A vasárnap igéje

SZENT­HÁ­ROM­SÁG ÜN­NE­PE UTÁN 18. VA­SÁR­NAP – MIK 6,6–8

Éle­tünk te­le van ki­bú­vók­kal. „Mind­járt!” – mond­ja a gye­rek, akit se­gí­te­ni hív­nak. „El­fe­lej­tet­tem!” – mond­ja a fel­nőtt, aki­től va­la­mit szá­mon kér­nek. „Nem mond­tad….” – sza­bad­ko­zik az, aki nem vet­te ész­re, hogy a tár­sa be­teg, és ezért szá­mí­tott vol­na a se­gít­sé­gé­re.

Is­ten tisz­te­le­té­ben és em­ber­tár­sa­ink se­gí­té­sé­ben is sok­szor ke­res­sük a ki­bú­vó­kat.

Könnyebb meg­je­len­ni pár­szor az is­ten­tisz­te­le­ten, mint na­pon­ta gya­ko­rol­ni a sze­re­tet cse­le­ke­de­te­it.

Az is­ten­fé­lő em­ber eset­leg gon­dol ar­ra: va­jon ele­get tett-e az Is­ten irán­ti kö­te­le­zett­sé­gé­nek? Reg­gel, dél­ben, es­te szé­pen imád­ko­zik, va­sár­nap temp­lom­ba megy, le­he­tő­leg a leg­szebb ru­há­já­ban. A per­sely­be be­te­szi azt a pénzt, amely nem fog ne­ki hi­á­nyoz­ni. Időn­ként úr­va­cso­rát is vesz, bár egy ki­csit kel­le­met­le­nül ér­zi ma­gát, ami­kor igen­nel vá­la­szol a kér­dés­re: meg­bo­csá­tot­tál-e az el­le­ned vét­ke­zők­nek? Hát igen, ez ké­nyes kér­dés. Mi­ért pont én bo­csás­sak meg? A má­sik még csak bo­csá­na­tot sem kért!

A nem is­ten­fé­lő em­ber­ben fel sem me­rül­nek ezek a gon­do­la­tok: „Or­cád elől ho­va fus­sak?” (Zsolt 139,7) „Mi­vel já­rul­jak az Úr elé?” (Mik 6,6) Hi­szen nem tar­to­zik ő sen­ki­nek sem­mi­vel!

Mi­ke­ás pró­fé­ci­á­já­ban egy ön­ma­gát iga­zol­ni kí­vá­nó em­ber szó­lal meg. Mit te­gyek, hogy az Úr vég­re rám te­kint­sen? Mit vi­gyek elé? Égő­ál­do­za­tot? Vé­re­s­ál­do­za­tot? Gyer­mek­ál­do­za­tot? Haj­long­jak előt­te, és ver­jem a mel­lem, hogy bo­csás­sa meg az én vét­kem? Va­jon mennyi ál­do­zat lesz ne­ki elég? Mi­köz­ben az em­ber így al­ku­do­zik Is­ten­nel, fi­gyel­mez­te­ti őt a pró­fé­tai szó: Em­ber! Tud­hat­nád már, hogy Is­ten nem a pa­ta­kok­ban fo­lyó vért vár­ja, nem ál­la­tok, és fő­leg nem gyer­me­kek fel­ál­do­zá­sá­ra vár, ha­nem ar­ra, hogy gya­ko­rold a sze­re­te­tet!

