a föld, a gyü­mölcs­fa és egye­bek – kö­zös volt.

Ha in­nen vizs­gál­juk a te­rem­tés tör­té­ne­tét, egy­szer­re vi­lá­gos lesz a 21. szá­zad em­be­re szá­má­ra is, hogy nem azért so­rol­ja fel a Bib­lia a na­pot, a hol­dat, a nö­vé­nye­ket, az ál­la­to­kat, az em­bert, hogy ez­zel a te­rem­tés fej­lő­dé­si sor­rend­jét ad­ja meg, ha­nem azért, hogy je­lez­ze: mind­ezt a te­rem­tő Is­ten al­kot­ta, te­hát az ő tu­laj­do­na, őhoz­zá tar­to­zik. A ma­gán­tu­laj­don fo­gal­mát alig is­me­rő em­be­rek­kel kel­lett meg­ér­tet­ni va­la­hogy, hogy a te­rem­tett vi­lág Is­te­né, és ők sze­mé­lye­sen is Is­ten­hez tar­to­znak.

1Móz 2 mu­tat­ja, hogy fél­re­ért­jük a Bib­li­át, ha sor­ren­di­sé­get, fej­lő­dé­si irányt ke­re­sünk benne, hisz az el­tér az elő­ző fe­je­zet­től. (Eb­ben előbb te­rem­ti Is­ten az em­bert és utá­na az ál­la­to­kat és nö­vé­nye­ket). Más­ra akar ta­ní­ta­ni, nem a sor­ren­di­ség­re.

Ha Is­ten al­ko­tott min­dent, eb­ből az kö­vet­ke­zik, hogy ne­ki tar­to­zunk fe­le­lős­ség­gel. Ki­csit job­ban be­le­gon­dol­va meg­érez­zük azt a fe­le­lős­sé­get, aho­gyan az ősi hit­val­lás el­mond min­dent: nem ír­ja le a nap vagy a hold ne­vét, csak nagy és kis égi­tes­tek­ről be­szél, hogy a szom­széd né­pek­nél is­ten­ként tisz­telt nap és hold ne za­var­jon be­le az egy­sze­rű em­be­rek hi­té­be.

Az­tán ott van az a cso­dá­la­tos, is­mé­telt meg­ál­la­pí­tás: íme, min­den jó – nem egy el­át­ko­zott vi­lá­got te­rem­tett Is­ten.

Rá­adá­sul mind­ezt ránk bíz­ta, ne­künk ké­szí­tet­te – sze­re­tet­ből.

Szí­ve­sen be­szé­lek a te­rem­tés­tör­té­net ma is ér­vé­nyes üze­ne­té­ről, mert a bölcs és sze­re­tő Is­ten­ről, az ő ha­tal­má­ról szól.

A kí­ván­csis­ko­dó, a ho­gyan te­rem­tet­te Is­ten a vi­lá­got kér­dést fir­ta­tó em­ber­tár­sa­i­mat pe­dig a ter­mé­szet­tu­dó­sok­hoz kül­döm az­zal, hogy ott ugyan meg­is­mer­he­tik a te­rem­tett vi­lág szám­ta­lan tör­vé­nyét és cso­dá­ját, de ma­gát a te­rem­tő Is­tent nem. Ott csak meg­sejt­jük, hogy cso­dá­la­tos a böl­cses­sé­ge, a te­rem­tett­ség rend­je. (Mint ahogy el­me­gyünk meg­cso­dál­ni a Par­la­ment épü­le­tét, de a Du­na-part­ján nem ta­lál­juk meg a ter­ve­ző­jét, csak di­csér­het­jük ter­ve­zői ké­pes­sé­gét. Azt vi­szont nem szok­tuk mon­da­ni a Par­la­ment szem­lé­lé­se­kor, hogy az ma­gá­tól ke­let­ke­zett, vagy vé­let­le­nül épült.) A Bib­lia – ne­künk szó­ló le­vél

