Egyházunk egy-két hete
Nem hagyják sem a templomot, sem az iskolát
Önkormányzati fórum a budafoki evangélikusoknál
Rendhagyó párbeszéd Budafokon, az evangélikus gyülekezeti teremben, istentisztelet után. A családi vasárnapra meghívott vendég Szabolcs Attila polgármester és Németh Zoltán alpolgármester. Nem mulasztják el megemlíteni, hogy a kerületi önkormányzat valóban ökumenikus: a polgármester evangélikus, Németh Zoltán katolikus, a másik alpolgármester, Karsay Ferenc pedig református. Ritka az ilyen tájékoztató, másutt sokan talán azt mondanák, nem templomba való dolgokról beszéltek. Az őszinte érdeklődés cáfolja az ósdi előítéletet: záporoznak a kérdések a vendégekre, sokan kíváncsiak tájékoztatójukra, a tervekre, a jövőre. A gyülekezet kilép a hagyományos templomi keretek közül, igazi közélet zajlik a teremben.
Pótszékeket kell behozni, sokan kiszorulnak, s az előtérből figyelik, miként élheti meg a kerület a 2010-es esztendőt. Idén sem lesz könnyű dolga az önkormányzatnak: 2006-ban Budafok-Tétényben tragikus pénzügyi helyzet várta a hivatalba lépő vezetést, aztán kedvező kötvénykibocsátással kiváltották a rossz hiteleket, talpra álltak. Idén újra sötét fellegek gyülekeznek az égbolton, a kerületnek – a legtöbb önkormányzathoz hasonlóan – súlyos helyzettel kell megküzdenie.
Talán többen voltak a gyülekezeti teremben, mint előzőleg az istentiszteleten. Ez persze nem teljesen véletlen, hiszen fagyos templom várta a híveket. Nem működött a fűtés, megdermedt az olaj, hiába dolgoztak előzőleg álló napon át a szerelők. Persze így is sokan érkeztek, keresztelő is volt. A kis Eszter egyéves, szülei külföldi munkára készülnek. Az édesapa orvos, itthon hiába várta az egészségügyi válság enyhülését. Esztert most – mielőtt messzi útra indul a család – megkeresztelték. A nagyapa – aki régóta tagja a gyülekezetnek – egy tavalyi emlékét idézi fel. „A Dolomitokban voltunk, 2600 méter magasban – mondja. – Láttuk, milyen szédítő a mélység, s milyen hatalmas felettünk az égbolt. Aprók voltunk, s igazán éreztük: mindig hinni kell.”
A karácsonyfa még teljes díszben állt az oltár mellett, de a vízkereszt utáni első vasárnap már halványulnak karácsony fényei. A könyörgés is így szólt: „…kérünk, űzd el a sötétség erőit!” Solymár Gábor lelkész erre a vasárnapra fehér stólát terített a vállára. Meg is magyarázta, miért: keresztelő lesz, s szeretné, hogy a gyermek első pillantása a keresztségben ne a fekete Luther-kabátra essen. A kis Eszter mosolygott, bátran nézett körül, még a keresztvíz sem ríkatta meg. Talán az aranyhímzéses stóla is megtette hatását, de az biztos, hogy a szülők, keresztszülők és nagyszülők hitét mindig érzik a gyermekek. Eszter is mukkanás nélkül pihent végig az istentisztelet alatt édesanyja karjai között.
Miért nem kap több munkát a becsületes kerületi kisiparos, miért van a szelektív hulladékgyűjtő alkalmatlan helyen, készíthet-e szabályzatot az önkormányzat számára kedvező áron jogi szakértő, miért nem helyeznek ki figyelmeztető táblákat a meredek utcákon száguldozó és csúszkáló autósok megfékezésére, s hogy hol is húzódik a parókia telekhatára… A kérdések igazán köznapiak, de miért kellene mindig a fellegekben járniuk a hívő embereknek?
A polgármestert arról is kérdezték, hogy idén is számíthat-e segítségre a gyülekezet. Szabolcs Attila elmondta, hogy előző polgármesteri ciklusában vezették be az egyházak rendszeres támogatását, segítséget nyújtottak például az evangélikus templom toronysisakjának felújításához, kétévi támogatásból telt erre. Ilyen alapon épülhetett fel a felsővárosi katolikus templom harangtornya is. Igazságosan és a szükségletek alapján osztják szét a keretet a felekezetek között, de csak azután, ha már tudják, milyen lesz a költségvetés – mutatott rá a polgármester. Hozzáfűzte, hogy mindig késő éjszakába nyúló vitákon kell dönteniük a szűkös keretekről, akár száz forintok sorsáról. A világos és őszinte beszéd mindenképp többet ér, mint sok-sok talmi ígéret.
A szomszédos kerületben csodálkoztak, miért nem zárnak be Budafok-Tétényben iskolákat, ahogy azt Újbudán meg is tették. „Nincs kockázat, ráfoghatják Gyurcsányra” – hangzott annak idején egy kissé cinikus jó tanács. „Valóban könnyű bezárni iskolát, sokak szerint csak kicsit tiltakoznak a szülők és a pedagógusok, aztán megnyugszanak – mutat rá a polgármester –, de iskolát újraindítani szörnyen nehéz. A kerületben szerencsére sok a beiskolázandó gyermek, sok kisgyermekes család költözik Budafok-Téténybe.”
Van tehát még mindig olyan hely, ahová szívesen költöznek a fiatalok, ahol nem a pillanatoknak lehet csak élni, ahol nem a szomszédságra, hanem nagy költőnk, Reményik Sándor örök érvényű gondolatára figyelnek: nem hagyják sem a templomot, sem az iskolát.
B. Walkó György