Oratio oecumenica

Reformációra

[Lel­kész:] Té­ged ál­dunk és imá­dunk, örök­ké­va­ló Is­ten, aki sö­tét­ség­ből vi­lá­gos­sá­got ra­gyog­tatsz fel! Éj­sza­ká­ra nap­palt ho­zol, a ho­mályt messzi­re űzöd. Lel­ked láng­ját fel­lob­ban­tod ott is, ahol mi nem vár­juk, ak­kor is, mi­kor csak sö­tét­sé­get lá­tunk. Áraszd most ránk fé­nye­det! Hadd mos­suk meg ben­ne ar­cun­kat, ke­zün­ket, szí­vün­ket, hogy mind­az, ami­ért kö­nyö­rög­nünk kell, a te vi­lá­gos­sá­god­ban tá­rul­jon fel előt­tünk.

[Lek­tor:] Kö­nyör­günk hoz­zád azo­kért, akik sö­tét­ség­ben él­nek, fé­lel­mek kö­ze­pet­te vagy el­nyo­más alatt. Azo­kért kö­nyör­günk, akik­nek szí­ve nem sza­bad a bol­dog­ság­ra, akik ön­ma­guk fog­lyai, akik ha­mis ta­ní­tá­sok sze­lén hány­kód­nak. Gyújts fényt és vi­lá­gos­sá­got azok­nak, akik úgy ér­zik, ér­tel­met­len az élet, és ki­aludt ben­nük a meg­úju­lás re­mé­nyé­nek szik­rá­ja. Jé­zus Krisz­tu­sért ké­rünk…,

[Gyü­le­ke­zet:] Urunk, hall­gass meg min­ket!

[Lek­tor:] Óv­jad azo­kat is, akik vi­lá­gos­ság­ban él­nek. Tá­mo­gasd őket, hogy el ne tán­to­rod­ja­nak. Sze­líd­sé­get olts szí­vük­be, hogy má­sok­kal szem­ben fel ne fu­val­kod­ja­nak. Alá­zat­ra ta­nítsd őket, hogy el ne bíz­zák ma­gu­kat. Jé­zus Krisz­tu­sért ké­rünk…,

[Gyü­le­ke­zet:] Urunk, hall­gass meg min­ket!

[Lek­tor:] Őrizd meg ben­nünk és egész egy­há­zad­ban a re­for­má­ció kin­csét, hogy min­den­nél job­ban fél­jünk és sze­res­sünk té­ged. Add, hogy min­den­ben ke­res­sük aka­ra­to­dat, és ku­tas­suk je­len­lé­te­det. Tarts meg min­ket a ke­reszt tit­ká­nál, és vésd azt mé­lyen szí­vünk­be, hogy a ránk mért szen­ve­dé­sek kö­ze­pet­te se ke­res­sünk más­hol me­ne­dé­ket. Jé­zus Krisz­tu­sért ké­rünk…,

[Gyü­le­ke­zet:] Urunk, hall­gass meg min­ket!

[Lek­tor:] For­dítsd ar­co­dat min­den szen­ve­dő­höz: be­te­gek­hez és ma­guk­ra ma­ra­dot­tak­hoz, gyá­szo­lók­hoz és el­ha­gyot­tak­hoz, szo­mor­ko­dók­hoz és vi­gasz­ta­la­nok­hoz. Aki­ket mel­lé­jük ren­delsz a ne­héz órák­ban, azok­nak pe­dig add meg, ami­re szük­sé­gük van: erőt hor­doz­ni őket, tü­rel­met nyug­ta­lan­ság ide­jén. Jé­zus Krisz­tu­sért ké­rünk…,

[Gyü­le­ke­zet:] Urunk, hall­gass meg min­ket!

[Lek­tor:] Tá­vo­líts el be­lő­lünk min­den meg­szo­kást, ami­vel szol­gá­la­tun­kat vé­gez­zük. Add, hogy sem­mit ne te­gyünk és mond­junk ne­ved­ben lát­szat­ból. Tedd rá a hi­te­les­ség pe­csét­jét sza­va­ink­ra, hogy csak azt szól­juk, ami szük­sé­ges; csak azt hir­des­sük, amit meg­él­tünk; csak azt ad­juk to­vább, ami tő­led va­ló.

[Gyü­le­ke­zet:] Urunk, hall­gass meg min­ket!

[Lel­kész:] Té­ged ál­dunk és imá­dunk, örök­ké­va­ló Is­ten, mert sö­tét­ség­ből vi­lá­gos­sá­got ra­gyog­tatsz örök­kön-örök­ké.

[Gyü­le­ke­zet:] Ámen.