Cantate

Zsol­tá­ros imád­sá­gok

A múlt hé­ten meg­is­mer­ked­het­tünk a zso­lozs­ma, a kö­zös zsol­tá­ros imád­ság egy­sze­rű alak­já­val, me­lyet min­den nap­szak­ban és min­den élet­hely­zet­ben, kö­zös­ség­ben és egyé­ni­leg is hasz­nál­ha­tunk. Ma en­nek az imád­ság­for­má­nak a dí­sze­sebb vál­to­za­tát mu­tat­juk be ol­va­só­ink­nak.

Az es­ti kö­zös imád­ság leg­el­ter­jed­tebb for­má­ja az ere­de­ti­leg al­ko­nyat­kor vég­zett ve­spe­ra (ve­spe­rás vagy ve­cser­nye). A le­fek­vés előt­ti, nap­zá­ró szer­tar­tás – lé­nye­get nagy­sze­rű­en ki­fe­je­ző – ne­ve: komp­let­óri­um. Mi­vel a két for­ma nem sok­ban tér el, új éne­kes­köny­vünk össze­von­va köz­li ezek rend­jét (GyLK 647).

Az el­ső rész­ben a be­ve­ze­tő kö­nyör­gés (in­vo­ká­ció) és a – Szent­há­rom­sá­got vagy Krisz­tust – di­cső­í­tő ének után rög­tön a zsol­tá­ro­zás kö­vet­ke­zik. Ál­ta­lá­ban há­rom zsol­tár hang­zik el (rö­vi­debb al­kal­mak­kor elég egy is).

Az igei rész­ben elő­ször ige­ol­va­sást hal­lunk (ca­pi­tu­lum), majd ige­hir­de­tés­re nyí­lik le­he­tő­ség. Er­re fe­lel az – elő­éne­kes és gyü­le­ke­zet vá­la­szol­ga­tá­sá­ra épü­lő – respon­zó­ri­um (múlt he­ti szá­munk­ban kö­zöl­tünk is egy ilyen té­telt). Ez­után a him­nusz ke­rül sor­ra: a nap­szak­nak vagy az egy­há­zi év­nek meg­fe­le­lő – gre­go­ri­án vagy gyü­le­ke­ze­ti – ének. Az át­ve­ze­tő sor­pár (ver­zi­ku­lus) funk­ci­ó­ja, hogy össze­kös­se ezt a sza­kaszt a har­ma­dik, imád­sá­gos résszel.

Most a zso­lozs­ma-is­ten­tisz­te­le­tek köz­pon­ti té­te­le, a can­ti­cum kö­vet­ke­zik (mely zsol­tár for­má­jú, de nem a Zsol­tá­rok köny­vé­ből va­ló imád­ság). Itt tér el a két es­ti is­ten­tisz­te­let. A vespe­ra can­ti­cu­ma a Mag­ni­fi­cat, Má­ria há­la­éne­ke (Lk 1,46–55). Mi­vel a nagy ün­ne­pe­ken ha­gyo­má­nyo­san dí­szes for­má­ban vé­gez­ték ezt a szer­tar­tást, sok több­szó­la­mú Mag­ni­fi­cat-fel­dol­go­zást is­mer a ze­ne­tör­té­net – J. S. Bach mű­ve ere­de­ti­leg a ka­rá­cso­nyi ves­pe­ra ré­sze. A komp­let­óri­um can­ti­cu­ma a Nunc dimit­tis (GyLK 783), Si­me­on há­la­éne­ke (Lk 2,29–32); er­re a szö­veg­re töb­bek kö­zött H. Pur­cell és F. Men­dels­sohn-Bart­holdy írt több­szó­la­mú fel­dol­go­zást. (A má­sik kü­lönb­ség a két al­ka­lom kö­zött, hogy a komp­let­óri­um be­ve­ze­tő ré­szé­ben bűn­bá­na­ti imád­sá­got is mon­dunk.)

