A hét témája

Az evan­gé­li­kus pres­bi­te­rek or­szá­gos ta­lál­ko­zó­ja (EPOT) dél­előt­ti fó­rum­be­szél­ge­té­sé­nek két részt­ve­vő­jé­vel is hosszabb in­ter­jút ké­szí­tett a Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­ház köz­pon­ti in­ter­ne­tes hon­lap­já­nak szer­kesz­tő­je, Bol­la Zsu­zsan­na. Az aláb­bi­ak­ban e két be­szél­ge­tés­ből vett idé­zet­tel sze­ret­nénk rá­irá­nyí­ta­ni ol­va­só­ink fi­gyel­mét a szep­tem­ber 12-i ese­mény­re, il­le­tő­leg an­nak te­ma­ti­ká­já­ra. (Az in­ter­júk tel­jes ter­je­del­mük­ben a www.evan­ge­li­kus.hu cí­men ol­vas­ha­tók.)

Az egyik nagy gyógy­szer­ipa­ri cég­nél dol­go­zó Győr­fi Ká­roly ve­gyész­mér­nök alap­kép­zett­sé­gű gaz­da­sá­gi szak­em­ber; 1986 óta az óbu­dai gyü­le­ke­zet pres­bi­te­re, 2006 óta pe­dig fel­ügye­lő­je.

– Ön sze­rint mi egy gyü­le­ke­zet­ben a pres­bi­te­rek fel­ada­ta?

– Szük­sé­ges len­ne de­fi­ni­ál­ni, hogy mi­lyen a jó pres­bi­ter. Ja­va­sol­nám is egy olyan pár ol­da­las ki­ad­vány el­ké­szí­té­sét, amely­ben ki­fej­te­nénk ezt. Re­for­má­tu­sok­nál van egy jól for­gat­ha­tó köny­vecs­ke er­re, ezt át le­het­ne ül­tet­ni evan­gé­li­kus for­má­ba. Ha az em­be­rek tud­nák, konk­ré­tan mit is vár­nak el tő­lük, mit is kell ten­ni­ük, ak­kor tü­kör­be tud­ná­nak néz­ni, és szem­be­sül­né­nek az­zal, ami­ben hi­á­nyos­sá­gok van­nak.

Vé­le­mé­nyem sze­rint a pres­bi­té­ri­um fel­ada­ta az inf­ra­struk­tú­ra meg­te­rem­té­se: vi­lá­gí­tás, fű­tés, temp­lom, pa­ró­kia rend­be­té­te­le. De ez mind „dísz­let”, ha tar­ta­lom­mal nem tölt­jük meg. A pres­bi­te­re­ket is be kell von­ni a lel­ki épít­ke­zés­be. Le­het áhí­ta­tok és ima­kö­zös­sé­gek tar­tá­sá­ra is fel­kér­ni őket. Ta­nul­ha­tunk egy­más­tól imád­koz­ni. Ha hit­tel, rá­ér­zés­sel, Is­ten­re fi­gyel­ve tu­dunk kö­zö­sen imád­koz­ni, ab­ból mind­annyi­an épü­lünk.

A hit óri­á­si erő. A kom­mu­niz­mus győ­zel­mé­ben het­ven évig hit­tek. A nem­ze­ti­szo­ci­a­liz­mu­sért har­col­tak az esz­te­len vé­gig. Ma bál­vány­imá­dás van: a pénz min­den­ha­tó­sá­gá­ban hisz­nek, az­tán az egész­ség meg­roggyan, és vé­ge minden­nek. Az is­ten­hit azon­ban ki­kezd­he­tet­len. Ez az egyet­len, ami sta­bil. Ha is­ten­hi­tem van, ak­kor erős va­gyok, és a ne­héz fel­ada­to­kat, ne­héz­sé­ge­ket is könnyeb­ben hi­da­lom át, az örö­mö­met is más­képp élem meg.

A pres­bi­té­ri­um­nak iga­zi csa­pat­nak kell len­nie. Együtt kell mun­kál­kod­ni. Jó, ha min­den­re van szak­em­ber, pénz­ügyek­re, épí­tés­re, gaz­da­sá­gi dol­gok­ra más és más em­ber fi­gyel­jen. A cé­ges csa­pat­mun­ka ta­pasz­ta­la­ta­it az egy­ház­ban is le­het hasz­no­sí­ta­ni.

Vi­lá­gi mun­kán­kat nyu­god­tan al­kal­maz­hat­juk az egy­há­zi élet­ben is. Én me­ne­dzser­szem­lé­le­tet ho­zok be az egy­ház­ba. De­le­gá­lom a fel­ada­tot a gyü­le­ke­zet­ben, irá­nyí­tok. Hi­szem, hogy egy gyü­le­ke­ze­tet is me­ne­dzsel­ni kell. Ezen sok min­den áll vagy bu­kik. Mi egy szent ügyet me­ne­dzse­lünk, és nem pro­fi­tot haj­há­szunk, mint egy cég. Ezen fe­lül áll a lel­ki­ség, ami szá­mom­ra rend­kí­vül fon­tos, de egy sze­re­tet­ven­dég­ség a le­bo­nyo­lí­tás­ról szól.

Val­lom, hogy már most kell ké­szül­ni a 2012-es pres­bi­te­ri vá­lasz­tás­ra. Fon­tos szem­pont­nak tar­tom egy pres­bi­ter­nél, hogy le­gyen vé­ná­ja, el­kö­te­le­zett­sé­ge ar­ra, hogy ké­pez­ze ma­gát.

