Egyházunk egy-két hete

Ha Lu­ther Már­ton ma él­ne, fel­te­he­tő­en öröm­mel csat­la­ko­zott vol­na szep­tem­ber 18–19-én az Evan­gé­li­kus Egy­ház Aszó­di Pe­tő­fi Gim­ná­zi­u­ma és Kol­lé­gi­u­má­ban össze­gyűlt spor­tos ked­vű evan­gé­li­ku­sok­hoz. Min­den­eset­re ha már az ő ko­rá­ban fel­is­me­rik a lé­lek és test szo­ros kap­cso­la­tát, il­let­ve ha na­gyobb hang­súlyt kap „a test a Szent­lé­lek temp­lo­ma” pá­li mon­dás, ak­kor a ze­ne mel­lett (vagy he­lyett) ma­ga is vá­lasz­tott vol­na egy sport­ágat – a ked­ves ol­va­só el­dönt­he­ti, mit… Ha ez így lett vol­na, ak­kor ma bi­zo­nyá­ra egy fe­je­zet­tel bő­veb­bek len­né­nek a Lu­ther-bi­og­rá­fi­ák – ezek­kel és ha­son­ló gon­do­la­tok­kal in­dí­tot­ta Si­mon At­ti­la, a gim­ná­zi­um há­rom he­te be­ik­ta­tott is­ko­la­lel­ké­sze a két­na­pos, im­má­ron má­so­dik al­ka­lom­mal meg­ren­de­zett csa­lá­di és sport­na­pot, ame­lyen az észa­ki ke­rü­let hat egy­ház­me­gyé­jé­ből kö­zel két­szá­zan je­len­tek meg.

Az aszó­di­ak ven­dég­sze­re­te­te és nyi­tott­sá­ga is­mét be­bi­zo­nyo­so­dott, hi­szen még alig hűl­tek ki a szé­kek a két he­te meg­ren­de­zett ke­rü­le­ti lel­kész­ta­lál­ko­zó után, már­is egy me­rő­ben más jel­le­gű ren­dez­vény szer­ve­zé­sét vál­lal­ták ma­guk­ra dr. Roncz Bé­la igaz­ga­tó, Fá­czán Zol­tán test­ne­ve­lő ta­nár és Si­mon At­ti­la is­ko­la­lel­kész ve­ze­té­sé­vel. A két al­ka­lom – prog­ram­ját és a részt­ve­vők meg­je­le­né­sét te­kint­ve – vi­szont szem­be­tű­nő­en más volt: elő­adá­sok he­lyett fu­tás vagy szur­ko­lás, öl­töny he­lyett mez vagy pó­ló, jegy­ze­tek he­lyett izom­láz…

A re­giszt­rá­ció és a kez­dő­áhí­tat után az el­ső „sport­szám” a Lu­ther-mér­föld le­fu­tá­sa volt. Ez a táv a ma­ga 1517 mé­te­ré­vel még ép­pen tel­je­sít­he­tő­nek bi­zo­nyult ki­csik és na­gyok szá­má­ra egy­aránt. Ez­után szét­osz­lott a tö­meg, és a kü­lön­bö­ző sport­ágak­ban az elő­re re­giszt­rált, il­let­ve a hely­szí­nen – a fel­lel­ke­se­dés­től in­dít­va – ad hoc szer­ve­ző­dött csa­pa­tok mér­het­ték össze ere­jü­ket te­rem­fo­ci­ban, ko­sár­lab­dá­ban, röp­lab­dá­ban, asz­ta­li­te­nisz­ben, kö­tél­hú­zás­ban, sőt ke­reszt­rejt­vény-fej­tés­ben és su­do­ku­ban is.

Talán nem meglepő, hogy a leg­töb­b résztvevőt a lab­da­rú­gás – „az örömfoci” – moz­gat­ta meg, hi­szen a be­ne­ve­zett hét csa­pat mind­egyi­ke hat meccset kel­lett hogy játsszon – így es­te tíz órá­ig egy perc­re sem volt üres­já­rat a tor­na­te­rem­ben. A kör­mér­kő­zé­sek győz­te­se Ik­lad csa­pa­ta lett.

