Keresztény szemmel

Gon­do­lom, né­mi za­vart okoz­na, ha is­ten­tisz­te­le­te­in­ket a meg­szo­kott, ősi in­vo­ká­ció he­lyett – „Az Atya, a Fiú és a Szent­lé­lek ne­vé­ben” – a cím­ben ol­vas­ha­tó mó­don ve­zet­nénk be. Pe­dig leg­alább­is most, a re­for­má­ció hó­nap­já­ban, ta­lán meg­koc­káz­tat­ha­tó len­ne egy ilyen pro­vo­ka­tív, éb­resz­tő in­to­ná­ció. Te­li­ta­lá­lat­nak ér­zem ugyan­is a Ma­gyar­or­szá­gi Egy­há­zak Öku­me­ni­kus Ta­ná­csá­nak (ME­ÖT) az idei re­for­má­ciói ün­nep­re han­go­ló há­rom té­te­lét: biz­ton­ság – bi­za­lom – bi­zo­nyos­ság.

Meg­győ­ző­dé­sem, ha Lu­ther Már­ton nap­ja­ink­ban kez­de­ne az egy­ház re­for­má­lá­sá­hoz – ami ránk fér­ne –, nem mer­ne ki­lenc­ven­öt té­telt meg­fo­gal­maz­ni, hi­szen ki ol­vas­ná vé­gig? Ma tö­mö­ren kell ír­ni és be­szél­ni, hogy esé­lyünk le­gyen a fi­gye­lem fel­kel­té­sé­re és meg­tar­tá­sá­ra.

A re­for­má­ció ak­tu­a­li­zált üze­ne­té­nek meg­hir­de­té­se vi­lá­gunk mind­annyi­un­kat érin­tő fáj­dal­mas hi­á­nya­i­nak or­vos­lá­sá­ra kí­nál ma is gyó­gyu­lást. Nem biz­tos, hogy ele­gen­dő a klasszi­kus té­zi­sek ci­tá­lá­sa: „Egye­dül a hit, egye­dül a ke­gye­lem, egye­dül a Szent­írás és egye­dül Krisz­tus…”

A ME­ÖT ez évi hár­mas té­te­le – biz­ton­ság, bi­za­lom, bi­zo­nyos­ság – a Szent­há­rom­ság kö­zös­sé­gé­be hív­ja, öle­li ko­runk fruszt­rált em­be­rét, aki egy­re ke­vés­bé ta­lál­ja he­lyét a te­rem­tett vi­lág­ban, a te­remt­mény­tár­sak kö­zött és az egy­ház­ban. A Szent­há­rom­ság ugyan­is nem ki­agyalt dog­ma­ti­kai kép­let, ha­nem biz­ton­sá­gunk, bi­zal­munk és bi­zo­nyos­sá­gunk él­te­tő for­rá­sa.

A re­for­má­ció egy­há­za­it – ok­kal, ok nél­kül – időn­ként „krisz­to­mo­niz­mus­sal” vá­dol­ják. Az­zal gya­nú­sít­va min­ket, hogy a „so­lus Ch­ris­tus” fé­nye el­ho­má­lyo­sít­ja az el­ső és a har­ma­dik is­te­ni sze­mély aján­dé­ka­it. Aki vi­szont is­me­ri akár csak Lu­ther Kis ­ká­té­já­nak hit­ága­zat-ma­gya­rá­za­ta­it, jól tud­ja, hogy a re­for­má­tor­tól tá­vol állt ez az egyen­súly­vesz­tés. Ő hit­val­lá­sá­ban igye­ke­zett a Szent­há­rom­ság tel­jes gaz­dag­sá­gát elénk tár­ni.

Nem vé­let­len, hogy az ugyan­csak a ME­ÖT ál­tal meg­hir­de­tett te­rem­tés­he­tet or­szá­go­san meg­nyi­tó te­le­ví­zi­ós is­ten­tisz­te­let be­kö­szön­tő­jé­ben az al­ka­lom há­zi­gaz­dá­ja, Ko­dá­csy-Si­mon Esz­ter, az Ara­rát te­rem­tés­vé­del­mi mun­ka­cso­port ko­or­di­ná­to­ra is Lu­ther gon­do­la­ta­it idéz­te: „Is­ten sze­re­tő atya­ként gon­dos­ko­dik ró­lunk te­remt­mé­nyei ál­tal, csu­pa meg nem ér­de­melt sze­re­tet­ből és jó­ság­ból. Eb­ből ön­ként adó­dik és kö­vet­ke­zik az, hogy tar­to­zunk Ne­ki az­zal, hogy ezért szün­te­le­nül sze­res­sük, di­csér­jük és áld­juk… Hi­szen Is­ten azért ad­ja és cse­lek­szi ve­lünk mind­ezt, hogy meg­érez­zük és meg­lás­suk ben­ne atyai szí­vét és fe­lénk ára­dó sze­re­te­tét.”