A Bib­lia nem egy Is­ten­től ka­pott dog­ma­ti­ka­könyv, amely em­be­ri fo­gal­mak­nak és az em­be­ri el­kép­ze­lé­sek­nek meg­fe­le­lő­en ír­ja le a min­den­ha­tó Is­tent – mert őt em­be­ri fo­gal­mak­kal le­ír­ni, em­be­ri fo­gal­mak­ba be­le­szo­rí­ta­ni nem le­het. A Bib­li­á­ban azt lát­juk, ho­gyan cse­le­ke­dett Is­ten a ki­vá­lasz­tot­tak­kal, ho­gyan is­mer­tek fel egy­re töb­bet Is­ten­ből, és ho­gyan for­má­ló­dik las­san, majd ho­gyan tel­je­se­dik ki a fo­lya­mat vé­gén Jé­zus­ban az Is­ten­ről va­ló is­ten­is­me­re­tünk.

A Bib­lia nem Is­ten tu­laj­don­sá­ga­it ve­szi té­te­les sor­rend­be, ha­nem Is­ten cse­lek­vé­sét ír­ja le, aho­gyan ő a vi­lág­gal, az em­be­rek­kel, il­let­ve ve­lünk cse­lek­szik. Bib­li­ánk ele­jén ezért nem ol­vas­hat­juk az ilyen alap­ve­tő „igaz­sá­go­kat” – el­ső té­tel: Is­ten örök­től fog­va van. Má­so­dik té­tel: Is­ten te­rem­tet­te a vi­lá­got. Har­ma­dik té­tel: Is­ten te­rem­tet­te az em­bert stb. Ezek már dog­ma­ti­kai té­te­lek, meg­ál­la­pí­tá­sok, ame­lyek­ben az em­ber pró­bál­ja a hit­be­li fel­is­me­ré­se­it össze­fog­lal­ni. Ezek jo­gos em­be­ri kö­vet­kez­te­té­sek a Bib­lia el­ső lap­ja­i­nak tör­té­né­se­i­ből le­ve­zet­ve. De ta­nul­juk meg, hogy a Bib­lia nem dog­ma­ti­ka­könyv, ezért ne hasz­nál­juk dog­ma­ti­ka­könyv­ként.

De ne hasz­nál­juk a dog­ma­ti­kai fel­is­me­ré­se­in­ket sem Bib­li­a­ként, is­te­ni ki­je­len­tés­ként, mert azok em­be­ri kö­vet­kez­te­té­sek. (Ezért van­nak el­té­rő egy­há­zi dog­mák, irány­za­tok, no­ha mind­egyi­kük a Bib­li­á­ra hi­vat­ko­zik.)

Ami­kor a Bib­li­át a ke­zünk­ben tart­juk, és el­kezd­jük ol­vas­ni, a Szent­lé­lek cso­dá­la­to­san meg­ele­ve­ní­ti a Szent­írás sza­va­it és tör­té­ne­te­it, s azok egy­szer­re ne­künk szó­ló üze­net­té vá­lnak. Úgy érez­zük, hogy nem­csak egy öreg tör­té­ne­lem­könyvet tartunk kezünkben, ha­nem ne­künk szó­ló le­velet. Azon ke­resz­tül el­ju­tunk a ben­nün­ket sze­re­tő örök Is­ten­hez, aki éle­tünk­nek ér­tel­met és célt ad. Meg­ta­pasz­tal­juk, hogy tö­rő­dik ve­lünk, sőt „meg­be­szél­het­jük” ve­le dol­ga­in­kat, így sze­mé­lyes­sé vá­lik a hi­tünk. Vé­gül bol­dog fel­is­me­ré­sünk lesz és sa­ját hit­val­lá­sunk­ká vá­lik Lu­ther Kis ká­té­ban meg­fo­gal­ma­zott szö­ve­ge: „Hi­szem, hogy Is­ten te­rem­tett en­gem min­den te­remt­mé­nyé­vel együtt. Ő ad­ta tes­te­met, lel­ke­met…”

Miss­u­ra Ti­bor (Budapest)