Keresztutak

Az utó­kor mél­tán ne­ve­zi Dé­vai Bí­ró Má­tyást „a ma­gyar Lu­ther­nek”, aki az evan­gé­li­um fák­lyá­ját egész Ma­gyar­or­szá­gon, sőt Er­dély­ben is, Bras­só­ig szét­hor­doz­ta. Ret­tent­he­tet­len ige­hir­de­té­sé­vel, nagy buz­gal­má­val, me­rész út­tö­ré­sé­vel ha­zánk vér­be­li re­for­má­to­ra lett. Lu­ther­rel va­ló sze­mé­lyes kap­cso­la­ta és ha­tá­sa Dé­vai egész élet­mű­vén tük­rö­ző­dik. Mű­ve­i­nek nagy ré­sze fenn­ma­radt. Szé­les kö­rű mun­kás­sá­ga a re­for­má­ció ügyét szol­gál­ta, el­len­fe­le­it el­hall­gat­tat­ta, az egy­ház ige sze­rin­ti meg­úju­lá­sát hir­det­te – Lu­ther­hez ha­son­ló­an. Lu­ther és Me­lanch­thon hű kö­ve­tő­je, de nem szol­gai má­so­ló­ja volt.

Lu­ther ha­tá­sá­ra há­rom sak­ra­men­tu­mot is­mert el: a ke­reszt­sé­get, az úr­va­cso­rát és az ab­szo­lú­ci­ót (gyó­nás­sal). Ha­bár a ko­ráb­bi – kü­lö­nö­sen re­for­má­tus – ál­lás­pont sze­rint re­for­má­to­ri fel­lé­pé­se kez­de­té­től vol­tak ná­la nyo­mai a sváj­ci irány és a Mar­tin Bu­cer-fé­le köz­ve­tí­tő esz­mék irán­ti ér­dek­lő­dés­nek, az utób­bi év­ti­ze­dek ku­ta­tá­sai azon­ban iga­zol­ták lu­the­ri irá­nyát (lásd Bot­ta Ist­ván ide­vá­gó mun­káit). Így Dé­vai pél­dá­ul az 1540-es évek­től az úr­va­cso­rá­ban bi­zo­nyos hang­súly­el­to­ló­dá­so­kat kö­ve­tett, me­lyek­ről azon­ban be­bi­zo­nyo­so­dott, hogy eb­ben is Lu­ther ál­lás­pont­ját osztotta. Ezt tá­maszt­ja alá az 1545-ös er­dő­di zsi­nat és az 1544. jú­li­us 20-ra ki­tű­zött nagy­vá­ra­di hit­vi­ta is, mely­nek úr­va­cso­rai té­te­le­it Dé­vai fo­gal­maz­ta meg tel­jes ér­té­kű lu­the­ri szel­lem­ben.

Fon­to­sabb mű­vei: a Sent­en­tiae de sanc­to­rum dor­mi­ti­o­ne (1531) a re­for­má­ció fő kér­dé­se­it: az üd­vös­ség kér­dé­sét ve­ti fel. Amint meg­fo­gal­maz­za, az egy­ház szent­jei nem meg­hal­tak, ha­nem alusz­nak. A Pro­po­sit­i­o­nes ru­di­men­ta sa­lu­tis con­ti­nen­tes 1531-ben je­lent meg; he­lyes­írá­si tár­gyú mun­ká­ja az Or­to­gra­phia Un­ga­ri­ca, az­az Igaz írás mód­já­ról va­ló tu­do­mány (ká­té­val és imák­kal; Krak­kó, 1534 vagy 1535). To­váb­bi mun­kák: At tíz pa­ran­cso­lat­nak, ah hit ága­za­ti­nak, am mi­atyánk­nak és ah hit pe­csé­ti­nek rö­vi­den va­ló ma­gya­rá­zat­ja. Az 52 re­for­má­to­ri té­tel (1531) Lu­ther 95 té­te­lé­nek sum­má­ja. Főbb té­te­lek: egye­dül a hit id­ve­zít (28. té­tel); ke­gye­lem­ből hit ál­tal tar­ta­tunk meg (39. té­tel); egye­dül Krisz­tus a köz­ben­já­ró Is­ten és em­ber kö­zött (50. té­tel). Dé­vai Lu­ther nyo­mán ké­szí­tet­te el a re­for­mált hi­tet be­mu­ta­tó ká­té­it.

