Kultúrkörök

A II. vi­lág­há­bo­rú után el­telt öt­ven év­ben a ma­gyar tör­té­ne­lem, ben­ne tár­sa­dal­mi, tu­do­má­nyos és kul­tu­rá­lis múl­tunk – az adott idő­szak egy­ol­da­lú, dik­ta­tó­ri­kus ideo­ló­gi­á­já­nak és az an­nak meg­fe­le­lő gya­kor­lat­nak a következményeként – torz mó­don je­lent és sok eset­ben je­le­nik meg még ma is a köz­vé­le­mény előtt. En­nek jel­lem­ző­je, hogy a ne­ga­tív tör­té­né­sek vol­tak (van­nak) túl­súly­ban, csök­kent­ve ez­ál­tal a ma­gyar­ság ön­azo­nos­ság-tu­da­tát, rom­bol­va ön­be­csü­lé­sét, lé­nye­gé­ben a ma­gyar nem­ze­tet.

Ez a fel­is­me­rés ösz­tö­nöz­te ar­ra a Ma­gyar Örök­ség Díj meg­ál­mo­dó­it és lét­re­ho­zó­it – Far­kas Ba­lázst, Fe­ke­te Györ­gyöt és Ma­ko­vecz Im­rét – 1995-ben, hogy „meg­ala­pít­sák” a Ma­gyar Nem­zet Lát­ha­tat­lan Mú­ze­u­mát, azt a vir­tu­á­lis gyűj­te­ményt, amely­nek gyűj­tő­kö­rét a ma­gyar nem­zet épí­tő tel­je­sít­mé­nyei ké­pe­zik: egyé­ni és kol­lek­tív tel­je­sít­mé­nyek, helyt­ál­lá­sok, erő­fe­szí­té­sek, al­ko­tá­sok.

E mú­ze­um ál­lo­má­nyá­nak gya­ra­pí­tá­sa oly mó­don tör­té­nik, hogy az ál­lam­pol­gá­rok, a ma­gyar nem­zet pol­gá­rai – ál­lam­ha­tá­rok­tól füg­get­le­nül – te­het­nek és tesz­nek ja­vas­la­tot azok­ra a sze­mé­lyek­re, együt­te­sek­re, al­ko­tá­sok­ra, ame­lye­ket ér­de­mes­nek tar­ta­nak ar­ra, hogy be­ke­rül­je­nek a Ma­gyar Nem­zet Lát­ha­tat­lan Szel­le­mi Mú­ze­u­má­ba. Az így be­ér­ke­zett ál­lam­pol­gá­ri aján­lá­sok alap­ján ja­va­sol egy szak­ér­tők­ből ál­ló bi­zott­ság, a Ma­gyar Örök­ség Díj bí­rá­ló­bi­zott­sá­ga éven­te négy al­ka­lom­mal, a nap­for­du­lók ha­vá­ban hét-hét sze­mélyt, együt­test vagy al­ko­tást ar­ra, hogy a ma­gyar örök­ség ré­szei le­gye­nek.

A bí­rá­ló­bi­zott­ság ja­vas­la­tai meg­té­te­le­kor több szem­pon­tot igyek­szik fi­gye­lem­be ven­ni. Fon­tos té­nye­ző, hogy olya­nok is dí­jat kap­ja­nak – az ala­pí­tók szán­dé­ka szel­le­mé­ben –, akik­ről az el­múlt év­ti­ze­dek­ben el­fe­lejt­kez­tek, vagy aki­ket szán­dé­ko­san hát­tér­be szo­rí­tot­tak, il­let­ve te­vé­keny­sé­gük nem volt elég­gé köz­is­mert, és épp a ja­vas­la­tot té­vők hív­ták rá­juk föl a fi­gyel­met. Nem hagy­hat­ja fi­gyel­men kí­vül a bi­zott­ság azon nagy­ja­in­kat sem, akik is­mer­tek, el­is­mer­tek, nyil­ván ők is jo­go­san ke­rül­nek be a Ma­gyar­ság Lát­ha­tat­lan Szel­le­mi Mú­ze­u­má­ba. To­váb­bi szem­pont, hogy le­he­tő­ség sze­rint meg­fe­le­lő arány le­gyen a dí­ja­zot­tak és posz­tu­musz dí­ja­zot­tak kö­zött, to­váb­bá a szel­le­mi, kul­tu­rá­lis, tu­do­má­nyos élet kü­lön­bö­ző szak­te­rü­le­tei kö­zött.

A bí­rá­ló­bi­zott­ság ja­vas­la­ta­it fel­kért szak­ér­tők – lau­dá­to­rok – tá­maszt­ják alá, tény­le­ge­sen szak­mai ala­pon, és e szak­mai meg­erő­sí­tés után kap­hat­ja meg a díj­ra ja­va­solt a Ma­gyar Örök­ség Dí­jat, és ke­rül­het be az em­lí­tett vir­tu­á­lis mú­ze­um­ba. A Ma­gyar Örök­ség Díj Arany­köny­vei rög­zí­tik a tényt, a dí­ja­zott pe­dig ok­le­ve­let kap er­ről.

