Keresztutak

Anél­kül, hogy át akar­nák vál­lal­ni a meg­lé­vő szo­ci­á­lis há­ló fel­ada­ta­it, több fran­cia­or­szá­gi plé­bá­nia is át­me­ne­ti szál­lás­le­he­tő­sé­get nyújt a hi­deg ál­tal fe­nye­ge­tett haj­lék­ta­la­nok szá­má­ra.

A hí­vek hív­ták fel a fi­gyel­met a prob­lé­má­ra. Egy há­zas­pár ad­dig­ra már csak­nem két he­te húz­ta meg ma­gát éj­sza­kán­ként a gren­ob­le-i Fel­tá­ma­dás-temp­lom­ban. A hat­van év kö­rü­li pár ag­gasz­tó hely­ze­te együtt­ér­zést éb­resz­tett a hí­vek­ben, és a plé­bá­nos­hoz for­dul­tak se­gít­sé­gért.

A het­ven­éves Mar­cel Sch­le­wer úgy ítél­te meg, hogy eb­ben a nagy hi­deg­ben „nem hagy­hat­ja annyi­ban” a dol­got. A vá­ros­há­zá­hoz for­dult, ahol a vá­ro­si la­kos­ság­se­gí­tő köz­pont­hoz irá­nyí­tot­ták őt, ott vi­szont a haj­lék­ta­la­no­kat se­gí­tő non-stop te­le­fo­nos szol­gá­lat meg­ke­re­sé­sét ja­va­sol­ták, mi­vel a hi­deg mi­att meg­nö­ve­ke­dett szál­lás­igé­nyek kö­vet­kez­té­ben ők ma­guk is hely­hi­ánnyal küz­döt­tek… Ak­kor a plé­bá­nos úgy dön­tött, hogy ki­nyit­ja a Szent Ist­ván-temp­lo­mot, és ott fog­ja el­szál­lá­sol­ni őket.

Az el­ha­tá­ro­zást már más­nap tett kö­vet­te. Ezt a temp­lo­mot szer­tar­tá­si cé­lok­ra csak évi két-há­rom al­ka­lom­mal hasz­nál­ják, a fenn­ma­ra­dó idő­ben pe­dig kul­tu­rá­lis ki­ál­lí­tá­sok­nak ad ott­hont. „Az asszony meg­ölelt örö­mé­ben” – me­sé­li Sch­le­wer, aki csak annyit tu­dott az ál­ta­la be­fo­ga­dott há­zas­pár­ról, hogy több hó­nap­ja nincs ál­lan­dó lak­he­lyük. „Nem foly­tat­tam nyo­mo­zást ve­lük kap­cso­lat­ban” – mond­ja a plé­bá­nos, és dön­té­sét Má­té evan­gé­li­u­má­nak sza­va­i­val in­do­kol­ja: „Mert éhez­tem, és en­nem ad­ta­tok; szom­jaz­tam, és in­nom ad­ta­tok; jö­ve­vény vol­tam, és be­fo­gad­ta­tok en­gem.”

Noëlle Gui­gu­et pol­gár­mes­ter-he­lyet­tes, aki egy­ben a Fran­cia Ka­ri­tász egyik he­lyi rá­di­ó­já­nak mun­ka­tár­sa, töb­bet is tud er­ről a pár­ról: a fér­fi az­előtt vas­utas volt. „Hely­ze­tük ko­mo­lyan el­gon­dol­kod­tat­ta a vá­ros­há­zán és a plé­bá­ni­án dol­go­zó­kat – me­sé­li. – Szem­be kel­lett néz­nünk az­zal a je­len­ség­gel, hogy ami­ként ez a há­zas­pár is, bár­ki az ut­cán ta­lál­hat­ja ma­gát egy­sze­rű­en azért, mert nem tud­ja to­vább fi­zet­ni a lak­bért.”

Az egy­ház ugyan nem te­kin­ti fel­ada­tá­nak a fe­dél nél­kül ma­radt em­be­rek be­fo­ga­dá­sát, a há­zas­pár még­is több mint egy hó­nap­ja a temp­lom­ban al­szik. A hí­vek pe­dig el­lát­ják őket: hoz­nak ne­kik élel­met, busz­je­gyet…, amíg a pár ar­ra vár, hogy egy haj­lék­ta­la­no­kat se­gí­tő szer­ve­zet be tud­ja fo­gad­ni őket. A ha­son­ló sür­gős ese­tek ke­ze­lé­sé­re a Pá­ri­zsi Fő­egy­ház­me­gye már má­so­dik al­ka­lom­mal in­dí­tot­ta el a Té­li se­gít­ség ne­vű prog­ra­mot. And­ré Vingt-Trois bí­bo­ros ké­ré­sé­re Oli­vi­er Ri­ba­deau-Du­mas lel­ki­pász­tor ar­ra hív­ta fel a plé­bá­ni­á­kat, hogy nagy hi­deg ese­tén ad­ja­nak szál­lást a fe­dél nél­kül élők­nek – ír­ja a La Cro­ix.

Pá­rizs­ban több plé­bá­nia is részt vesz a prog­ram­ban. A 20. ke­rü­le­ti Saint-Jo­seph-des-Na­tions plé­bá­nia egyet­len kö­zös­sé­gi ter­me, mely­ben nap­köz­ben pasz­to­rá­ci­ós meg­be­szé­lé­se­ket és hit­tan­órá­kat tar­ta­nak, es­tén­ként há­ló­te­rem­mé ala­kul az ut­cán élő em­be­rek be­fo­ga­dá­sá­ra. „Nincs túl sok he­lyünk, de azért bol­do­gu­lunk – mond­ja a hat­van­éves Mi­che­line Bré­mond, aki a szo­li­da­ri­tá­si ak­ci­ó­kért fe­le­lős a plé­bá­ni­án. – Ta­valy már be­fo­gad­tunk egy fér­fit. Nem bír­tuk néz­ni, hogy az ut­cán al­szik. Idén tíz ágyat he­lyez­tünk el.”

