Egyházunk egy-két hete

Né­pes hall­ga­tó­ság je­len­lé­té­ben ja­nu­ár 14-én, csü­tör­tö­kön kez­dő­dött az Evan­gé­li­kus Bel­misszi­ói Ba­rá­ti Egye­sü­let (EB­BE) ta­va­szi elő­adás-so­ro­za­ta. Cí­me: Mit ta­nít egy­há­zunk? Az egy­más után kö­vet­ke­ző elő­adá­sok ke­resz­tény hi­tünk sa­rok­pont­ja­it jár­ják kö­rül, ért­he­tő te­hát, hogy so­kan fo­gad­ták öröm­mel az EB­BE meg­hí­vá­sát a kö­zös ta­nu­lás­ra.

Mit ta­nít egy­há­zunk a Szent­írás­ról (az Ó- és Új­szö­vet­ség kap­cso­la­ta, a fun­da­men­ta­liz­mus és li­be­ra­liz­mus kö­zött)? – ez­zel a té­má­val in­dult a so­ro­zat. Ko­vács Lász­ló lel­kész a nyi­tó­áhí­tat­ban Ézs 55,10–11 alap­ján ar­ról szólt, hogy bát­ran él­jünk Is­ten igé­jé­vel, igé­jé­ből, de ne fe­le­lőt­le­nül. Urunk sza­va nem csak szó, mely el­száll, an­nál lé­nye­ge­sen több, hi­szen cse­lek­szik és tör­té­nik ér­tünk.

Az áhí­ta­tot kö­ve­tő ima­kö­zös­ség után dr. Fa­bi­ny Ta­más, az Észa­ki Egy­ház­ke­rü­let püs­pö­ke tar­tott elő­adást, aki ko­ráb­ban az Evan­gé­li­kus Hit­tu­do­má­nyi Egye­te­men az Új­szö­vet­sé­gi Tan­szék ve­ze­tő­je volt. Az­zal kezd­te mon­dan­dó­ját, hogy bár egy­há­zunk­ban igen la­za a tan­fe­gye­lem, ugyan­ak­kor ez­zel pár­hu­za­mo­san a bib­li­kus tisz­ta­ság erős igé­nyé­vel is ta­lál­ko­zunk. Ol­tá­ra­ink „kö­te­le­ző” tar­to­zé­ka a nyi­tott tel­jes Bib­lia.

Va­jon ez va­ló­ban a tel­jes Bib­lia is­me­re­tét és he­lyes ér­tel­me­zé­sét je­len­ti lel­ké­szek és nem lel­ké­szek szá­má­ra? Ol­vas­suk-e rend­sze­re­sen a Bib­li­át? Élünk-e be­lő­le na­pon­ta? Fon­tos, hogy ne fe­led­jük an­nak a ta­lál­ko­zás­nak az él­mé­nyét, ami­kor a Szent­írás elő­ször szó­lí­tott meg min­ket. Ak­kor nem meg­szo­kott ol­vas­mány lesz szá­munk­ra a Bib­lia, ha­nem Is­ten élő és ha­tó igé­je.

A püs­pök egy­ko­ri pro­fesszo­ri szék­fog­la­ló be­szé­dé­ből idé­zett: „Egy­aránt el­le­ne va­gyok a tu­do­mány­el­le­nes ten­den­ci­á­nak, bár­mi­lyen buz­gó ke­gyes­ség­gel pá­ro­sul­jon is, va­la­mint az egy­ház­ide­gen szel­le­mi erő­fe­szí­tés­nek, bár­mi­lyen csil­lo­gó in­tel­lek­tus­sal jár­jon is együtt. Meg­győ­ző­dé­sem: a hit és a tu­dás nem áll szem­ben egy­más­sal, ha­nem egyik fel­té­te­le­zi a má­si­kat.”

Ez­zel a kri­ti­kus szem­lé­let­tel ke­rül he­lyé­re ma­gá­nak a bib­lia­kri­ti­ká­nak mint a teo­ló­gi­ai tu­do­má­nyos vizs­gá­lat egyik mód­sze­ré­nek az ér­tel­me­zé­se is. A „kri­ti­ka” ki­fe­je­zés ugyan­is eb­ben az eset­ben az igaz és ha­mis meg­kü­lön­böz­te­té­sé­nek mű­vé­sze­tét, nem pe­dig a kri­ti­zá­lást je­len­ti. A li­be­rá­lis teo­ló­gia azon­ban a bib­li­ai szö­ve­gek ki­ala­ku­lá­sá­nak tör­té­ne­tét (az úgy­ne­ve­zett tör­té­net­kri­ti­kai mód­szert) – amely egyéb­ként fon­tos rész­te­rü­le­te a teo­ló­gi­á­nak – he­lye­zi a kö­zép­pont­ba, és ez­zel fá­raszt­ja a teo­ló­gu­so­kat, gyak­ran az egy­ház né­pét is. Az ilyen súly­pont­el­to­ló­dás kö­vet­kez­té­ben könnyen hát­tér­be szo­rul a bib­li­ai szö­veg sze­mé­lyes és ka­tar­ti­kus ha­tá­sa. A li­be­rá­lis teo­ló­gia nagy kí­sér­té­se, hogy a mel­lék­vá­gányt ne­vez­ze ki fő­pá­lya­ud­var­nak. A Bib­lia ana­li­zá­lá­sát, ízek­re sze­dé­sét rit­kán kö­ve­ti az össze­ra­kás, az egy­sé­ges szem­lé­let.

