Keresztutak

Né­met­or­szág im­má­ron négy püs­pök asszo­nya kö­zül min­den bi­zonnyal Mar­got Käß­mann a leg­nép­sze­rűbb. Ha Han­no­ver­ben pré­di­kál, te­le van­nak a temp­lo­mok, talk­show-k ked­velt meg­hí­vott ven­dé­ge, és az új­ság­írók is sze­ret­nek ve­le be­szél­get­ni: agi­lis, lé­nyeg­re tö­rő vá­la­szo­kat ad. (…) A Há­la­adás a sza­bad­sá­gért cí­mű, ok­tó­ber 2-án a De­ák té­ren tar­tott öku­me­ni­kus is­ten­tisz­te­let után ül­tünk le be­szél­get­ni.

– Tíz éve van hi­va­ta­lá­ban. Én ma Ma­gyar­or­szá­gon egy­elő­re el­kép­zel­he­tet­len­nek lá­tom, hogy va­la­ha is püs­pök asszo­nyunk le­gyen. Ta­lán túl kon­zer­va­tí­vak va­gyunk ilyen vo­nat­ko­zás­ban. De mit mon­da­na, ha meg kel­le­ne győz­nie az el­len­ző­ket? Mi­ért jó az, ha nők is áll­nak az egy­ház élén?

– Elő­ször is te­rem­tés­teo­ló­gi­a­i­lag ér­vel­ve azt mon­da­nám, hogy Is­ten az em­bert fér­fi­vá és nő­vé te­rem­tet­te, a sa­ját kép­má­sá­ra. Pál apos­tol pe­dig a Gala­ták­hoz írott le­ve­lé­ben, a har­ma­dik fe­je­zet­ben azt mond­ja, hogy nin­csen kü­lönb­ség Krisz­tus­ban fér­fi és nő kö­zött, te­hát nin­csen alap­ja an­nak, hogy el­le­nez­zék a nők pa­pi hi­va­ta­lát. Az evan­gé­li­kus ér­tel­me­zés sze­rint van­nak fér­fi és van­nak női lel­ké­szek, s mi­vel az egy­ház­ban nin­cse­nek hi­e­rar­chi­a­be­li kü­lönb­sé­gek a lel­ké­szek kö­zött, mi­ért ne le­het­né­nek nők is püs­pö­kök? Azon­kí­vül úgy vé­lem, hogy min­den egy­ház­nak jót tesz az, ha az em­be­rek kü­lön­bö­ző­sé­ge­it kép­vi­se­li, meg­mu­tat­ja, má­sok elé tár­ja. Így van ez ez­zel a poszt­tal is. Ná­lunk ez már tel­je­sen nor­má­lis do­log, és nem gon­do­lom, hogy ár­tott vol­na az egy­ház­nak.

– Hi­va­ta­li tény­ke­dé­sei kö­zül me­lyek azok, ame­lye­ket in­kább el­fe­led­ne, és me­lyek­re gon­dol vissza büsz­kén? Mit ten­ne eset­leg más­képp?

– Elé­ge­dett va­gyok az el­telt tíz év­vel, épp a na­pok­ban ké­szí­tet­tem vissza­te­kin­tést er­ről. Ne­héz évek vol­tak, pénz­hi­ánnyal küsz­köd­tünk, és ál­lá­so­kat kel­lett le­épí­te­ni, még­is, a Han­no­ve­ri Tar­to­má­nyi Evan­gé­li­kus Egy­ház­nál ma­radt a jó han­gu­lat, és an­nak tu­da­tá­ban él­jük min­den­nap­ja­in­kat, hogy egy egy­ház va­gyunk, és egy egy­ház is ma­ra­dunk. Le­het, hogy ki­seb­bek le­szünk, le­het, hogy meg kell néz­nünk min­den egyes fil­lért, és fi­nan­ci­á­li­san rosszab­bul fog men­ni, de a jö­vő­ké­pünk nem ren­dült meg, az Is­ten­be ve­tett bi­zal­munk vál­to­zat­lan.

– Ez alatt a tíz év alatt tör­tén­tek a ma­gán­éle­té­ben is sú­lyos dol­gok: ne­héz dön­té­se­ket kel­lett hoz­nia. Elő­ször is mell­rák­kal küz­dött, az­tán pe­dig el­vál­tak a fér­jé­vel…

– Né­met­or­szág­ban püs­pök asszony­ként üveg­fa­lú ház­ban élek. Min­den­ki va­la­mi sze­mé­lye­set akar tő­lem, de ne­héz az em­ber­nek így meg­vé­de­nie a pri­vát szfé­rá­ját. Rá­adá­sul van­nak bi­zo­nyos el­vá­rá­sok is, ame­lyek­nek meg kell fe­lel­ni. Ami­kor mell­rák­ban meg­be­te­ged­tem, so­kan azt rót­ták fel ne­kem, mi­ért ál­lok ki a nyil­vá­nos­ság elé ez­zel, mi­ért vál­la­lom fel a be­teg­sé­ge­met. De úgy vol­tam ve­le, hogy két hó­nap­ra el kel­lett tűn­nöm a nyil­vá­nos­ság elől a ke­ze­lé­sek mi­att, így va­la­mi­fé­le ma­gya­rá­zat­tal tar­toz­tam az em­be­rek­nek, mi is van ve­lem, mi­ért nem vál­la­lok nyil­vá­nos sze­rep­lé­se­ket. (…) A vá­lá­som ese­té­ben ez más­képp volt: ren­ge­teg kri­ti­ka ért, de nem akar­tam kény­sze­re­sen meg­vé­de­ni ma­ga­mat. Nem akar­tam ki­áll­ni a nyil­vá­nos­ság elé, és nem akar­tam ki­tá­lal­ni ar­ról, amit va­ló­ban sa­ját ma­gán­éle­tem­nek érez­tem. Na­gyon ne­héz idő­szak volt, de az egy­há­zi ve­ze­tő­ség tag­jai, a püs­pö­ki ta­nács, a zsi­na­ti ta­nács, a lel­ké­szek kol­lé­gi­u­ma mind mö­göt­tem áll­tak, és azt mond­ták: azt akar­juk, te ma­radj to­vább­ra is a mi püs­pök­nőnk.

– De azt hal­lot­tam, en­nek el­le­né­re le akart mon­da­ni, mert nem érez­te hi­te­les­nek ma­gát.

– Meg­győz­tek ar­ról, hogy al­kal­mas va­gyok.

– Mi volt a vég­ső érv, ami mi­att még­is hi­va­ta­lá­ban ma­radt?

– So­kan azt mond­ták, ké­tel­ked­né­nek az egy­ház­ban: egy lel­kész­nek el le­het vál­nia, egy püs­pök pe­dig nem te­he­ti ezt, ha vál­ság­ba ke­rül a há­zas­sá­ga? Fon­tos és jel­zés­ér­té­kű volt az em­be­rek szá­má­ra az, hogy lát­ták: még egy püs­pök is té­ved­het, mert em­ber. Bár a há­zas­sá­gi vá­lás szo­mo­rú és tra­gi­kus, de egy ilyen dön­tés­nek nem kell szét­zúz­nia az em­ber hi­va­ta­lát, hi­va­tá­sát. Ha az egy­ház nem en­ged­né meg, hogy el­vál­tak is a tag­jai le­gye­nek, ak­kor egy­re ke­ve­sebb egy­ház­ta­gunk len­ne.

Bol­la Zsu­zsan­na