A plé­bá­nos pe­dig ada­ko­zás­ra szó­lí­tott fel. Egész se­gí­tő há­ló­zat ala­kult: egyik plé­bá­nia mat­ra­co­kat és ágy­ne­műt kül­dött, a má­sik pénzt adott, egy ön­kén­tes cso­port pe­dig ügye­le­tet szer­ve­zett: min­den éj­jel má­si­kuk al­szik az el­szál­lá­solt em­be­rek­kel, amíg tart a nagy hi­deg. Egy má­sik cso­port a rend­ra­kást vég­zi el a te­rem­ben min­den reg­gel, az idő­seb­bek pe­dig az es­ti le­ves el­ké­szí­té­sét vál­lal­ták.

„Nem­csak hogy nem volt ne­héz ön­kén­te­se­ket ta­lál­ni, de a kez­de­mé­nye­zés olyan fi­a­tal pá­ro­kat is meg­moz­dí­tott, aki­ket az­előtt szin­te so­ha nem lát­tunk a temp­lom­ban, il­let­ve ed­dig so­ha nem vet­tek részt ha­son­ló ak­ci­ók­ban – foly­tat­ja Mi­che­line Bré­mond. – Az össze­fo­gás a ke­resz­tény val­lás ke­re­te­in is túl­nyú­lik – me­sé­li öröm­mel. – Az arab zöld­sé­ges, mi­u­tán hal­lott az ak­ci­ó­ról, az összes zöld­sé­get in­gyen ad­ta, ami­kor az egyik apá­ca hoz­zá ment vá­sá­rol­ni. A pé­künk pe­dig, aki szin­tén mu­zul­mán, egy ha­lom ke­nye­ret és crois­sant-t kül­dött ne­künk!”

A kez­de­mé­nye­zés a Sa­int-Jo­seph-des-Na­tions plé­bá­nia már mű­kö­dő se­gí­tő rend­sze­ré­re épült. A hí­vek jól is­me­rik az el­szál­lá­solt fe­dél­nél­kü­li­e­ket, mi­vel azok kö­zül ke­rül­nek ki, akik­nek a kö­zös­ség már hét éve oszt in­gyen reg­ge­lit min­den va­sár­nap dél­előtt. „Úgy fo­gad­juk őket, mint a ba­rá­ta­in­kat, hi­szen azok is. Együtt va­cso­rá­zunk, ők pe­dig se­gí­te­nek utá­na el­mo­so­gat­ni, mint egy csa­lád­ban – mond­ja még Mi­che­line Bré­mond. – A tél vé­gén ne­héz lesz új­ra az ut­cá­ra kül­de­ni őket” – te­szi hoz­zá.

„A tél na­gyon ne­héz idő­szak a haj­lék­ta­la­nok­nak, de nem csak ilyen­kor kel­le­ne se­gí­te­ni őket, hi­szen nyá­ron ugyan­annyi­an hal­nak meg kö­zü­lük, mint ilyen­kor” – nyi­lat­koz­za Phi­lip­pe Ravant, a Fran­cia Ka­ri­tász An­tony­ban mű­kö­dő rá­di­ó­já­nak mun­ka­tár­sa. An­tony­ban (hat­van­ez­res vá­ros Pá­rizs­tól nyolc ki­lo­mé­ter­re dél­re) a Ka­ri­tász és a Sa­int-Sa­tur­nin plé­bá­nia négy éve tart fenn te­len­te éj­sza­kai szál­lást a fe­dél nél­kü­li­ek szá­má­ra. A plé­bá­nia egyik épü­le­té­ben hét ágyat he­lyez­tek el er­re a cél­ra. A rá­szo­ru­ló­kat te­len­te leg­alább egy hó­na­pon ke­resz­tül fo­gad­ják, és tár­sa­dal­mi mun­kát igye­kez­nek ta­lál­ni ne­kik. Az éj­sza­kai ügye­le­tet itt is ön­kén­te­sek vál­lal­ják, akik szak­mai kép­zés­ben is ré­sze­sül­nek (a drog­füg­gő­ség, az erő­szak ke­ze­lé­si mód­jai stb.).

„Mind­járt az ele­jé­től ar­ra tö­re­ked­tünk, hogy a Ka­ri­tász gya­kor­lott ön­kén­te­se­i­nek mun­ká­já­ba be­von­juk a hí­ve­ket és a vá­ros töb­bi la­kó­ját is – foly­tat­ja Phi­lip­pe Ravant. – A cé­lunk az volt, hogy meg­vál­toz­tas­suk az em­be­rek vé­le­mé­nyét a haj­lék­ta­la­nok­ról. Le­he­tő­vé vált, hogy az ak­ci­ó­ban részt ve­vő ön­kén­te­sek a mi­sén is be­szá­mol­has­sa­nak a ta­pasz­ta­la­ta­ik­ról, me­lyek­nek így sok em­ber vál­ha­tott fül­ta­nú­já­vá.” Ba­rát­sá­gok is szö­vőd­tek az ön­kén­te­sek és a haj­lék­ta­la­nok kö­zött, a kez­de­mé­nye­zés­nek kö­szön­he­tő­en pe­dig a múlt év­ben két em­ber­nek si­ke­rült la­kó­he­lyet, má­sik ket­tő­nek pe­dig mun­kát ta­lál­nia.

For­rás: Ma­gyar Ku­rír