A né­met és an­gol­szász te­rü­le­ten is szél­ső­sé­ges­nek tar­tott gon­do­la­tok nem je­len­tik a ma­gyar­or­szá­gi teo­ló­gia fő áram­la­tát. A püs­pök pél­dá­nak hoz­ta föl elő­adá­sá­ban Jé­zus föl­tá­ma­dá­sá­nak ta­ga­dá­sát. Ne­künk, ke­resz­té­nyek­nek vissza kell tér­nünk a Bib­lia egy­há­zi ol­va­sa­tá­hoz. Azon­ban nem az egy­há­zi ha­gyo­má­nyok és ki­ala­kult ta­ní­tá­si rend­sze­rek fe­lől kell ér­tel­mez­nünk a Bib­li­át, ha­nem ép­pen for­dít­va: a Bib­li­á­ból ki­indulva fe­dez­zük fel a ke­resz­tény ta­ní­tás rend­sze­rét.

A meg­ol­dás: az ins­pi­rált, ih­le­tett ol­va­só. Az­zal a lel­kü­let­tel ol­vas­suk a Bib­li­át, ami­lyen lel­kü­let­tel ere­de­ti­leg le­ír­ták. A Szent­lé­lek ál­tal ins­pi­rált író szö­ve­gét Szent­lé­lek ál­tal ins­pi­rált ol­va­só hall­gas­sa, ol­vas­sa – imád­ság­gal, le­ve­tett sa­ru­val, ön­ma­gát nem a Bib­lia fö­lé he­lyez­ve. Egy­há­zi, teo­ló­gi­ai össze­füg­gé­sek nél­kül le­het a Bib­lia szép­iro­da­lom, ügyes best­sel­ler (pél­dá­ul a Da Vin­ci-kód) vagy ép­pen ak­tu­ál­po­li­ti­kai pamf­let „alap­anya­ga”. Nem le­het el­hall­gat­ni, hogy bal­ol­da­li és jobb­ol­da­li po­li­ti­ku­sok­kal egy­aránt elő­for­dult már, hogy be­le­es­tek eb­be a hi­bá­ba.

Fa­bi­ny Ta­más azt is hang­sú­lyoz­ta elő­adá­sá­ban, hogy a ke­resz­tény egy­ház­ban az Ószö­vet­sé­get nem le­het ön­ma­gá­ban vizs­gál­ni, mint­ha nem len­ne Új­szö­vet­ség, hi­szen az Ószö­vet­ség az Új­szö­vet­ség­ben tel­je­se­dik be. Bát­ran fog­lal­koz­zunk hát töb­bet az Ószö­vet­ség­gel, ol­vas­suk, és pré­di­kál­junk ószö­vet­sé­gi alap­igék­ből ki­in­dul­va.

A püs­pök a fun­da­men­ta­liz­mus kü­lön­bö­ző ér­tel­me­zé­sei kö­zül a bib­li­ciz­must emel­te ki, amely sze­rint sem­mi­fé­le té­ve­dés nem le­het a Bib­li­á­ban. Az ih­le­tett­ség azon­ban nem azt je­len­ti, hogy min­den be­tű sze­rint igaz. „A be­tű meg­öl, a Lé­lek meg­ele­ve­nít” – ír­ja Pál apos­tol (2Kor 3,6). Nem sza­bad egy­más el­len ki­ját­sza­nunk a tu­do­mányt és a Bib­li­át! Ez az egyik jel­lem­ző kí­sér­té­se a teo­ló­gi­ai fun­da­men­ta­liz­mus­nak.

Vé­gül a püs­pök föl­hív­ta a fi­gyel­met ar­ra is, hogy mind a li­be­rá­lis, mind a fun­da­men­ta­lis­ta bib­lia­ér­tel­me­zés­ben sok a szünk­retis­ta (val­lá­so­kat össze­mo­só) vo­nás. Pél­da­ként em­lí­tet­te a szé­kely him­nusz szö­ve­gét, va­la­mint né­hány mai je­les köz­éle­ti em­ber egy­ál­ta­lán nem ke­resz­tény gon­do­la­ta­it. A mai új po­gány­ság ide­jén kü­lö­nö­sen ak­tu­á­lis az egy­ko­ri hit­le­ri Né­met­or­szág­ban meg­fo­gal­ma­zott Bar­me­ni nyi­lat­ko­zat hit­val­lá­sa, mely a ke­resz­tény hit po­gány ele­mek­kel va­ló öt­vö­zé­se el­len fo­gal­ma­zó­dott meg: „Jé­zus Krisz­tus Is­ten egyet­len igé­je, sem­mi­vel sem le­het ve­gyí­te­ni.”

Ne emel­jük te­hát ma­gun­kat a Szent­írás fö­lé, ad­juk át ma­gun­kat a Szent­írás te­kin­té­lyé­nek!

K. L.