Akik ezek után is bír­ták még és ki­tar­tot­tak, azok a nap sztár­ven­dé­ge, Mar­ti­nek Já­nos öt­tu­sá­zó vi­lág­baj­nok élet­pá­lya- és él­mény­be­szá­mo­ló­ját hall­gat­hat­ták meg. A sport­ágá­ban hu­szon­öt évet el­töl­tő spor­to­ló töb­bek kö­zött el­mond­ta, hogy a sport be­fek­te­tés az egész­ség­be, de a pro­fi spor­to­lás már mun­ka és sok ál­do­za­tot kí­ván. Ugyan­ak­kor – tet­te hoz­zá a vissza­vo­nu­lá­sa óta har­ma­dik dip­lo­má­ját is meg­szer­ző baj­nok – so­se bán­ta meg, hogy ezt az „élet­vi­telt” vá­lasz­tot­ta: meg­ér­te.

A hosszú és fá­rasz­tó na­pot dr. Fa­bi­ny Ta­más, az Észa­ki Egy­ház­ke­rü­let

püs­pö­ke zár­ta áhí­tat­tal. „Küzd­jünk Krisz­tus-sze­rű­en, csat­la­koz­zunk Krisz­tus csa­pa­tá­hoz!” – hang­zott el a fő üze­net. Bár a keresztény élet több mint öttusa, biz­to­sak le­he­tünk ab­ban, hogy Krisz­tus­sal a győz­tes ol­da­lon ál­lunk. Aho­gyan el­hív­ta a ti­zen­ket­tőt em­be­ri hi­bá­juk el­le­né­re is, min­ket is el­hív, és fel akar hasz­nál­ni csa­pa­tá­ban, mely szün­te­len küzd e vi­lág­ban a go­nosz el­len. A ko­szo­rú pe­dig, amit hű­sé­gün­kért ka­punk, nem mu­lan­dó, ha­nem her­vad­ha­tat­lan és örök üd­vös­sé­get ho­zó.

Szom­ba­ton a csa­pat- és az egyé­ni ver­seny­szá­mok­ban egy­aránt foly­ta­tód­tak a küz­del­mek. A nap vé­gi össze­sí­tés­kor ki­de­rült, hogy a leg­több ver­seny­szám­ban a Bor­sod-He­ve­si Egy­ház­me­gyé­ből jött fi­a­ta­lok je­les­ked­tek, te­hát hoz­zá­juk ván­do­rolt át az elő­ző év­ben az Észak-Pest Me­gyei Egy­ház­me­gyé­nél meg­pi­hent ván­dor­ku­pa.

A nap fény­pont­ja az im­már ha­gyo­mánnyá vált lel­kész-ta­nár fut­ball­mér­kő­zés volt. Az igaz­sá­gos dön­tet­len­nel (5 : 5) zá­rult, ki­sebb sé­rü­lé­sek­kel tűz­delt két­szer húsz perc iz­gal­ma­it az evan­gé­li­kus sport­ri­por­ter, No­votny Zol­tán kom­men­tál­ta a lel­kes, de kö­zel sem el­len­sé­ges szur­ko­ló­tá­bo­rok­nak. Sa­ját be­val­lá­sa sze­rint – mint utó­lag el­mond­ta – ki­hí­vás volt szá­má­ra a mér­kő­zés, hi­szen nem is­mer­te a já­té­ko­so­kat, és a ren­del­ke­zé­sé­re bo­csá­tott ke­vés in­for­má­ció alap­ján kel­lett ér­de­ke­sen és éles­ben kom­men­tál­nia a gyor­san pör­gő ese­mé­nye­ket.

Azt nem mond­hat­juk, hogy az evan­gé­li­kus lel­ké­szek és ta­ná­rok szé­gyent val­lot­tak vol­na, min­den­eset­re az ál­ta­lá­nos konk­lú­zió a lel­ké­szek szá­já­ból hang­zott el: „Lám, nem va­gyunk már a ré­gi­ek, töb­bet kellene mo­zog­ni!”

Aki kí­ván­csi a han­go­san vagy csak hal­kan ki­mon­dott el­ha­tá­ro­zá­sok ko­moly­sá­gá­ra, az jöj­jön el a re­mény­ség sze­rint jö­vő­re is meg­ren­de­zen­dő csa­lá­di és sport­nap­ra, és győ­ződ­jön meg sa­ját ma­ga: fit­teb­bek let­tek-e egy év alatt lel­ké­sze­ink, il­let­ve gyü­le­ke­ze­ti tag­ja­ink. Re­mél­jük, igen, de még in­kább re­mél­jük – és imád­ko­zunk azért –, hogy lé­lek­ben fris­sül meg egy­há­zunk, és ké­szül fel a je­len és jö­vő ki­hí­vá­sa­i­ra és szol­gá­la­tá­ra.

Hor­váth-He­gyi Ádám