Ek­kor az ön­ma­gá­ra igen büsz­ke em­ber azt kér­de­zi: de kit sze­res­sek? Sze­re­tem a csa­lá­do­mat: na­pon­ta leg­alább hat per­cet be­szé­lek a gyer­me­kem­mel (ma­gyar át­lag!). Sze­re­tem a fe­le­sé­ge­met/fér­je­met: már x éve élünk egy­más mel­lett, mint a ga­lam­bok (ki er­re re­pül, ki amar­ra). Sze­re­tem a szü­le­i­met, he­ten­te lá­to­ga­tom őket az ápo­lá­si osz­tá­lyon. (Örü­lök, hogy van mun­kám, nem fog­lal­koz­ha­tok még ve­lük is!) Van­nak ba­rá­ta­im, akik­re min­dig szá­mít­ha­tok. (Csak ők ne kér­je­nek tő­lem nagy dol­go­kat!) Ez­zel be is zá­rult a kör. Sen­ki más ne tart­son igényt ar­ra, hogy tö­rőd­jek ve­le, hogy se­gít­sem, hogy vi­gasz­tal­jam – van ne­kem ba­jom ép­pen elég! (Itt kö­vet­ke­zik a ba­jok fel­so­ro­lá­sa, és egy nagy só­haj­tás, hát­ra­dő­lés, ön­meg­nyug­ta­tás: én min­den tő­lem tel­he­tőt meg­tet­tem.)

Is­ten azon­ban nem ilyen hát­ra­dő­lés­re hí­vott el ben­nün­ket!

Több pró­fé­tá­ján ke­resz­tül is ér­té­sé­re ad­ta né­pé­nek, hogy ő sok­kal in­kább ér­té­ke­li az igaz­sá­got, a kö­nyö­rü­le­tes­sé­get az ár­vák­, az öz­ve­gyek­ és a sze­gé­nyek­ irá­nyá­ban, mint a ha­tal­mas ál­do­zat­be­mu­ta­tá­so­kat. Hó­se­ás­nál ezt ol­vas­hat­juk: „Sze­re­te­tet kí­vá­nok, és nem ál­do­za­tot, Is­ten is­me­re­tét, és nem égő­ál­do­za­to­kat.” (Hós 6,6)

Mi­ke­ás há­rom fő te­rü­le­tet em­lít: Élj tör­vény sze­rint! Tö­re­kedj sze­re­tet­re! Légy alá­za­tos Is­te­ned­del szem­ben!

Élj tör­vény sze­rint! A mai va­sár­nap el­hang­zik Jé­zus vá­la­sza a tör­vény­tu­dó, őt kí­sér­te­ni aka­ró em­ber­nek. Aki tör­vény sze­rint akar él­ni, an­nak is­mer­nie kell a nagy pa­ran­cso­la­tot, amely min­den pa­ran­cso­lat fö­lött áll: „Sze­resd az Urat, a te Is­te­ne­det tel­jes szí­ved­ből, tel­jes lel­ked­ből és tel­jes el­méd­ből. (…) A má­so­dik ha­son­ló eh­hez: Sze­resd fe­le­ba­rá­to­dat, mint ma­ga­dat.” (Mt 22,37.39) Jé­zus na­gyon ko­mo­lyan vet­te, hogy Is­ten tel­jes és tö­ké­le­tes sze­re­te­tet vár el az em­ber­től. Ő ma­ga a sze­re­tet. Eb­ből a sze­re­tet­ből na­pon­ta áraszt ne­künk annyit, amennyi­vel bő­sé­ge­sen gaz­dál­kod­hat­nánk, ha ko­mo­lyan ven­nénk kül­de­té­sün­ket. Is­ten úgy mu­tat­ta meg irán­tunk sze­re­te­tét, hogy egy­szü­lött Fi­át ál­doz­ta fel ér­tünk. Jé­zus ön­fel­ál­do­zó sze­re­te­te pél­da­ként áll előt­tünk: „Aho­gyan én sze­ret­te­lek ti­te­ket, ti is úgy sze­res­sé­tek egy­mást!” (Jn 13,34)

A nagy pa­ran­cso­lat­nak és Jé­zus új pa­ran­cso­la­tá­nak meg­tar­tá­sa már át­ve­zet a má­so­dik fel­hí­vás te­rü­le­té­re: Tö­re­kedj sze­re­tet­re! Ha csak fel­szí­ne­sen, sőt kép­mu­ta­tó mó­don sze­ret­jük Is­tent és em­ber­tár­sa­in­kat, ak­kor Urunk azt mond­hat­ja majd ne­künk: „Men­je­tek elő­lem, át­ko­zot­tak, az ör­dög­nek és an­gya­la­i­nak el­ké­szí­tett örök tűz­re.”(Mt 25,41) Mert nem se­gí­tet­tünk azok­nak, akik gyen­gék és sze­ren­csét­le­nek vol­tak, csak eset­leg azok­nak, akik­től ma­gunk is el­vár­tuk a se­gít­sé­get.

