evél&levél

„De én em­lék­szem szö­vet­sé­gem­re…” – ez az Ezé­ki­el köny­vé­ben ol­vas­ha­tó ige hang­zott el ige­hir­de­té­si alap­ige­ként a rá­kos­pa­lo­tai gyü­le­ke­zet szó­szé­kén az el­múlt va­sár­nap. Az öt­ven év­vel ez­előtt kon­fir­mál­tak­kal együtt há­la­adó is­ten­tisz­te­le­ten em­lé­kez­tünk vissza ar­ra a nap­ra, mely igen meg­ha­tá­ro­zó volt test­vé­re­ink éle­té­ben.

„Ked­ves ju­bi­lá­ló kon­fir­man­du­sok! Em­lé­kez­ze­tek ar­ra a szö­vet­ség­re, ar­ra az el­sza­kít­ha­tat­lan hár­mas fo­nál­ra, mely­nek ve­zér­fo­na­la ez volt egész éle­te­tek­ben: a hit, a re­mény, a sze­re­tet.” Ezek­kel a gon­do­la­tok­kal fe­je­ző­dött be a pré­di­ká­ció, és egy­ben foly­ta­tó­dott az ün­ne­pi al­ka­lom. A kon­fir­má­ci­ói hit­val­lást meg­ha­tot­tan, meg­erő­sí­tés­ként együtt mond­ta el az a tíz test­vé­rünk, akik 1959-ben lép­tek elő­ször az Úr ol­tá­ra elé, majd egyen­ként, sze­mé­lye­sen meg­áld­va és az úr­va­cso­rá­ban ré­sze­sül­ve em­lé­kez­tek vissza ar­ra az öt­ven év­re, mely­ben hit­ben hű­en jár­va és nem el­vesz­ve ve­zet­te őket Is­te­nünk.

Légy hű mind­ha­lá­lig, és ne­ked adom az élet ko­ro­ná­ját.” (Jel 2,10)

Po­nicsán Er­zsé­bet (Budapest-Rákospalota)