A can­ti­cu­mot a nap imád­sá­ga (kol­lek­ta) kö­ve­ti. Ün­ne­pé­lye­sebb al­kal­ma­kon fel­csen­dül­het egy mo­tet­ta vagy hang­sze­res ze­ne­mű, el­han­goz­hat­nak hir­de­té­sek és ál­ta­lá­nos kö­nyör­gő imád­ság is. Majd egy­sze­rű ky­rie ve­zet a Mi­atyánk­hoz. A be­fe­je­ző rész tar­tal­maz­za az ál­dást és a be­ne­di­ca­must (lásd a mel­lé­kelt kot­tát). A be­ne­di­ca­mus is ál­dó ének­vers, így he­lyet­te­sít­he­ti az ál­dást, vagy csat­la­koz­hat hoz­zá. Vé­gül zá­ró­ének ének­lé­sé­re van le­he­tő­ség.

A GyLK 648–654 rend­jei a zsol­tá­ro­zó is­ten­tisz­te­le­tek egy­há­zi év sze­rint vál­to­zó té­te­le­it köz­lik: ta­lá­lunk itt ad­ven­ti, ka­rá­cso­nyi, víz­ke­resz­ti, böjt­elő-böj­ti, hús­vé­ti, pün­kös­di és szent­há­rom­sá­gi anya­got (ez utób­bi ál­ta­lá­nos hasz­ná­lat­ra is al­kal­mas).

A zso­lozs­ma-is­ten­tisz­te­le­tet a li­tur­gus (nem fel­tét­le­nül a lel­kész) ve­ze­ti, aki­nek se­gí­tői az elő­éne­ke­sek, il­let­ve ün­ne­pé­lye­sebb al­kal­mak­kor a kis li­tur­gi­kus ének­kar is. Ha a li­tur­gus ide­gen­ke­dik az ének­lés­től, az elő­éne­ke­sek egyi­ke át­vál­lal­hat­ja tő­le az éne­kes ré­szek több­sé­gét. A gyü­le­ke­ze­tet ál­ta­lá­ban két fél­kar­ra oszt­juk; ki­sebb kö­zös­sé­gek­ben az elő­éne­kes éne­ke vál­ta­ko­zik a tel­jes gyü­le­ke­ze­té­vel.

Az imád­ság ha­gyo­má­nyos mód­ja, hogy a kö­zös­ség a zsol­tár­szö­ve­ge­ket egy egy­sze­rű, né­hány hang­ból ál­ló dal­la­mon, úgy­ne­ve­zett zsol­tár­tó­nu­son szó­lal­tat­ja meg. Ez nem a mai fo­gal­mak sze­rin­ti ének­lés, itt a lé­nyeg nem a dal­la­mon, ha­nem a meg­szó­la­ló szö­ve­gen van; a zsol­tár­tó­nus fel­ada­ta az, hogy hor­doz­za és ki­emel­je az imád­ság szö­ve­gét. Szük­ség ese­tén az egyes szö­ve­gek dal­lam nél­kül is meg­szó­lal­tat­ha­tók; a hang­súly a kö­zös­sé­gi imád­sá­gon van. (A zsol­tá­ro­zás to­váb­bi rész­le­te­i­ről egy hét múl­va lesz szó.)

A GyLK rend­jei temp­lom­ban tar­tott al­kal­mak­ra ké­szül­tek, kel­lő ru­gal­mas­ság­gal ke­zel­ve azon­ban más kö­rül­mé­nyek kö­zött is al­kal­maz­ha­tók: pél­dá­ul ott­hon csa­lá­di kör­ben vagy egye­dül; mun­ka­he­lyi vagy is­ko­lai kö­zös­ség­ben; tá­bor­ban, kon­fe­ren­ci­án vagy ki­rán­du­lá­son. A lé­nyeg az, hogy időt szán­junk a bel­ső csönd­re, a lel­ki és szel­le­mi nyi­tott­ság­ra: ha­mar meg­ta­pasz­tal­juk en­nek gyó­gyí­tó ere­jét!

Ecse­di Zsu­zsa