Keresztutak

A mo­ti­vá­ció nyil­ván­va­ló és egy­ér­tel­mű. Szük­sé­günk van ar­ra az ener­gi­á­ra, ame­lyet a kez­de­tek­hez va­ló vissza­te­kin­tés szol­gál­tat. Ezért vált ál­ta­lá­nos­sá az em­lé­ke­zés a húsz év­vel ez­előt­ti ese­mé­nyek­re, szól­junk akár for­du­lat­ról, akár rend­szer­vál­to­zás­ról. Mo­so­lyog­ni­va­ló a vál­to­zá­sok je­len­tő­sé­gé­nek, va­ló­di­sá­gá­nak a meg­kér­dő­je­le­zé­se, bár­mennyi­re elő­rébb kel­le­ne már tar­ta­nunk a tár­sa­da­lom meg­úju­lá­sá­nak az út­ján. Sze­rény me­mó­ri­á­ra vall a rend­szer­vál­to­zás vi­ta­tá­sa a vi­lág­po­li­ti­ka egé­szét vagy csak a ke­let-kö­zép-eu­ró­pai ré­gi­ót te­kint­ve is.

Az egyik leg­fon­to­sabb vív­mány, mely a rend­szer­vál­to­zás je­len­tő­sé­gét iga­zol­ja, az egy­há­zak hely­ze­té­nek azon­na­li és alap­ve­tő meg­vál­to­zá­sa volt. Is­me­re­tes, em­lé­ke­ze­tes, hogy még a pu­ha dik­ta­tú­rá­ban is az volt a ve­ze­tő té­zis, hogy ideo­ló­gi­ai kér­dé­sek­ben nincs bé­kés egy­más mel­lett élés. Ezen ala­pult a rend­szer ma­ra­dék iden­ti­tá­sa, ez­zel vél­te lé­tét iga­zol­ni.

Húsz év után vissza­te­kint­ve még in­kább éle­sen ki­raj­zo­ló­dik: a tár­sa­da­lom szá­má­ra is ta­lán ép­pen az egy­há­zak sza­bad­dá vá­lá­sa hor­doz­ta leg­in­kább an­nak az üze­ne­tét, hogy va­ló­di a vál­to­zás. A fo­lya­mat két leg­fon­to­sabb ál­lo­má­sa az Ál­la­mi Egy­ház­ügyi Hi­va­tal jog­utód nél­kü­li meg­szű­né­se, il­let­ve a lel­ki­is­me­re­ti és val­lás­sza­bad­ság­ról ren­del­ke­ző 1990. évi IV. tör­vény el­fo­ga­dá­sa volt. Most ez utób­bi­ra em­lé­ke­zünk a hu­sza­dik év­for­du­ló je­gyé­ben.

1. ja­nu­ár 24-én fo­gad­ta el – ahogy mon­da­ni szok­tuk – még a ré­gi Or­szág­gyű­lés e tör­vényt a sar­ka­la­tos tör­vé­nyek kö­zött.

Ih­le­tett pil­la­nat volt ez. Ha­tal­mas lé­pés a jog­ál­la­mi­ság új­já­épí­té­se út­ján. Sok­szor el­mond­tuk, hogy a dik­ta­tú­ra po­li­ti­kai, gaz­da­sá­gi kár­te­vé­sén túl ta­lán a lé­lek­rom­bo­lás, az er­köl­csi pusz­tí­tás a leg­kár­té­ko­nyabb, év­ti­ze­de­ket be­ár­nyé­ko­ló kö­vet­kez­mény.

Igen fon­tos, hogy a tör­vény vissza­ad­ta az egy­há­zak sza­bad­sá­gát, de még fon­to­sabb, hogy vissza­ad­ta a tár­sa­da­lom tag­ja­i­nak a jo­gát ah­hoz, hogy meg­vá­laszt­has­sák, mi­lyen úton jár­ja­nak, mi­ben, ki­nek higgye­nek, kit kö­ves­se­nek. Nem volt könnyű, sőt még ma is he­lye­sebb je­len időt al­kal­maz­ni: nem könnyű a re­ge­ne­rá­ció. Nem kell ezt szé­gyell­nünk, de per­sze nem is sza­bad be­le­nyu­god­nunk. Ha a gúzs­ba kö­tött em­ber­ről le­vesszük a kö­te­let, ak­kor még nem fog tud­ni fut­ni. De el­in­dul­hat a sa­ját­já­nak val­lott úton.

Az 1990. ja­nu­ár 24-én meg­sza­va­zott tör­vény 1990. feb­ru­ár 12-én lé­pett élet­be. Az­óta több par­la­men­ti cik­lus­ban több kor­mány is ne­ki­ru­gasz­ko­dott, hogy vál­toz­tas­son raj­ta, de ed­dig ez nem si­ke­rült. Mert alap­ve­tő­en – bár nyil­ván nincs tö­ké­le­tes tör­vény – a lé­nye­get il­le­tő­en jó­ra si­ke­re­dett a jog­sza­bály.

Két fó­ku­sza ad­ja időt­ál­ló vol­tát. Az egyik ma­ga a jog­ál­la­mi­ság sark­kö­ve. An­nak dek­la­rá­lá­sa, hogy sen­kit nem ér­het meg­kü­lön­böz­te­tés, el­ma­rasz­ta­lás a ne­me, faj­tá­ja, bő­ré­nek szí­ne, val­lá­sa, fel­fo­gá­sa… mi­att.