Köz­sé­günk pol­gár­mes­te­re kü­lön­bö­ző mes­ter­em­be­rek­kel össze­fog­va meg­men­tett egy asszonyt az ut­cá­ra ke­rü­lés­től. Egy hó­nap alatt ki­ala­kí­tot­tak ne­ki egy kis la­kást, ahol tisz­tes­sé­ges kö­rül­mé­nyek kö­zött él­het. Össze­fo­gás, sze­re­tet, ön­zet­len­ség, sza­bad­idő fel­ál­do­zá­sa és ter­mé­sze­te­sen ke­mény mun­ka: mind-mind szí­vet me­len­ge­tő cse­le­ke­de­tek vol­tak. Min­den jó­ér­zé­sű em­ber ka­la­pot emel egy ilyen ne­mes gesz­tus lát­tán. Csak az iri­gyek van­nak más vé­le­mé­nyen.

Ne­künk Is­ten­től ka­pott kül­de­té­sünk a sze­re­tet. A pró­fé­ták még meg­elé­ged­tek az­zal, hogy csak tö­re­ked­ni kell a sze­re­tet­re. Jé­zus azon­ban ha­tá­ro­zot­tan fel­szó­lít: Sze­resd az Urat, és sze­resd fe­le­ba­rá­to­dat (akik kö­zé tar­toz­nak még az el­len­sé­ge­id is)!

Légy alá­za­tos Is­te­ned­del szem­ben! – hang­zik Is­ten har­ma­dik út­mu­ta­tá­sa, amit Mi­ke­ás ál­tal ad. Le­het akár­mi­lyen jó, ren­des, ügyes, jó­in­du­la­tú és se­gí­tő­kész is va­la­ki, ak­kor sem gon­dol­hat­ja ma­gá­ról, hogy ő tö­ké­le­tes, és most már nyu­god­tan hát­ra­dől­het. A sze­re­tet kül­de­té­se egész élet­re szól, és min­den eset­ben Is­ten a for­rá­sa. Nem egy­más le­kö­rö­zé­se a cél, ha­nem Is­ten di­cső­sé­gé­nek szol­gá­la­ta.

Na­pon­ta hű­sé­ge­sen el­lát­ni egy be­teg gye­re­ket, há­zas­tár­sat vagy szü­lőt – bi­zony ez a sze­re­tet­ről be­szél. Na­pon­ta lel­ket ön­te­ni a fá­radt mun­ka­tár­sak­ba – ez is csak sze­re­tet­tel le­het­sé­ges. Na­pon­ta meg­bo­csá­ta­ni és a bé­kes­ség­re tö­re­ked­ni, ez is a sze­re­tet út­ja. Na­pon­ta meg­küz­de­ni azért, hogy a má­sik­nak le­gyen könnyebb és jobb, szin­tén csak sze­re­tet­tel le­het.

Olyan sze­re­tet­tel, ami­ről Pál apos­tol ír 1Kor 13-ban, a sze­re­tet him­nu­szá­ban.

Imád­koz­zunk! Kö­szön­jük ne­ked, Is­te­nünk, hogy vi­lá­go­san meg­mon­dod, mit vársz el tő­lünk. Meg­vall­juk: időn­ként na­gyon gyen­gék va­gyunk a sze­re­tet­ben. Ké­rünk, erő­síts min­ket, hogy őszin­tén, tisz­ta szív­ből tud­junk sze­ret­ni té­ged és em­ber­tár­sa­in­kat. Ámen.

Kos­kai Er­zsé­bet