Egyházunk egy-két hete

A fa­so­ri evan­gé­li­kus temp­lom­ban han­gos ének­szó­val örült együtt Is­ten né­pe („az if­jak is a vé­nek­kel együtt”) an­nak, hogy – a bib­li­ai szó­hasz­ná­lat­nál ma­rad­va – gyá­szu­kat az Úr ün­nep­re for­dí­tot­ta, és mint­egy négy év­ti­ze­des kény­szer­szü­net után húsz év­vel ez­előtt – a fa­so­ri evan­gé­li­kus gim­ná­zi­um újraindításával – kezdetét vette az egyházi is­ko­la­rend­szer újjászüle­té­se. Az ok­tó­ber 4-ei há­la­adó is­ten­tisz­te­let­re a Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­ház (MEE) mind a har­minc­hét ok­ta­tá­si és ne­ve­lé­si in­téz­mé­nye meg­hí­vást ka­pott. A de­le­gá­ci­ók­tól zsú­folt temp­lom­ban egy­út­tal a Lu­ther Ott­hon száz év­vel ez­előt­ti „ka­pu­nyi­tá­sá­ról” is meg­em­lé­kez­tek.

Öreg­di­á­kok és az is­ko­la­pa­do­kat ma kop­ta­tók mel­lett óvo­da­pe­da­gó­gu­sok, ta­ní­tók, ta­ná­rok és lel­ké­szek hall­gat­ták kö­zö­sen Gáncs Pé­ter ige­hir­de­té­sét. A Dé­li Egy­ház­ke­rü­let püs­pö­ke egy ó- és egy új­szö­vet­sé­gi ige­sza­ka­szon ke­resz­tül vi­lá­gí­tott rá ket­tős kül­de­té­sünk­re. Fel­idéz­te egy­részt Te­rem­tőnk sza­va­it, aki a vi­lág mű­ve­lé­sét és őrzé­sét bíz­ta ránk (vö. 1Móz 2,15), és em­lé­kez­te­tett Krisz­tus misszi­ói pa­ran­csá­ra is, aki azt vár­ja tő­lünk, hogy te­gyünk ta­nít­vá­nyá­vá min­den né­pet (vö. Mt 28,19). „Va­ló igaz, is­ko­lá­ink­ban, me­lye­ket re­for­má­tor ele­ink »Is­ten ve­te­mé­nyes­kert­je­i­nek« ne­vez­tek, nem min­den gyü­mölcs tö­ké­le­tes, és a bú­za mel­lett kon­koly is te­rem, de a ben­nük vég­zett mun­ka még­sem hi­á­ba­va­ló. Nem mes­te­re­ket, ha­nem ta­nít­vá­nyo­kat kép­zünk, hogy Is­ten az­tán be­vet­hes­se ve­lük a föl­det (vö. Hós 2,25a)” – fo­gal­ma­zott ige­hir­de­té­sé­ben egy­há­zunk ok­ta­tá­sért és if­jú­sá­gi mun­ká­ért fe­le­lős lel­ké­szi ve­ze­tő­je.

Az is­ten­tisz­te­let li­tur­gi­á­ját is­ko­la­lel­ké­szek vé­gez­ték: Ba­logh Éva a há­zi­gaz­da fa­so­ri gim­ná­zi­um­ból, Ma­kán Har­gi­ta Bony­hád­ról, Pé­ter­né Be­ne­dek Ág­nes Bé­kés­csa­bá­ról, Mes­ter­há­zy Ba­lázs a sop­ro­ni lí­ce­um­ból, Bart­hel-Rú­zsa Zsolt a Lu­ther Már­ton Szak­kol­lé­gi­um­ból, va­la­mint ifj. Cse­lovsz­ky Fe­renc a De­ák té­ri gim­ná­zi­um­ból. Ének­kel – No­vá­ky And­rea fa­so­ri ta­nár­nő ve­ze­té­sé­vel – a több is­ko­la ének­ka­ro­sa­i­ból fel­állt kó­rus szol­gált.

Az is­ten­tisz­te­le­tet kö­ve­tő­en Ka­li­na Ka­ta­lin, az MEE Ok­ta­tá­si Osz­tá­lyá­nak ve­ze­tő­je kö­szön­töt­te a ven­dé­ge­ket, majd négy di­ák­lány elő­adá­sá­ban Weö­res Sán­dor Szem­be-for­dí­tott tük­rök cí­mű köl­te­mé­nye hang­zott el megzenésítve – Ká­kay Ist­ván or­szá­gos­iro­da-igaz­ga­tó és Hu­szák Zsolt if­jú­sá­gi re­fe­rens köz­re­mű­kö­dé­sé­vel.

A Lu­ther Ott­hon tör­té­ne­tét Bar­thel-Rú­zsa Zsolt, a ma már Lu­ther Már­ton Szak­kol­lé­gi­um né­ven mű­kö­dő in­téz­mény igaz­ga­tó­ja-lel­ké­sze te­kin­tet­te át. Az 1908-ban ala­pí­tott fiú­in­ter­ná­tus tény­le­ge­sen 1909. ok­tó­ber 1-jén nyílt meg, és egé­szen 1949. jú­ni­us 30-ai meg­szün­te­té­sé­ig az Ül­lői úti or­szá­gos szék­ház épü­le­té­ben mű­kö­dött. (Er­ről az idő­szak­ról bő­veb­ben az Evan­gé­li­kus Élet 2006. de­cem­ber 24-ei szá­má­nak 12–13. ol­da­lán ol­vas­hat­nak. – A szerk.) Az egye­te­mi és fő­is­ko­lai ta­nul­má­nyo­kat foly­ta­tó evan­gé­li­kus fi­a­ta­lok­nak tes­ti, lel­ki, szel­le­mi fej­lő­dést is biz­to­sí­tó di­ák­ott­hon 1995-ben nyi­tot­ta meg új­ra ka­pu­it Bu­da­pest XI­II. ke­rü­le­té­ben, a Vi­za­fo­gó ut­cá­ban, egy volt mun­kás­őr­lak­ta­nya épü­le­té­ben, im­már ko­e­du­kált for­má­ban, egy szer­ve­ze­ti egy­sé­get al­kot­va a Ró­zsák te­rei kö­zép­is­ko­lai kol­lé­gi­um­mal. Ta­valy au­gusz­tus 1-jén vi­szont új­ra ön­ál­ló fel­ső­ok­ta­tá­si kol­lé­gi­um­má vált.

Az evan­gé­li­kus is­ko­la­rend­szer, ezen be­lül is a fa­so­ri gim­ná­zi­um új­ra­in­du­lá­sá­ról Frenkl Ró­bert fa­so­ri öreg­di­ák, ko­ráb­bi or­szá­gos fel­ügye­lő be­szélt. Vissza­em­lé­ke­zé­sé­ben úgy fo­gal­ma­zott: egy­há­zunk­nak nem elit-, ha­nem mi­nő­sé­get fel­mu­tat­ni tu­dó is­ko­lák­ra van szük­sé­ge, ame­lyek­ben pe­da­gó­gus és di­ák egy­aránt kö­te­les­sé­gé­nek ér­zi, hogy min­den­kor a ma­xi­mu­mot nyújt­sa.

Vi­tá­lis Ju­dit