A Ma­gyar Örök­ség Díj kö­zel ne­gyed­szá­za­dos tör­té­ne­te azt mu­tat­ja, hogy a díj ala­pí­tói va­la­mi na­gyon fon­tos do­log­ra érez­tek rá: a sok-sok be­ér­ke­ző ál­lam­pol­gá­ri ja­vas­lat, a lau­dá­to­rok szak­mai mun­ká­ja, a díj­ki­osz­tó ün­nep­sé­gek han­gu­la­ta, a díj rang­já­nak, is­mert­sé­gé­nek és el­is­mert­sé­gé­nek nö­ve­ke­dé­se iga­zol­ja ezt.

Fon­tos tény, hogy a díj ki­zá­ró­lag esz­mei el­is­me­rést je­lent, nem jár pénz­ju­ta­lom­mal. Ép­pen ezért ta­lá­ló Ab­lon­czy Lász­ló­nak, a Nem­ze­ti Szín­ház volt igaz­ga­tó­já­nak meg­fo­gal­ma­zá­sa, mi­sze­rint a Ma­gyar Örök­ség Díj szel­le­mi be­csü­let­rend­nek te­kint­he­tő.

A Ma­gyar Örök­ség Dí­jat a Ma­gyar Örök­ség és Eu­ró­pa Egye­sü­let gon­doz­za. A díj­jal, a díj­ki­osz­tó ün­nep­sé­gek­kel és ma­gá­nak az egye­sü­let­nek a mű­köd­te­té­sé­vel kap­cso­la­tos költ­sé­gek éven­te kö­zel há­rom­mil­lió fo­rin­tot tesz­nek ki. Az egye­sü­le­ti tag­dí­jak­ból, a ki­adá­sok­hoz ké­pest cse­kély ala­pít­vá­nyi tá­mo­ga­tá­sok­ból ez az összeg nem fe­dez­he­tő, an­nak el­le­né­re sem, hogy a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia nem kér te­rem­bér­le­tet (de a tech­ni­kai költ­sé­ge­ket, a te­rem ta­ka­rí­tá­sát ter­mé­sze­te­sen nem tud­ja vál­lal­ni), az ok­le­ve­le­ket Vin­c­ze Lász­ló pa­pír­me­rí­tő mes­ter kez­de­tek­től fog­va té­rí­tés­men­te­sen ké­szí­ti el, és ter­mé­sze­te­sen az egye­sü­let ve­ze­tő­sé­ge és a bí­rá­ló­bi­zott­ság tag­jai is tár­sa­dal­mi mun­ká­ban vég­zik fel­ada­ta­i­kat. Mind­ez az el­múlt hó­na­pok­ban odá­ig ve­ze­tett, hogy ma­gá­nak a díj­nak a lé­te – vagy leg­alább­is fo­lya­ma­tos­sá­ga – for­gott ve­szély­ben.

A meg­hú­zott vész­csen­gő­nek szá­munk­ra meg­le­pő, meg­ha­tó és fel­eme­lő ha­tá­sa lett: né­hány hét alatt több mint nyolc­száz­ezer fo­rint tá­mo­ga­tás ér­ke­zett az egye­sü­let­nek, jó­té­kony­sá­gi kon­cert­ből, ott el­adott CD-ből, egyé­ni és cso­por­tos, in­téz­mé­nyi ado­má­nyok­ból. A Ma­gyar Örök­ség Díj to­váb­bi lé­te en­nek a nagy tár­sa­dal­mi tá­mo­ga­tott­ság­nak kö­szön­he­tő­en leg­alább­is egy­elő­re biz­to­sít­va van.

Mind­ezért a tá­mo­ga­tá­sért a Ma­gyar Örök­ség és Eu­ró­pa Egye­sü­let ve­ze­tő­sé­ge és a Ma­gyar Örök­ség Díj bí­rá­ló­bi­zott­sá­ga ne­vé­ben kö­szö­ne­tün­ket fe­jez­zük ki min­den ado­má­nyo­zó­nak, min­den tá­mo­ga­tónk­nak. Ta­lán nem túl­zás, ha ki­je­lent­jük, hogy ilyen mér­té­kű se­gí­tő­kész­ség­nek a tet­tek­ben is je­lent­ke­ző meg­nyil­vá­nu­lá­sa a Ma­gyar Örök­ség Dí­jon is túl­mu­ta­tó je­len­tő­sé­gű, és azt a re­ményt él­te­ti, hogy a ma­gyar­ság­nak, Ma­gyar­or­szág­nak nem csak múlt­ja, örök­sé­ge van, ha­nem jö­vő­je is.

Bu­da­pest, 2009. de­cem­ber 18.