Kultúrkörök
Milyenek a finnek?
Először ösztöndíjas koromban helsinki csoporttársaim szegezték nekem a címbeli kérdést – mint ahogyan a Néprajzi Múzeumban a finn köztársasági elnök, Tarja Halonen is említette a kiállítást megnyitó beszédében: a finneket (is?) nagyon érdekli, milyennek látják, gondolják őket. A diákok is arra voltak kíváncsiak, milyen kép él róluk a magyarok fejében. Nos, ugye, szőkék, kék szeműek, az országukat hó födi, s ha nem is jegesmedvék, de rénszarvasok vannak mindenfele. Elcsodálkoztak, s jót derültek a válaszon – tekintve, hogy egyetlen szőke lány ült a teremben, a kék szemű kifejezés pedig hiszékenyt, naivat jelent finnül… Ennyit a sztereotípiákról.
Szerencsére a Néprajzi Múzeum kiállítása nem ezeket a „látatlanban” kialakított véleményeket gyűjtötte össze, hanem inkább azt mutatja meg, milyennek ismerhették meg a finnekkel kapcsolatba került emberek – kutatók, utazók, építészek, sport- és zenerajongók stb. – az északi nyelvrokonokat. Gyönyörűen öntötte versbe Weöres Sándor a Rongyszőnyegben: „Ki minek gondol, az vagyok annak…” Másnak ismeri meg a finneket az, aki egy multinacionális cég alkalmazottjaként dolgozik náluk néhány évig, és másnak, aki testvér-gyülekezeti úton tölt köztük egy-két hetet.
S hogyan lehet az összegyűjtött emlékeket itthon átadni? Mozaikokban. Első ránézésre ezt teszi a kiállítás is – bemutatja a néprajzi, nyelvi gyűjtések anyagát, mutat valamit a finn zenéből, iparművészetből, kicsit a szaunakultúrából, kicsit a sportéletből… Valami azonban számomra összeköti ezeket a mozaikdarabokat; megmutat valamit a kiállítás abból, amit én nagyon szeretek a finnekben: azt, ahogyan a régi és új, ősi és modern magától értetődő természetességben tud náluk/bennük egyszerre jelen lenni.
Nehéz ezt elmagyarázni. A hagyományőrzés számukra nem a régi dolgok befagyasztott őrzését jelenti, hanem azok élő alkotóelemei mai kultúrájuknak. A régészeti leletek motívumkincsei alapul szolgálnak a mai iparművészeknek, megjelennek a divatos ékszereken; az ősi szauna beépül a lakótelepi lakások fürdőszobájába (pincéjébe, padlására), és még sorolhatnám oldalakon keresztül.
A kiállítótermekben is az fogott meg, ahogyan a muzeológusok, az élethez hasonlóan, egymás mellé helyezték a régit és az újat. A háncsedények, régi használati eszközök mellett kaptak helyet a Fiskars szerszámok, a kantelék mellett a tinédzserek körében nálunk is oly' igen népszerű metálegyüttesek, mint a Korpiklaani vagy az Ensiferum. A régi síbotok mellett ott látjuk a legmodernebb nordic walking botokat, a régi népviseletek mellett pedig a mai „népviseletet”, a Marimekko-termékeket. (Megjegyzem, a finnbarát magyaroknak is ezek a névjegyei – egy-egy Marimekko tárca/táska/mappa stb. ott bujkál majd mindannyiunknál.)
Bátran ajánlom a kiállítást mindenkinek, aki járt már Finnországban, s szívesen felidézi az emlékeit, nézze meg: Ilyenek a finnek?; s azoknak is, akik még nem voltak: Milyenek a finnek?
A kiállítás – (M)ilyenek a finnek? – Finnország magyar szemmel – 2010. november 28-ig tekinthető meg Budapesten, a Néprajzi Múzeumban.
Darvas Anikó