Élő víz

Min­den is­ten­tisz­te­le­ten hall­juk: „Bol­do­gok, akik hall­gat­ják és meg­tart­ják Is­ten be­szé­dét.” Ez Jé­zus sza­va, ezért igaz. De ho­gyan fest ez a gya­kor­lat­ban? A temp­lom­ba já­rók szí­ve­sen hall­gat­ják az igét, csak a meg­va­ló­sí­tás­sal van baj. Hogy ez nem is olyan könnyű, azt alig­ha­nem tud­juk, de a kö­vet­ke­ző két pél­da el­mé­lyít­he­ti ezt a tu­dá­sun­kat.

Köz­vet­le­nül a há­bo­rú után, még 1945-ben Sze­ge­den kezd­tem el­ső se­géd­lel­ké­szi szol­gá­la­to­mat. A jár­dán né­hol er­re az oda­me­szelt fur­csa fel­irat­ra let­tem fi­gyel­mes: „Járj me­zít­láb!” Az­tán hal­lot­tam, hogy egy lel­kes fi­a­tal­em­ber ez­zel a jel­szó­val akar moz­gal­mat szer­vez­ni, és köz­té­ri elő­adá­so­kat is tart eb­ből a cél­ból. Én nem vet­tem részt ilye­nen, de hal­lot­tam, hogy egy al­ka­lom­mal nagy hall­ga­tó­ság előtt hossza­san fej­te­get­te a me­zít­láb já­rás egész­sé­ges és igen hasz­nos vol­tát. Fi­gye­lem­mel hall­gat­ták, ta­lán meg is tap­sol­ták. Az elő­adás vé­gén fel­szó­lí­tot­ta az em­be­re­ket, hogy ak­kor most ves­sék le a ci­pő­jü­ket. Az em­be­rek azon­ban mind ci­pő­ben men­tek to­vább.

Így tör­tént-e vagy nem, nem tu­dom. De mi tör­té­nik ma? Vé­ge az is­ten­tisz­te­let­nek. Az em­be­rek a ki­já­rat­nál mo­so­lyog­va fog­nak ke­zet a lel­késszel di­csér­ve a szép ige­hir­de­tést. De va­jon há­nyan van­nak, akik „le­ve­tik a ci­pőt”?

A má­sik pél­da még job­ban az ele­ve­nünk­re ta­pint. Ki-ki el­len­őriz­he­ti sa­ját ma­gán. Ezt a tör­té­ne­tet egy né­met nap­tár­ban ol­vas­tam.

„Leg­fon­to­sabb a tü­re­lem” – mond­ta egy fér­fi a ba­rát­já­nak, ami­kor azt egy ma­gas hi­va­tal ve­ze­té­sé­vel bíz­ták meg. A ba­rát meg­ígér­te, hogy meg­fo­gad­ja a jó ta­ná­csot. „Ne fe­lejtsd el – is­mé­tel­te a fér­fi –, leg­fon­to­sabb a tü­re­lem.” Ba­rát­ja egyet­ér­tő­en bó­lin­tott. A fér­fi har­mad­szor is meg­erő­sí­tet­te: „Az a leg­fon­to­sabb, hogy az em­ber so­se ve­szít­se el a tü­rel­mét.” Er­re a ba­rát­ja bosszan­kod­va ki­fa­kadt: „Hát gyen­ge­el­mé­jű­nek tar­tasz en­gem?! Hagyj már bé­ké­ben az os­to­ba fe­cse­gé­sed­del!” „Na lá­tod, már­is el­vesz­tet­ted – szólt a fér­fi –, pe­dig há­rom­szor is meg­mond­tam ne­ked, hogy a tü­re­lem a leg­fon­to­sabb.” (Neu­­kirche­ner Ka­len­der, 2009. au­gusz­tus 18.)

Mo­soly­gunk ezen a tör­té­ne­ten, vagy egy ki­csit ma­gunk­ra is­me­rünk ben­ne?

Ne szól­jon hi­á­ba az ige!

Marschal­kó Gyu­la