A hét témája

(Rész­let Gla­tz Fe­renc ak­ko­ri mű­ve­lő­dé­si mi­nisz­ter­nek – az új­ra­in­dí­tott fa­so­ri gim­ná­zi­um­ban – 1989. szep­tem­ber 16-án el­hang­zott or­szá­gos tan­év­nyi­tó be­szé­dé­ből)

Ami­kor mint a kor­mány tag­ja és a mű­ve­lő­dé­si tár­ca ve­ze­tő­je kö­szön­töm tan­év­nyi­tón­kon ha­zai ta­nu­ló­if­jú­sá­gun­kat, a gyer­me­ke­i­kért mind több ál­do­za­tot vál­la­ló szü­lői tár­sa­dal­mat, és kí­vá­nok jó mun­kát ta­nár­ kol­lé­gá­im­nak, nem tit­ko­lom: nem vé­let­len, hogy e kö­szön­tő sza­va­kat az új­ra­nyí­ló evan­gé­li­kus gim­ná­zi­um­ból, az 1952. évi meg­szű­né­se előtt oly pa­ti­nás fa­so­ri gim­ná­zi­um­ból mon­dom.

Ami­kor a kor­mány­el­nök me­le­gen egyet­ér­tett ja­vas­la­tom­mal kor­mány­ra ke­rü­lé­sem el­ső nap­ja­i­ban, ben­ne volt e szán­dék­ban a po­li­ti­kai szán­dék: mi az 1990-es évek Ma­gyar­or­szá­gán egy sok­szí­nű, egyé­nek, cso­por­tok gaz­da­sá­gi és szel­le­mi tö­rek­vé­se­i­nek sza­bad te­ret biz­to­sí­tó tár­sa­dal­mat kép­ze­lünk el. Ame­lyik tisz­tá­ban van az­zal: egyé­ni sza­bad­sá­gá­nak fel­té­te­le a má­sik vé­le­mé­nyé­nek sza­bad­sá­ga, és mind­egyi­künk sza­bad­sá­gá­nak alap­ja az in­téz­mé­nye­sí­tett tü­re­lem. A to­le­ran­cia. És eb­ben a tár­sa­dal­mi kép­ben az egy­há­zak igen erős szí­nek­kel le­het­nek je­len.

Mi az egy­há­zak­ban – sem múlt­juk­ban, sem je­le­nük­ben – nem az úgy­ne­ve­zett szo­ci­a­liz­mus-ate­iz­mus el­le­nes ideo­ló­gia hor­do­zó­it lát­juk, ha­nem azt a kö­zös­ség­meg­tar­tó in­téz­ményt, amely né­pe­in­ket év­szá­za­dok­kal ez­előtt elő­ször ta­ní­tot­ta az ol­va­sás­ra-írás­ra, és a kö­zös­ség­szer­ve­ző ér­tel­mi­ség ne­ve­lé­sé­nek ke­re­te­it ad­ta, a kö­zös­sé­gi együtt­élés alap­nor­má­i­nak ki­ala­kí­tó­ja és biz­to­sí­tó­ja volt. Fel­emel­ke­dett vol­na-e Eu­ró­pa az el­múlt év­ez­red­ben az egy­há­zak nél­kül?

Meg­ma­rad­tak vol­na-e Kö­zép-Eu­ró­pa né­pei kö­zös­sé­gi sa­já­tos­sá­ga­ik­ban, ha nincs pél­dá­ul Ma­gyar­or­szá­gon az el­ső ma­gyar anya­nyel­vű kul­tú­ra böl­cső­je, a ró­mai és a ke­le­ti egy­ház, majd az év­szá­za­do­kon át nem­zet­meg­tar­tó ere­jű pro­tes­táns egy­há­zak? De hogy ma­radt vol­na fenn a ro­mán­ság, a szer­bek, az or­to­do­xia, a szlo­vák­ság a ka­to­li­kus, a vá­ros­la­kó né­me­tek az evan­gé­li­kus, re­for­má­tus, a zsi­dók az iz­ra­e­li­ta egy­ház nél­kül?

