Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2009 - 37 - HE­TI ÚT­RA­VA­LÓ

Élő víz

HE­TI ÚT­RA­VA­LÓ

Áld­jad, lel­kem, az Urat, és ne fe­ledd el, mennyi jót tett ve­led! (Zsolt 103,2)

Szent­há­rom­ság ün­ne­pe után a 14. hé­ten az Út­mu­ta­tó reg­ge­li s he­ti igéi azt hir­de­tik, hogy csak akit a Szent­lé­lek ele­ve­nít meg, az tud­ja Urát és Is­te­nét szív­ből di­cső­í­te­ni, csak az tud ne­ki min­de­nért há­lát ad­ni, mi­ként Dá­vid tet­te eb­ben az Is­ten ir­gal­má­ról szó­ló éne­ké­ben. Ma is: „Ad­ja­tok há­lát az Úr­nak, mert jó, mert örök­ké tart sze­re­te­te!” S ti is: „Ma­gasz­tal­já­tok az Urat, mert jó, mert örök­ké­va­ló az ő ke­gyel­me!” (Zsolt 118,1; LK) A há­lás sa­ma­ri­tá­nus egye­dül tet­te ezt; „ami­kor lát­ta, hogy meg­gyó­gyult, vissza­tért, és fenn­han­gon di­cső­í­tet­te Is­tent. Arc­ra bo­rult Jé­zus lá­bá­nál, és há­lát adott ne­ki.” Ám tes­ti meg­tisz­tu­lás­nál töb­bet ka­pott: „Kelj fel, menj el, hi­ted meg­tar­tott té­ged” – örök­re! (Lk 17,15–16.19) Mi is kér­jük ily meg­tar­tó hit­tel: „Ta­níts úgy szám­lál­ni nap­ja­in­kat, hogy bölcs szív­hez jus­sunk!” (Zsolt 90,12) „A böl­cses­ség kez­de­te az Úr­nak fé­lel­me.” (GyLK 728) S az őt fé­lők bát­ran ki­ált­hat­ják: „Ab­bá, Atya!”, mert aki­ket Is­ten Szent­lel­ke ve­zé­rel, űz s meg­ele­ve­nít, azok az ő gyer­me­kei! „Ha pe­dig gyer­me­kek, ak­kor örö­kö­sök is…” (Róm 8,15.17) Lu­ther ír­ja: „Aki erős hit­tel és szi­lárd re­mény­ség­gel hi­szi, hogy Is­ten gyer­me­ke, az va­ló­ban az is, mert ilyent sen­ki sem hi­het Szent­lé­lek nél­kül. Az örök élet­tel sincs külön­ben. Bír­nod kell a Szent­lé­lek bi­zony­ság­té­te­lét, hogy az örök élet Is­ten ke­gyel­mé­ből va­ló­ság­gal is a ti­ed lesz.” Az Úr Krisz­tus Jé­zus apos­to­la há­lát ad Ti­mó­te­us kép­mu­ta­tás nél­kü­li hi­té­ért Is­ten­nek – mi mi­kor tet­tünk így leg­utóbb? –, és mind­nyá­jun­kat em­lé­kez­tet: „…nem a fé­le­lem­nek lel­két ad­ta ne­künk az Is­ten, ha­nem az erő, a sze­re­tet és a jó­zan­ság lel­két.” (2Tim 1,7) A va­kon szü­le­tett em­ber a tes­ti és lel­ki sze­me­it egy­aránt meg­nyi­tó Em­ber­fi­á­ban di­cső­í­tet­te az Úr­is­tent, mi­u­tán lá­tott és hitt! „És le­bo­rul­va imád­ta őt.” (Jn 9,38) Ám­de azok is „bol­do­gok, akik nem lát­nak és hisz­nek” meg­vál­tó Uruk­ban és Is­te­nük­ben! (Jn 20,29) Pál há­lát ad imád­sá­ga­i­ban Is­ten­nek Fi­le­mon hi­té­ért és sze­re­te­té­ért, „amely az Úr Jé­zus és min­den szent iránt” van ben­ne (Fi­lem 5). Az ő meg­tért, „hasz­nos” rab­szol­gá­ja az Úr­ban sze­re­tett test­vér­ré lett! Ha­lá­la előtt, a temp­lom épí­té­sé­re szánt ön­kén­tes ado­má­nyok össze­gyűj­té­se után Dá­vid há­la­imá­já­ban így ál­dot­ta Is­tent: „Ti­ed, Uram, a nagy­ság, a ha­ta­lom és a fen­ség, a ra­gyo­gás és a mél­tó­ság… Most azért, Is­te­nünk, há­lát adunk ne­ked, és di­csér­jük a te fen­sé­ges ne­ve­det.” (1Krón 29,11.13) Mi is te­gyük ezt na­pon­ta! A Fiú és az Atya köl­csö­nö­sen meg­di­cső­í­ti egy­mást Jé­zus ha­lál­ra adá­sá­ban és fel­tá­masz­tá­sá­ban: „Most di­cső­ült meg az Em­ber­fia, és az Is­ten di­cső­ült meg őben­ne…” – „…az Is­ten is (…) meg­di­cső­í­ti őt.” És akik meg­ta­pasz­tal­ták Is­ten sze­re­te­tét Krisz­tus­ban, azok a Lé­lek ál­tal ké­pe­sek er­re: „…aho­gyan én sze­ret­te­lek ti­te­ket, ti is úgy sze­res­sé­tek egy­mást!” (Jn 13,31.32.34) Pál áll­ha­ta­tos­ság­ra buz­dít, és há­lát ad test­vé­re­i­ért „aki­ket sze­ret az Úr”, s el­hí­vott az üd­vös­ség­re, „hogy így ré­sze­sül­je­tek a mi Urunk Jé­zus Krisz­tus di­cső­sé­gé­ben” (2Thessz 2,13.14). „A Szent­há­rom­ság­nak… / Di­csé­ret, di­cső­ség, / Le­gyen ma­gasz­ta­lás, / Most és min­den­ko­ron / Örök há­la­adás!” (EÉ 40,3)

Ga­rai And­rás