Még nin­cse­nek pon­tos ada­ta­ink, hogy az el­ső íz­ben meg­hir­de­tett te­rem­tés­hét le­he­tő­sé­gé­vel mennyi­re él­tek gyü­le­ke­ze­te­ink és ok­ta­tá­si in­téz­mé­nye­ink. De akad­nak po­zi­tív vissza­jel­zé­sek, kü­lö­nö­sen is a te­le­ví­zi­ós nyi­tány­ról. Ilyen pél­dá­ul Kő­sze­gi Pi­ros­ka dok­tor­nő le­ve­le, aki töb­bek kö­zött ezt ír­ta: „A zug­lói temp­lom­ból köz­ve­tí­tett is­ten­tisz­te­let új­ra­élesz­tet­te a te­rem­tett vi­lág jö­vő­jé­be ve­tett, már-már ki­hu­nyó hi­te­met. A fel­vil­la­nó kis szik­rák­ból fény lett a sö­tét­ben. Szí­ve­met me­leg­ség és – hosszú idő után elő­ször – bol­dog­ság jár­ta át a »még­is ér­de­mes« tu­da­tá­val…”

A te­rem­tés­hét va­ló­ban se­gít­he­tett ab­ban, hogy biz­ton­sá­gát, egyen­sú­lyát ve­szí­tett, la­bi­lis vi­lá­gunk­ban vissza­ta­lál­junk Te­rem­tőnk­höz és tő­le ka­pott kül­de­té­sünk­höz: „mű­vel­jé­tek és őriz­zé­tek a ka­pott ker­tet…”

Mind­ez jól kap­csol­ha­tó a re­for­má­ció öröm­üze­ne­té­hez, amely Krisz­tus fé­nyét fel­ra­gyog­tat­va az el­ve­szí­tett bi­za­lom vissza­nye­ré­sé­nek örö­mét kí­nál­ja. Ér­de­mes új­ra Lu­thert idéz­ni: „De vég­re nagy gyöt­rel­me­met az örök Úr meg­szán­ta. Ir­gal­má­ra em­lé­ke­zett: szí­vét fe­lém tár­ta. Jó Atya­ként for­dult hoz­zám, Egy­szü­löt­tét fel­ál­doz­ván…” (EÉ 318,4) Az Is­ten ir­gal­mát, ke­gyel­mét fel­fe­de­ző és el­fo­ga­dó em­ber ké­pes csak új­ra bi­za­lom­mal for­dul­ni em­ber­tár­sai fe­lé. E nél­kül ma­rad az a mér­ge­ző bi­zal­mat­lan­ság, ami­ről Vár­sze­gi Asz­trik pan­non­hal­mi fő­apát így ír: „Mély­sé­ge­sen mély ma a bi­zal­mat­lan­ság kút­ja, és most már mind­annyi­an eb­ből a kút­ból kény­sze­rü­lünk me­rí­te­ni…” Pe­dig „Is­ten az em­ber lak­he­lyét a bi­za­lom be­ton­tömb­jé­re épí­tet­te”.

A ne­ves né­met teo­ló­gus, Karl Rah­ner jo­go­san ál­lít­ja éli­re a kér­dést: „Az em­ber­nek vá­lasz­ta­nia kell az ős­bi­za­lom vagy a vég­ső két­ség­be­esés kö­zött”.

De eh­hez az élet­men­tő vá­lasz­tás­hoz, dön­tés­hez szük­sé­günk van a har­ma­dik is­te­ni sze­mély, a bi­zo­nyos­sá­got, hi­tet te­rem­tő Lé­lek ál­dott mun­ká­já­ra. Hi­szen Lu­ther­rel együtt vall­juk, és nap mint nap ta­pasz­tal­juk, hogy „sa­ját eszem­mel és erőm­mel nem tud­nék Jé­zus Krisz­tus­ban, az én Uram­ban hin­ni, sem Őhoz­zá el­jut­ni, ha­nem a Szent­lé­lek hí­vott el en­gem az evan­gé­li­um ál­tal. Ő vi­lá­go­sí­tott meg aján­dé­ka­i­val…”

Ezért pi­ros az ol­tár­te­rí­tő a re­for­má­ció, az új pün­kösd ün­ne­pén. Ezért kö­nyö­rög­jünk a re­for­má­ció hó­nap­já­ban az egy­ház meg­úju­lá­sá­ért. Kér­jük a te­rem­tő, gond­vi­se­lő Atya aján­dé­kát: a biz­ton­sá­got. Vár­juk az ér­tünk meg­halt és fel­tá­ma­dott Fiú aján­dé­kát: a bi­zal­mat. Re­mél­jük az új­já­te­rem­tő és meg­szen­te­lő Lé­lek aján­dé­kát: a bi­zo­nyos­sá­got.

Gáncs Péter püspök Déli Egyházkerület