Kultúrkörök

Mi egy er­dő az em­be­ri­ség­nek? Mily ki­csiny egy ge­men­ci fe­ke­te ga­la­go­nya az uni­ver­zum­hoz ké­pest! Még­is mi­lyen hosszú­nak tű­nik a kes­keny er­dei ös­vény, amely a min­ket szál­lí­tó busz­tól a húsz­lé­pés­nyi­re lé­vő zsi­li­pig ve­zet. Igen, hi­szen nincs fél órá­ja, hogy de­gesz­re töm­tük ma­gun­kat ha­tal­mas, Nagy-Ma­gyar­or­szág ala­kú rán­tott hú­sok­kal, amelyet a busz ked­ve­sen össze­ke­vert a gyom­runk­ban úgy, hogy egy jobb­faj­ta NDK-s mo­só­gép­nek érez­tük ma­gun­kat.

De mind­ezt nem pa­nasz­ko­dás­kép­pen írom, mert egy tar­tal­mas és ki­elé­gí­tő nap állt mö­göt­tünk. Mind szel­le­mi­leg, mind tes­ti­leg jól táp­lál­tak ben­nün­ket. Saj­nos a busz­ból ki­lép­ve szú­nyo­gok ha­da pró­bál­ta ki­szív­ni be­lő­lünk az az­nap szer­zett tu­dást, és da­cá­ra a mo­dern szú­nyog­ir­tók­nak, vé­gül még­is­csak mi lát­tuk őket ven­dé­gül.

Be­val­lom, kü­lö­nös von­zal­mat ér­zek az er­dők iránt. A busz­ról le­száll­va rög­tön meg­csa­pott az a jól is­mert „esős-er­dős” il­lat, ame­lyet egyet­len hí­res fran­cia par­füm­cég sem tud utá­noz­ni. Bár ha ilyen mér­ték­ben pusz­tul a vi­lág, las­san ak­tu­á­lis lesz fel­ta­lál­ni. (Meg­jegy­zem, ha még­is el­ké­szül­ne egy ilyen par­füm, ak­kor va­ló­szí­nű­leg von­za­ná a szú­nyo­go­kat, amit per­sze csak az ap­ró be­tűs rész­ben tün­tet­né­nek föl). (…)

Ahol mi áll­tunk, ott csak egy zsi­lip volt. Alat­tunk foly­do­gált a Sió, könnyű és za­ma­tos. Las­san elég lett a pá­ra, a zsi­lip, a fo­lyó, és el­in­dul­tunk vissza­fe­lé. Ami­kor el­hagy­ni ké­szü­lünk egy ennyi­re ro­man­ti­kus he­lyet, hogy vissza­tér­jünk meg­szo­kott vá­ro­si hét­köz­nap­ja­ink­ba, a nyel­vé­sze­ti elő­adá­sok­hoz, a koc­ka­há­zak­hoz, tro­lik­hoz, is­ko­lák­hoz…, szó­val ilyen­kor az a leg­jobb, ha ar­ra az em­ber­re gon­do­lunk, akit a leg­job­ban sze­re­tünk a vi­lá­gon! Én is így gon­dol­ko­dom épp, ami­kor egy frá­nya kaj­la­kucs­más szú­nyog ak­ko­rát csíp az or­rom he­gyé­be, hogy ké­pes len­nék még azt is meg­utál­ni, aki­re az imént jó kedv­vel gon­dol­tam.

Így, hogy most már ki­zök­ken­tem min­den ma­gasz­tos ér­ze­lem­ből, in­kább be­vá­gom ma­gam a busz­ba, be­ku­co­ro­dom egy dup­la ülés­re, be­du­gom fü­lem­be az mp3 le­ját­szóm fül­hall­ga­tó­it, fél­álom­ba ráz­kó­dom, és bol­do­gan gon­do­lok ar­ra, hogy mi­lyen jó lesz be­fe­küd­ni ci­vi­li­zált, pu­ha ágyam­ba.

Vi­da Má­ria Mag­dol­na