A má­sik fó­kusz a szek­tor­sem­le­ges­ség rög­zí­té­se volt. Ez a min­den­na­pi élet­ben nem ke­vés­bé fon­tos­nak bi­zo­nyult alap­elv. Az egy­há­zi in­téz­mé­nye­ket ugyan­az a fi­nan­szí­ro­zás il­le­ti meg, ha köz­fel­ada­to­kat lát­nak el – is­ko­lát, kór­há­zat, szo­ci­á­lis ott­hont tar­ta­nak fenn, ha mű­em­lék épü­let gaz­dái… –, mint az ál­la­mi in­téz­mény­rend­szert. Ily mó­don épül­he­tett új­já az egy­há­zi is­ko­lák struk­tú­rá­ja, kap­cso­lód­hat­tak be az egy­há­zak az egész­ség­ügyi és a szo­ci­á­lis el­lá­tó­rend­szer­be.

Az egész­sé­ges plu­ra­liz­mus csap­dá­kat is rej­te­get. Az egy­há­zak­hoz kö­ze­lebb ál­ló po­li­ti­ku­sok több ked­vez­ményt ad­va vál­toz­tat­tak vol­na a tör­vé­nyen, má­sok in­kább szű­kí­tet­ték vol­na a moz­gás­te­ret. Ab­ban ál­ta­lá­ban meg­volt az egyet­ér­tés, hogy a fi­nan­szí­ro­zást úgy kell ala­kí­ta­ni, hogy mi­nél in­kább au­to­ma­tiz­mu­sok ér­vé­nye­sül­je­nek, ne éven­kén­ti po­li­ti­kai al­ku dönt­sön ar­ról, mi­lyen összeg il­le­ti meg az egy­há­za­kat. Két­har­ma­dos tör­vény­ről van szó, ezért még­sem si­ke­rült mind­ed­dig a vál­toz­ta­tás, még ott sem, ahol meg­van az el­vi egyet­ér­tés.

Így az­után ér­vény­ben ma­radt az egy­ház­ala­pí­tás­ra vo­nat­ko­zó, so­kat vi­ta­tott pa­rag­ra­fus is. An­nak a gon­dol­ko­dás­nak a je­gyé­ben, amely az egy­há­za­kat a ci­vil tár­sa­da­lom, a ci­vil szfé­ra ré­szé­nek te­kin­ti, az 1990. évi IV. tör­vény úgy in­téz­ke­dett, hogy akár­csak az egye­sü­le­te­ket, az egy­há­za­kat is meg­ala­pít­hat­ja tíz, ilyen irá­nyú szán­dé­kát egy­ön­te­tű­en ki­nyil­vá­ní­tó ter­mé­sze­tes sze­mély. Ak­kor ez a szö­ve­ge­zés min­den­ki­nek meg­fe­lelt, hi­szen nem volt jel­lem­ző a tár­sa­da­lom­ra az egy­ház­ala­pí­tá­si szán­dék. Még­is, mi­u­tán azt sem vi­tat­ta sen­ki, hogy az egy­há­zak szá­mos jel­lem­ző­jü­ket te­kint­ve – tör­té­nel­mi múlt, tár­sa­dal­mi igény… – sa­já­tos szer­ve­ze­tek, a mó­do­sí­tó in­dít­vá­nyok kö­zött el­fo­gad­ták Tóth Ká­roly re­for­má­tus püs­pök ja­vas­la­tát, így száz fő szük­sé­ges az egy­ház­ala­pí­tás­hoz.

Ko­ra­be­li je­len­lé­vők sze­rint ezer, ne­tán tíz­ezer fő szük­sé­ges­sé­gét is meg­sza­vaz­ták vol­na, nem ez volt a fő té­ma, az­óta azon­ban vál­to­zott a gon­dol­ko­dás, ám mint mindig, min­den ma­radt a ré­gi­ben. Az egyik ol­dal ar­ra hi­vat­ko­zott, hogy már a száz fő is ki­vé­telt je­lent, a má­sik ol­dal vi­szont az egy­ház­ala­pí­tás túl könnyű vol­tát bí­rál­ta. Száz főt meg­ha­la­dó cég – mond­ják – azért is ala­pít­hat egy­há­zat, hogy vissza­igé­nyel­hes­se adó­ja egy szá­za­lé­kát…

Alapvetően jó, időt­ál­ló a tör­vény, még­is nyil­ván min­den ja­vít­ha­tó. Leg­utóbb Bo­gár­di Sza­bó Ist­ván re­for­má­tus püs­pök ele­ve­ní­tett fel egy már a rend­szer­vál­to­zás­kor vi­ta­tott le­he­tő­sé­get. Esze­rint az egy­há­za­kat – töb­bek kö­zött ko­ráb­bi föld­bir­to­ka­ik egy ré­sze ré­vén – va­gyon­hoz kel­le­ne jut­tat­ni, hogy a va­gyon­gaz­dál­ko­dás ré­vén fe­dez­hes­sék hit­éle­ti és tár­sa­dal­mi kö­te­le­zett­sé­ge­ik költ­sé­ge­it. Ily mó­don – az in­téz­mé­nyek nor­ma­tív tá­mo­ga­tá­sán túl – le­vál­hat­ná­nak az ál­la­mi költ­ség­ve­tés­ről, és ga­ran­tált len­ne oly fon­tos füg­get­len­sé­gük. Van te­hát te­en­dő.

Dr. Frenkl Ró­bert