Az egy­ház­tör­té­né­szek két­ség­be von­ták, hogy Dé­vai wit­ten­ber­gi tar­tóz­ko­dá­sa alatt Lu­ther há­zá­nak la­kó­ja vagy asz­ta­lá­nak ven­dé­ge lett vol­na (lásd if­jabb Ré­vész Im­re idevá­gó mun­ká­it). A vi­tát Lu­ther Asz­ta­li be­szél­ge­té­se­i­nek 1566-ban meg­je­lent el­ső ki­adá­sa dön­töt­te el (a ki­adó­ja Jo­han­nes Au­ri­fa­ber, Lu­ther is­mert asz­tal­tár­sa volt). A 18. b la­pon ol­vas­ha­tó a tel­jes hi­telt ér­dem­lő bi­zo­nyí­ték: itt szól Lu­ther Dé­vai Bí­ró Má­tyás­ról mint kö­ze­li is­me­rő­sé­ről. Dö­leschal Mi­hály vág­új­he­lyi lel­kész Dé­va­it szin­tén Lu­ther in­gye­nes la­kó­já­nak és asz­tal­tár­sá­nak ne­ve­zi.

Lu­ther asz­ta­li be­szé­de­i­nek egyi­ké­ben el­mond­ja, hogy há­zá­ban la­kott a Dé­vai Bí­ró Má­tyás ne­vű ma­gyar pré­di­ká­tor, aki Bu­dán össze­ve­szett egy pá­pis­ta pap­pal. A hely­tar­tó a vi­tá­nak úgy ve­tett vé­get, hogy két pus­ka­po­ros hor­dót ho­za­tott, s azt mond­ta: csak az ma­rad élet­ben, aki az iga­zat hir­de­ti. Dé­vai nyu­god­tan a hor­dón ma­radt, a pap vi­szont el­me­ne­kült. Ezért a pá­pis­ta pap négy­ezer fo­rint­ra és két­száz ka­to­na zsold­já­nak a ki­fi­ze­té­sé­re bün­tet­te­tett. Er­re azt mond­ta dr. Lu­ther: „A pá­pis­ták ré­szé­ről sen­ki sem mer tűz­be men­ni, de a mi em­be­re­ink bát­ran men­nek a tűz­be, sőt a ha­lál­ba is, amint ré­gi idők­ben a szent vér­ta­núk, Szent Ág­nes, Szent Ágot­ha, Vin­ce és Lő­rinc pél­dá­já­ból lát­juk. Ha most a pá­pis­tá­kat ta­ní­tá­suk és val­lá­suk mi­att tűz­be ker­get­nék, oh mily so­kan el­pár­tol­ná­nak kö­zü­lük! Ők cse­lek­vő­leg már­tí­rok, nem szen­ve­dő­leg.”

Egy má­sik epi­zód ar­ról szól, hogy a ki­rály lo­vát rosszul pat­ko­ló ud­va­ri ko­vács bör­tön­be ke­rül, majd itt Dé­vai meg­té­rí­ti, és pro­tes­táns lesz, ez­után pe­dig vé­gig kí­sé­rő­je ma­rad a pré­di­ká­to­rá­nak.

Dé­vai nem volt ide­gen az asz­tal­tár­sa­ság­ban, ott ült Cor­da­tus Kon­rád, Má­ria ki­rály­né ked­ves pap­ja, Di­et­rich Vi­da, Dé­vai meg­hitt ba­rát­ja. A be­szél­ge­té­sek nagy­részt la­ti­nul foly­tak.

Nem­csak Me­lanch­thon­nak, ha­nem Lu­ther­nek is sok ma­gyar lá­to­ga­tó­ja volt. Is­mer­te, nagy­ra be­csül­te nem­ze­tün­ket, Má­tyás ki­rály­ról ma­gasz­tos sza­vak­kal em­lé­ke­zett meg. Meg­ka­pó­an szép, aho­gyan a re­for­má­ció és or­to­dox test­vé­re­ink kap­cso­la­tát jel­le­mez­te: „Úgy hisz­nek, mint mi, úgy ke­resz­tel­nek, mint mi, úgy pré­di­kál­nak, mint mi, úgy él­nek, mint mi.”

Lu­ther Dé­va­it min­dig jó em­lé­ke­ze­té­ben tar­tot­ta, s mi­kor az eper­je­si­ek vád­le­ve­let ír­tak, ak­kor is hit­hű­sé­gét, hő­si­es bá­tor­sá­gát em­le­ge­ti!

Dé­vai ha­lá­la után szü­le­tett ró­la egy „his­tó­ri­ás ének”, kü­lön dal­lam­ra, mely­nek el­ső so­rát Bor­nem­isza Pé­ter éne­kes­köny­ve őr­zi: „Ma­gyar nyel­ven Má­tyás va­la az pré­di­ká­tor…”

Pász­to­ri Je­nő nyugalmazott re­for­má­tus lel­ki­pász­tor (Ma­ros­sár­pa­tak)