Egyházunk egy-két hete

„Szü­le­tés­na­pon va­gyunk együtt!” – kezd­te meg a há­la­adó is­ten­tisz­te­le­tet Ko­vács Lász­ló lel­kész a du­na­ke­szi temp­lom­ban szep­tem­ber 13-án dél­után. „Bár egy temp­lom éle­té­ben het­ven év nem sok, egy gyü­le­ke­zet vagy egy em­ber éle­té­ben je­len­tős ál­lo­más” – foly­tat­ta a gon­do­la­tot im­má­ron Fa­bi­ny Ta­más, az Észa­ki Egy­ház­ke­rü­let püs­pö­ke, mi­u­tán fel­ol­vas­ta az ige­hir­de­tés alap­igé­jét, Jn 15,5-öt.

Temp­lo­mot azért épí­tünk, hogy le­gyen hol meg­él­ni a kö­zös­sé­get, és hogy együtt ma­rad­junk meg Jé­zus­ban, a sző­lő­tő­ben. Jó gyü­möl­csöt csak az tud te­rem­ni, aki őben­ne ma­rad. Ha le­sza­ka­dunk, jaj ne­künk! Zá­ró sza­va­i­ban a püs­pök kö­szön­töt­te azo­kat, akik elő­ször vol­tak a temp­lom­ban, majd a ré­gi ta­gok­hoz for­dult, fel­szó­lít­ván őket: „Ma­rad­ja­tok to­vább­ra is! Is­ten igé­jé­re le­het épí­te­ni: higgyé­tek el, örök!”

Az is­ten­tisz­te­le­tet kö­ve­tő köz­gyű­lést a gyü­le­ke­zet fel­ügye­lő­je, Kar­vai Ot­tó­né ve­zet­te, aki­nek az év­for­du­ló­ra össze­ál­lí­tott, ké­pek­kel és do­ku­men­tu­mok­kal te­li fü­ze­tecs­ké­ért is igen há­lá­sak le­het­tek a je­len­lé­vők. A sze­re­tet­ven­dég­ség al­kal­má­val a püs­pök eb­ből a ki­ad­vány­ból ol­vas­ta fel Bol­la Ár­pád, a gyü­le­ke­zet­ben ti­zen­négy évig szol­gá­ló lel­kész 1971-es kör­le­ve­lé­nek pár mon­da­tát, utal­va a ne­héz idők­re, me­lyek­ben a Krisz­tus­ban ma­ra­dás tar­tot­ta meg a ki­csiny nyá­jat. Me­kis Ádám es­pe­res szin­tén a múl­tat idéz­te, majd el­mond­ta, hogy a súlyosabb prob­lé­mák­tól men­tes du­na­ke­szi gyü­le­ke­zet­re min­dig de­rül­ten és nyu­godt szív­vel gon­dol.

A há­la­adó is­ten­tisz­te­le­ten, a zsú­fo­lá­sig meg­telt du­na­ke­szi temp­lom­ban nem az épü­let ke­rült kö­zép­pont­ba, ha­nem a fa­lak mö­göt­ti kö­zös­ség és a há­la­adás a gyü­möl­csö­ket ter­mő múl­tért az­zal a re­ménnyel, hogy Is­ten nem hagy­ja el ma sem azo­kat, akik va­ló­ban ben­ne ma­rad­nak.

Hor­váth-He­gyi Áron