És va­jon a 20. szá­zad vé­gén nem szo­rul-e rá a tár­sa­da­lom azok­ra a ha­gyo­mány­őr­ző és kö­zös­ség­meg­tar­tó in­téz­mé­nyek­re, me­lyek kö­zül az egy­ház oly ma­ra­dan­dó­nak bi­zo­nyul? Min­den egy­ház fe­let­ti el­len­őr­ző funk­ci­ót fel­ad­ni, az egy­ház­nak mint a ma­gyar ál­lam­pol­gá­rok egy ré­szé­nek kul­tu­rá­lis, szo­ci­á­lis és lel­ki élet­szük­ség­le­te­it biz­to­sí­tó in­téz­mény­nek a jo­gos tá­mo­ga­tást meg­ad­ni. Ez az új kor­mány egy­ház­po­li­ti­ká­já­nak ki­in­du­ló­pont­ja. És e meg­győ­ző­dés­től hajt­va is öröm­mel vet­tem a mi­nisz­ter­el­nök tá­mo­ga­tá­sát tö­rek­vé­sem­hez: az egy­ház­po­li­ti­ka ke­rül­jön – mint Eu­ró­pá­ban min­de­nütt – a he­lyé­re, a szak­igaz­ga­tás­hoz, a mű­ve­lő­dé­si tár­cá­hoz.

A má­sik in­dí­tó­ok, ami a tan­év­nyi­tón ide­hoz­ta a mi­nisz­tert: a leg­jobb ma­gyar is­ko­la­ha­gyo­má­nyok mai foly­ta­tá­sát lát­tam itt már a ta­vasszal Gya­pay Gá­bor ba­rá­tom irá­nyí­tá­sá­val.

Az is­ko­la fel­vé­te­li­je men­tes a for­ma­sá­gok­tól: a ta­ná­ri kar ma­ga fel­vé­te­liz­te­ti a gyer­me­ke­ket, el­be­szél­get ve­lük, el­ső­sor­ban ké­pes­sé­ge­i­ket vizs­gál­ja, nem pe­dig a bi­zo­nyít­vány alap­ján dönt. A ta­ná­ri kö­zös­ség vá­laszt­ja az igaz­ga­tót, de a dön­tés fö­lött ott áll az is­ko­la­fenn­tar­tó – ez eset­ben egy­há­zi – kö­zös­ség vó­tu­ma is, a szü­lők kép­vi­se­le­te is. Szi­go­rú kö­ve­tel­mé­nyek még a ta­ná­rok­kal szem­ben is. A fe­le­ke­ze­ti vo­nat­ko­zás­ban a tel­jes to­le­ran­cia. Va­jon nem olyan is­ko­la­szer­ve­zé­si je­gyek ezek, ame­lyek­ből vi­lá­gi is­ko­lá­ink me­rít­het­nek? S ami­kor vissza­gon­do­lok mint ku­ta­tó az is­ko­la volt ne­ves di­ák­ja­i­nak le­ve­le­zé­sé­re, csak re­mény­ke­dem mint mi­nisz­ter, hogy a di­ák- és ta­nár­kö­zös­sé­gi ré­gi for­mák is új­ra­éled­nek e fa­lak kö­zött: az if­jú­sá­gi se­gély­egy­let, amely ma­ga dön­tött a szo­ci­á­lis jo­go­sult­ság­ról, a ta­ná­rok és di­á­kok kö­zös dal- és ze­ne­egy­le­te, az ön­kép­ző­kö­rök és nem utol­só­sor­ban a di­ák­sport­kör. Szí­nes ott­hont, ki­bon­ta­ko­zá­si le­he­tő­sé­get nyújt­va mun­kánk ér­tel­mé­nek, egy ná­lunk jobb ge­ne­rá­ció fel­nö­vé­sé­nek. És kí­ván­hat-e töb­bet egy ta­nár az 1989/1990-es tan­év meg­nyi­tó­ján?