A közelmúlt krónikája

1956. ok­tó­ber 26-án mun­ká­sok, egye­te­mis­ták és gim­na­zis­ták gyü­le­kez­tek a ta­nács­há­za előtt Mo­son­ma­gyar­óvá­ron, hogy az ipar­te­le­pen lé­vő ha­tár­őr­lak­ta­nyá­hoz vo­nul­ja­nak. Szán­dé­kuk az volt, hogy ki­kö­ve­te­lik a lak­ta­nya épü­le­tén lé­vő vö­rös csil­lag le­vé­te­lét.

Ahogy a fegy­ver­te­len tö­meg a lak­ta­nya elé ért, az ese­mé­nyek hir­te­len drá­mai for­du­la­tot vet­tek. Az elő­ző na­pon a ha­tár­őr­lak­ta­nya elé te­le­pí­tett két gép­pus­ká­ból so­ro­za­to­kat lőt­tek ki, le­ka­szál­va a tö­meg ele­jén ál­ló­kat. Ugyan­ek­kor a lak­ta­nya ab­la­ka­i­ból a ha­tár­őrök ké­zi­grá­ná­to­kat ha­ji­gál­tak az em­be­rek kö­zé. A tö­meg me­ne­kül­ni kez­dett, de ek­kor új­ra meg­szó­lal­tak a gép­pus­kák, és a már fu­tó em­be­re­ket ez­út­tal há­tul­ról ér­ték a go­lyók. Bi­zo­nyít­ha­tó, hogy a sor­tűz so­rán hasz­nált fegy­ve­rek­be rob­ba­nó­lö­ve­dé­ket he­lyez­tek, esélyt sem ad­va a menekülőknek.

Az egyen­ként más­fél per­cig tar­tó lö­völ­dö­zés vé­gez­té­vel több mint száz ha­lott és több száz se­be­sült ma­radt a té­ren. Az el­dör­dült sor­tü­zek Bu­da­pest után Mo­son­ma­gyar­óvár vá­ro­sában követelték a legtöbb ci­vil ál­do­za­tot.

A vé­reng­zés után nem sok­kal meg­kez­dő­dött a men­tés. A kö­ze­li épü­le­tek­ből, gyá­rak­ból és a lak­ta­nyá­ból is töb­ben ér­kez­tek, hogy az ál­do­za­to­kat össze­szed­jék. A még élet­ben lé­vő se­be­sül­te­ket te­her­au­tók­kal, lo­vas ko­csik­kal vit­ték a vá­ro­si Ka­ro­li­na Kór­ház­ba, va­la­mint a ve­le szem­ben lé­vő is­ko­lá­ba, ame­lyet a kór­ház szű­kös be­fo­ga­dó­ké­pes­sé­ge mi­att szük­ség­kór­ház­zá ala­kí­tot­tak. A sor­tűz ha­lá­los ál­do­za­tai kö­zött volt a mo­son­ma­gyar­óvá­ri evan­gé­li­kus gyü­le­ke­zet há­rom tag­ja is: Le­te­nyei Fe­renc (24) has- és fej­lö­vés­ben, Őri Lász­ló (16) has­lö­vés­ben, Hor­nyák Bé­la (36) fej­lö­vés­ben halt meg.

A rend­szer­vál­to­zás évé­ben, 1989-ben az ak­ko­ri ön­kor­mány­za­ti kép­vi­se­lő-tes­tü­let ok­tó­ber 26-át vá­ro­si gyász­nap­pá nyil­vá­ní­tot­ta. Az­óta min­den esz­ten­dő­ben, így most is a meg­szo­kott for­ga­tó­könyv sze­rint zaj­lot­tak a gyász­na­pi meg­em­lé­ke­zé­sek ese­mé­nyei.

Meg­em­lé­ke­ző be­szé­dek­re és ko­szo­rú­zá­sok­ra ke­rült sor az ese­mé­nyek hely­szí­ne­in, így az egye­tem­nél, a pol­gár­mes­te­ri hi­va­tal­nál, a kór­ház­nál, va­la­mint Gu­lyás La­jos már­tír le­vé­li re­for­má­tus lel­kész em­lék­táb­lá­já­nál, akit a sor­tűz meg­tor­lá­sa­ként Sop­ron­kő­hi­dán vé­gez­tek ki töb­bek­kel együtt.

Ez­után, ugyan­azon az úton, mint öt­ven­há­rom év­vel ez­előtt, gya­lo­go­san men­tek ki az em­lé­ke­zők a ha­tár­őr­lak­ta­nya előt­ti gyász­té­ren fel­ál­lí­tott Gol­go­ta-em­lék­mű­höz, Ri­e­ger Ti­bor szob­rász­mű­vész al­ko­tá­sá­hoz. Itt meg­em­lé­ke­ző be­szé­det dr. Bo­ross Pé­ter volt mi­nisz­ter­el­nök, a Nem­ze­ti Em­lék­hely- és Ke­gye­le­ti Bi­zott­ság el­nö­ke mon­dott. Az ál­do­za­to­kért Kiss Mik­lós es­pe­res, mo­son­ma­gyar­óvá­ri lel­kész mon­dott imát. Mű­sor­ral a he­lyi Kos­suth La­jos Gim­ná­zi­um di­ák­jai szol­gál­tak. Vé­gül a pár­tok és ci­vil szer­ve­ze­tek kép­vi­se­lői ko­szo­rúz­tak.

K. M.