Evangélikusok

A temp­lom­ban nin­cse­nek fog­lalt he­lyek, még­is min­den­ki szá­má­ra meg­van az a pad, amely­ben ül­ni sze­ret az is­ten­tisz­te­le­tek al­kal­má­val. Sze­ret­jük a he­lyün­ket ta­lán azért, mert már az őse­ink is ott ül­tek, vagy csu­pán azért, mert meg­szok­tuk. Az ok vé­gül is mel­lé­kes, a lé­nyeg, hogy min­den­kép­pen ra­gasz­ko­dunk a pa­dunk­hoz. Nem is jó be­le­gon­dol­ni ab­ba, hogy va­la­ki­nek öt­ven év után kell egy temp­lom­ban új hely után néz­nie. Meg­le­he­tő­sen le­he­tet­len fel­te­vés ez, még­is van ilyen.

Ez a hely­zet adó­dott a do­mo­nyi evan­gé­li­kus gyü­le­ke­zet­ben, ahol Re­me­nár Sán­dor test­vé­rünk öt­ven év után úgy dön­tött, új hely után néz Is­ten­nek ab­ban a haj­lé­ká­ban, amely­be vi­lág éle­té­ben járt. Ez a hely­ke­re­sés nem a gyü­le­ke­zet tag­ja­i­nak tud­ta nél­kül tör­té­nik. Nem ar­ról van szó, hogy Sán­dor bá­csi egy­sze­rű­en meg­un­ta ré­gi he­lyét, és egyik sor­ból át­ül a má­sik­ba. Ő bi­zony a kar­za­ton la­kó öreg ba­rát­já­nak ülő­he­lyét, az or­go­ná­nak a kán­to­ri pad­ját hagy­ta el. Ilyen hely­ze­tek­re szok­tuk azt mon­da­ni, hogy nem min­den­na­pi ese­mény. Ép­pen ezért nagy fi­gye­lem kí­sé­ri a tör­té­né­se­ket: va­jon hol fog­ja meg­ta­lál­ni új he­lyét a ré­gi kán­tor?

Öt­ven évet nem le­het át­te­kin­te­ni egy ilyen új­ság­cikk­ben, de a kez­de­te­ket min­den­kép­pen fel kell idéz­ni. 1958-ban az ak­ko­ri lel­kész, Tor­da Gyu­la a fa­lut jár­va pró­bált va­la­kit meg­győz­ni, hogy irat­koz­zon be a fó­ti kán­tor­kép­ző­be. A meg­üre­se­dő kán­to­ri hely­re a fi­a­tal kő­mű­ves je­lent­ke­zett, és vál­lal­ta a há­rom hó­na­pos tan­fo­lya­mot.

Re­me­nár Sán­dor 1959 már­ci­u­sá­ban kap­ta meg a kán­to­ri ok­le­ve­let, és ült a do­mo­nyi or­go­ná­hoz. Az­óta meg­sza­kí­tás nél­kül ját­szot­ta a ko­rá­lo­kat, az elő­já­té­ko­kat. A do­mo­nyi gyü­le­ke­zet nem ar­ról hí­res, hogy gyak­ran vál­to­gat­ja lel­ké­sze­it, Sán­dor bá­csi még­is há­rom lel­kész ide­je alatt szol­gál­ta a gyü­le­ke­ze­tet. A hely­cse­ré­re vo­nat­ko­zó dön­tést ta­lán ezért sem volt egy­sze­rű meg­hoz­ni. Öt­ven év alatt a kéz egy­be­forrt a bil­len­tyűk­kel, a láb a pe­dá­lok­kal. Ennyi idő után egy hang­szer az em­ber ré­szé­vé vá­lik, szin­te „szim­bi­ó­zis­ban él­nek”. Nem lesz egy­sze­rű az el­vá­lás, de Sán­dor bá­csi egy ré­sze ott ma­rad azon a pa­don. Ugyan­is a kán­to­ri szol­gá­la­tot nem más ve­szi át tő­le, mint uno­ká­ja, Re­me­nár Ta­más.

Ja­nu­ár 3-án ün­ne­pi is­ten­tisz­te­le­ten kö­szön­te meg a do­mo­nyi evan­gé­li­kus gyü­le­ke­zet Re­me­nár Sán­dor­nak öt­ven­év­nyi szol­gá­la­tát, és fog­lal­hat­ta el új he­lyét az uno­ka. Sán­dor bá­csi­nak kí­vá­nunk hosszú, bé­kés nyug­dí­jas éle­tet, és kí­ván­csi­an vár­juk, me­lyik pad­ban ta­lál­ja meg új he­lyét. Is­ten áld­ja meg a gyü­le­ke­zet ré­gi és új kán­to­rát!

Va­lent­ínyi Mi­hály­né