Fáb­ri György, az MTA ko­ráb­bi kom­mu­ni­ká­ci­ós igaz­ga­tó­ja, a Min­den­tu­dás Egye­te­mé­nek egyik fő szer­ve­ző­je Csö­mö­rön, evan­gé­li­kus csa­lád­ban és kö­zös­ség­ben nőtt fel.

– A nyolc­va­nas évek vé­gén a rend­szer­vál­to­zás óri­á­si hely­ze­ti vál­to­zást idé­zett elő az egy­ház­ban. Ugyan a pu­ha dik­ta­tú­ra könnyebb volt, mint a há­bo­rú utá­ni, eg­zisz­ten­ci­á­lis ve­szé­lyek­kel, lel­ki meg­nyo­mo­rí­tá­sok­kal ter­hes idő­szak, még­is egy­faj­ta fel­lé­leg­zés­nek le­het­tünk ta­núi. Fel­buk­kant azon­ban egy bi­zo­nyí­tá­si kény­szer: a ko­ráb­bi idő­sza­kot sok meg­aláz­ta­tás­ban, mél­tat­lan le­szo­rí­tott­ság­ban meg­élt egy­ház fel akar­ta mu­tat­ni a ma­ga fon­tos­sá­gát, szük­sé­ges­sé­gét, élet­re­va­ló­sá­gát. Sok sé­re­lem hal­mo­zó­dott fel, sok bán­tást kel­lett el­szen­ved­ni, mi­köz­ben még ezek az el­nyo­mott hely­ze­tek sem vol­tak tisz­ták. En­nél­fog­va a vál­tás sem volt egy­ér­tel­mű és tisz­ta, nem tud­tunk a múl­ton iga­zán túl­lép­ni. Emi­att fel­gyűlt sok­fé­le lel­ki görcs, én az egy­ház­ban je­len­leg ta­pasz­tal­ha­tó ne­ga­tív je­len­sé­gek több­sé­gét en­nek tu­dom be.

Fel­tű­nő a szá­mok­hoz és mennyi­sé­gek­hez va­ló ra­gasz­ko­dás: le­gyen sok hí­vőnk, le­gyen sok temp­lo­munk, le­gyen sok in­téz­mé­nyünk. Ezt meg le­het ér­te­ni olyan év­ti­ze­dek után, ami­kor az in­téz­mé­nye­ket be kel­lett zár­ni, a hí­vő­ket pró­bál­ták el­ide­ge­ní­te­ni. A ki­lenc­ve­nes évek­ben eze­ket a ma­te­ri­á­lis dol­go­kat biz­tos ala­pok­nak vél­ték az egy­ház­ban, hi­szen vég­re le­he­tett kon­fe­ren­ci­á­kat tar­ta­ni, sze­re­tet­in­téz­mé­nye­ket mű­köd­tet­ni. Mi­u­tán év­ti­ze­de­ken át azt hal­lot­tuk, hogy az egy­ház sa­já­tos mó­don ki fog hal­ni, ter­mé­sze­tes volt az is, hogy a hí­vek szá­má­val is el­kezd­tek fog­lal­koz­ni: még­is mennyi­en ma­rad­tak meg az el­múlt év­ti­ze­dek után? De a kö­vek­hez és szá­mok­hoz va­ló ra­gasz­ko­dás­ba az egy­ház mint­ha be­gör­csölt vol­na.

Rá­adá­sul egy hosszú tá­von ép lé­lek­kel nem tart­ha­tó kap­cso­lat for­má­ló­dott a dön­tés­ho­za­tal, a kor­mány­po­li­ti­ka és az egy­ház kö­zött. A po­li­ti­ká­hoz, a nyil­vá­nos­ság­hoz és a ha­ta­lom­hoz va­ló vi­szony az ér­dek­ér­vé­nye­sí­tés­ben, a ja­vak vissza­ka­pá­sá­ban hasz­nos­nak mu­tat­ko­zott, de a ki­ala­kult rossz komp­ro­misszu­mo­kon itt az ide­je, hogy túl­lép­jünk.

– Ho­gyan le­het eze­ket a gör­csö­ket fel­ol­da­ni? Ho­gyan tud­nánk mi­előbb a kö­ve­ken és a szá­mo­kon túl­lép­ni, az in­téz­mé­nye­sü­lé­sen, ál­la­mi kap­cso­lat­rend­szer­hez va­ló vi­szo­nyon vál­toz­tat­ni?

– Ilyen gör­csö­kön má­sok is át­men­tek, az egész or­szág, de ép­pen az egy­ház­nak van jó sor­sa a leg­több tár­sa­dal­mi in­téz­mény­hez ké­pest, hi­szen van mi­hez vissza-, de még in­kább elő­re­nyúl­nia. Az igé­ben, az Is­ten­nel va­ló ta­lál­ko­zás meg­élé­sé­ben, a ke­gye­lem­ben van annyi tar­ta­lék, moz­dí­tó erő, ami fel­old­ja a gör­csö­ket, ami odébb len­dí­ti az egy­há­zat. Lel­ki éb­re­dés csak a Lé­lek­től jö­het. Le­het, sőt kell is re­for­mo­kat, stra­té­gi­át csi­nál­ni, de min­de­nek­előtt olyan em­be­rek kel­le­nek, akik meg­ta­lál­ják azo­kat a lel­ki erő­ket, ame­lyek a lel­ki éb­re­dést mo­ti­vál­ják.