Evangélikusok

Ta­ub­ner Ká­roly két­száz esz­ten­de­je, 1809. ok­tó­ber 15-én szü­le­tett. A Fej­ér vár­me­gyei Nagy­ve­leg köz­ség­ben, lu­the­rá­nus csa­lád­ban lát­ta meg a nap­vi­lá­got. A kö­zép­is­ko­lát, va­la­mint a teo­ló­gi­ai aka­dé­mi­át, ahol böl­cse­le­ti és hit­tu­do­má­nyi kép­zett­sé­gét sze­rez­te, Sop­ron­ban vé­gez­te. Ak­tív sze­rep­lő­je volt a fő­is­ko­la éle­té­nek: az ok­ta­tá­si in­téz­mény ma­gyar tár­sa­sá­gá­nak tit­ká­ra­ként mű­kö­dött, és rend­sze­re­sen vál­lal­ta a jó anya­gi hely­zet­ben le­vő, de gyen­gébb ké­pes­ség­gel meg­ál­dott di­á­kok kor­re­pe­tá­lá­sát. Lel­ké­szi vizs­gá­ját 1831-ben tet­te le. Ezután 1834-ig Pes­ten és Te­mes­vá­rott csa­lá­dok­nál ne­ve­lős­kö­dött.

Há­rom esz­ten­dőn át, 1837-ig Po­rosz­or­szág­ban, Ber­lin­ben ta­nult to­vább, és meg­sze­rez­te a böl­cse­let és a szép­mű­vé­sze­tek dok­to­ra cí­met, va­la­mint tag­ja lett az ot­ta­ni nyel­vé­sze­ti sze­mi­ná­ri­um­nak. Ta­nul­má­nyai a böl­csé­szet és a nyel­vé­szet mel­lett ki­ter­jed­tek a ter­mé­szet­tu­do­má­nyok­ra, a ma­te­ma­ti­ka és az aszt­ro­nó­mia te­rü­le­té­re is. Ne­ve­lői mun­ká­ját is kül­hon­ban foly­tat­ta, 1837-ben egy gró­fi csa­lád gyer­me­ké­nek men­to­ra­ként be­utaz­ta Eu­ró­pát, né­met, len­gyel, orosz, svéd, dán és po­rosz föl­dön is meg­for­dul­va.

Még ugyan­eb­ben az esz­ten­dő­ben kap­ta kéz­hez a fel­ké­rést a pes­ti evan­gé­li­kus egy­ház De­ák té­ri gim­ná­zi­u­má­nak igaz­ga­tó-ta­ná­ri poszt­já­ra, amelyet öröm­mel el is fogadott. Mind­eköz­ben 1838-ban a ma­gyar ér­zel­mű Habs­burg hely­tar­tó, Jó­zsef ná­dor har­ma­dik hit­ve­sé­nek, a pro­tes­táns Má­ria Do­rottyá­nak lett ud­va­ri lel­ké­sze. Ta­ub­ner tá­vo­zá­sa után töb­bé nem töl­töt­ték be ezt a tiszt­sé­get, ha­nem Szé­kács Jó­zsef püs­pök ja­vas­la­tá­ra, a fő­her­ceg­nő messze­me­nő tá­mo­ga­tá­sá­val ek­kor kez­de­mé­nyez­ték a bu­dai evan­gé­li­kus egy­ház meg­szer­ve­zé­sét.

A Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia (MTA) 1840-ben le­ve­le­ző tag­já­nak vá­lasz­tot­ta meg őt; a Ma­te­ma­ti­kai Tu­do­má­nyok Osz­tá­lyán mű­kö­dött. Ta­ub­ner nap­ja­ink­ban is leg­in­kább ma­te­ma­ti­kai mun­kás­sá­gá­ról, va­la­mint he­ge­li­á­nus fi­lo­zó­fi­ai né­ze­te­i­ről hí­res. Abban az esz­ten­dő­ben is­mét kül­föl­dön, Fran­cia­or­szág­ban és dél­né­met vi­dé­ken tett uta­zást. 1842-ben Szé­kács mel­lett szer­kesz­tő­je lett a Kos­suth La­jos ja­vas­la­tá­ra élet­re hí­vott, öku­me­ni­kus ala­po­kon nyug­vó Pro­tes­táns Egy­há­zi és Is­ko­lai Lap­nak.

Igaz­ga­tói ál­lá­sá­ból 1843-ban tá­voz­ni kény­sze­rült, és 1844-től — ha­zá­já­tól is­mét tá­vol — lel­ké­szi pá­lyá­ra lé­pett. Mi­lá­nó­ban te­le­pe­dett le, és az Oszt­rák Csá­szár­ság­gal per­szo­nál­uni­ót al­ko­tó, az egy­sé­ges Olasz­or­szág meg­te­rem­té­sét meg­elő­ző­en lé­te­zett báb­ál­lam, a Lom­bard–Ve­len­cei Ki­rály­ság evan­gé­li­kus tá­bo­ri pap­já­vá avan­zsált. Mind­eköz­ben tag­ja lett több olasz tu­do­má­nyos egye­sü­let­nek; mun­kás­sá­gát oszt­rák és né­met cí­mek­kel és ki­tün­te­té­sek­kel is­mer­ték el. Ko­ráb­bi ma­te­ma­ti­kai és fi­lo­zó­fi­ai cik­kei és köny­vei mel­lett em­lí­tés­re mél­tó az olasz föl­dön jegy­zett, val­lá­si té­má­jú, Imád­sá­gos könyv mind a két fe­le­ke­ze­tű evan­gé­li­kus csá­szá­ri és ki­rá­lyi had­fi­ak szá­má­ra cí­mű mű­ve.

Ta­ub­ner Ká­roly ké­sőb­bi sor­sa, ha­lá­lá­nak pon­tos ide­je és he­lye má­ig is­me­ret­len. Az egyik va­ri­á­ció sze­rint 1860 kö­rül Ve­ro­ná­ban hunyt el. Más for­rá­sok úgy tud­ják, hogy 1861-ben ve­ro­nai ál­lo­más­he­lyé­ről To­ri­nó­ba szö­kött, majd mi­u­tán ka­to­na­szö­ke­vény­ként am­nesz­ti­á­ban ré­sze­sült, vissza­tért Ma­gyar­or­szág­ra, itt halt meg nyug­dí­jas­ként.

Re­zsa­bek Nán­dor