Keresztutak
Ő lesz Wolfgang Huber utódja?
Interjú Margot Käßmann-nal
Németország immáron négy püspök asszonya közül minden bizonnyal Margot Käßmann a legnépszerűbb. Ha Hannoverben prédikál, tele vannak a templomok, talkshow-k kedvelt meghívott vendége, és az újságírók is szeretnek vele beszélgetni: agilis, lényegre törő válaszokat ad. (…) A Hálaadás a szabadságért című, október 2-án a Deák téren tartott ökumenikus istentisztelet után ültünk le beszélgetni.
– Tíz éve van hivatalában. Én ma Magyarországon egyelőre elképzelhetetlennek látom, hogy valaha is püspök asszonyunk legyen. Talán túl konzervatívak vagyunk ilyen vonatkozásban. De mit mondana, ha meg kellene győznie az ellenzőket? Miért jó az, ha nők is állnak az egyház élén?
– Először is teremtésteológiailag érvelve azt mondanám, hogy Isten az embert férfivá és nővé teremtette, a saját képmására. Pál apostol pedig a Galatákhoz írott levelében, a harmadik fejezetben azt mondja, hogy nincsen különbség Krisztusban férfi és nő között, tehát nincsen alapja annak, hogy ellenezzék a nők papi hivatalát. Az evangélikus értelmezés szerint vannak férfi és vannak női lelkészek, s mivel az egyházban nincsenek hierarchiabeli különbségek a lelkészek között, miért ne lehetnének nők is püspökök? Azonkívül úgy vélem, hogy minden egyháznak jót tesz az, ha az emberek különbözőségeit képviseli, megmutatja, mások elé tárja. Így van ez ezzel a poszttal is. Nálunk ez már teljesen normális dolog, és nem gondolom, hogy ártott volna az egyháznak.
– Hivatali ténykedései közül melyek azok, amelyeket inkább elfeledne, és melyekre gondol vissza büszkén? Mit tenne esetleg másképp?
– Elégedett vagyok az eltelt tíz évvel, épp a napokban készítettem visszatekintést erről. Nehéz évek voltak, pénzhiánnyal küszködtünk, és állásokat kellett leépíteni, mégis, a Hannoveri Tartományi Evangélikus Egyháznál maradt a jó hangulat, és annak tudatában éljük mindennapjainkat, hogy egy egyház vagyunk, és egy egyház is maradunk. Lehet, hogy kisebbek leszünk, lehet, hogy meg kell néznünk minden egyes fillért, és financiálisan rosszabbul fog menni, de a jövőképünk nem rendült meg, az Istenbe vetett bizalmunk változatlan.
– Ez alatt a tíz év alatt történtek a magánéletében is súlyos dolgok: nehéz döntéseket kellett hoznia. Először is mellrákkal küzdött, aztán pedig elváltak a férjével…
– Németországban püspök asszonyként üvegfalú házban élek. Mindenki valami személyeset akar tőlem, de nehéz az embernek így megvédenie a privát szféráját. Ráadásul vannak bizonyos elvárások is, amelyeknek meg kell felelni. Amikor mellrákban megbetegedtem, sokan azt rótták fel nekem, miért állok ki a nyilvánosság elé ezzel, miért vállalom fel a betegségemet. De úgy voltam vele, hogy két hónapra el kellett tűnnöm a nyilvánosság elől a kezelések miatt, így valamiféle magyarázattal tartoztam az embereknek, mi is van velem, miért nem vállalok nyilvános szerepléseket. (…) A válásom esetében ez másképp volt: rengeteg kritika ért, de nem akartam kényszeresen megvédeni magamat. Nem akartam kiállni a nyilvánosság elé, és nem akartam kitálalni arról, amit valóban saját magánéletemnek éreztem. Nagyon nehéz időszak volt, de az egyházi vezetőség tagjai, a püspöki tanács, a zsinati tanács, a lelkészek kollégiuma mind mögöttem álltak, és azt mondták: azt akarjuk, te maradj továbbra is a mi püspöknőnk.
– De azt hallottam, ennek ellenére le akart mondani, mert nem érezte hitelesnek magát.
– Meggyőztek arról, hogy alkalmas vagyok.
– Mi volt a végső érv, ami miatt mégis hivatalában maradt?
– Sokan azt mondták, kételkednének az egyházban: egy lelkésznek el lehet válnia, egy püspök pedig nem teheti ezt, ha válságba kerül a házassága? Fontos és jelzésértékű volt az emberek számára az, hogy látták: még egy püspök is tévedhet, mert ember. Bár a házassági válás szomorú és tragikus, de egy ilyen döntésnek nem kell szétzúznia az ember hivatalát, hivatását. Ha az egyház nem engedné meg, hogy elváltak is a tagjai legyenek, akkor egyre kevesebb egyháztagunk lenne.
Bolla Zsuzsanna