Keresztutak

Já­nos evan­gé­li­u­ma 5. fe­je­ze­té­ben Jé­zus a Be­tes­da-für­dő­ben ta­lál­ko­zik egy har­minc­nyolc éve bé­na em­ber­rel, és meg­kér­dezi tő­le: „Akarsz-e meg­gyó­gyul­ni?” A be­teg azt fe­le­li: „Uram, nincs em­be­rem, hogy amint fel­ka­va­ro­dik a víz, be­emel­jen a me­den­cé­be: amíg én me­gyek, más lép be előt­tem.” Mind­ezt azért mond­ta, mert „be­te­gek, va­kok, sor­va­dá­so­sak tö­me­ge fe­küdt ezek­ben (és vár­ták a víz meg­moz­du­lá­sát. Mert az Úr an­gya­la időn­ként le­szállt a me­den­cé­re, és fel­ka­var­ta a vi­zet: aki el­ső­nek lé­pett be­le a víz fel­ka­va­rá­sa után, egész­sé­ges lett, bár­mi­lyen be­teg­ség­ben is szen­ve­dett). Jé­zus azt mond­ta ne­ki: ťKelj fel, vedd az ágya­dat, és járj!Ť Az em­ber azon­nal meg­gyó­gyult.”

So­ká­ig nem tu­laj­do­ní­tot­tam a hid­ro­ló­gia szem­pont­já­ból je­len­tő­sé­get a me­den­ce idő­sza­kos fel­ka­va­ro­dá­sa le­írá­sá­nak, de mint a karszt­for­rá­sok víz­ho­zam-vál­to­zá­sá­val fog­lal­ko­zó geo­ló­gus, meg­is­mer­tem, hogy mű­köd­nek úgy­ne­ve­zett szi­vor­nyás for­rá­sok. Ki­de­rült, hogy Ma­gyar­or­szá­gon há­rom ilyen for­rás van, me­lyek kö­zül ket­tő Jós­va­fő kö­ze­lé­ben fa­kad. Az egyik a na­gyon ré­gen is­mert Ló­fej-for­rás, et­től dél­re a Nagy-To­ho­nya-for­rás a fa­lu ha­tá­rá­ban ta­lál­ha­tó.

Karsz­tos te­rü­le­ten a le­hul­ló csa­pa­dék nem fel­szí­ni pa­ta­ko­kat, ha­nem fel­szín alat­ti víz­fo­lyá­so­kat hoz lét­re, me­lyek a hegy lá­bá­nál for­rás alak­já­ban je­len­nek meg. A cső­sze­rű for­rás­já­rat­ban a vissza­duz­zasz­tás ha­tá­sá­ra te­rem kép­ződ­het, ha a mész­kő­nél tíz­szer ki­sebb mér­ték­ben ol­dó­dó do­lo­mit­tömb ke­rül a víz­fo­lyás út­já­ba. Eb­ben az eset­ben a te­rem után el­vé­ko­nyo­dó já­rat ala­kul ki a do­lo­mit és a mész­kő ha­tá­rán. Ha a te­rem al­já­tól a te­te­jé­ig emel­ke­dő, majd a te­rem al­só szint­jé­re vissza­té­rő le­szí­vó cső ke­let­ke­zik, ak­kor ezt a je­len­sé­get a te­rem­mel együtt szi­vor­nyá­nak ne­vez­zük. Ha a pa­tak a ter­met fel­töl­ti víz­zel, ak­kor a rend­szer ma­gá­tól le­szí­vó­dik a gör­be le­szí­vó ha­tás fi­zi­kai el­ve alap­ján. Eb­ben az eset­ben – töb­bé-ke­vés­bé sza­bá­lyos idő­kö­zön­ként (né­hány órán­ként vagy több­na­pon­ként) – csa­pa­dék ha­tá­sa nél­kül is ára­dás je­le­nik meg a for­rá­son. A je­len­ség ne­ve szi­vor­nyás ki­tö­rés.

A Jós­va­fő kör­nyé­kén la­kó em­be­rek ezt az idő­sza­kos ki­tö­rést „ter­mé­szet­fe­let­ti” je­len­ség­nek tu­laj­do­ní­tot­ták, ezért Ma­gyar­or­szá­gon sár­kány­le­gen­dák ala­kul­tak ki e for­rá­sok vi­sel­ke­dé­sé­nek ma­gya­rá­za­tá­ra. Ezért ír­ta meg a kö­ze­li Ke­le­mé­ren la­kó Tom­pa Mi­hály Ló­fő cí­mű ver­sét, amely na­gyon szép köl­tői fel­dol­go­zá­sa a nép kö­ré­ben ki­ala­kult le­gen­dá­nak. Ezért hív­ják ha­zánk har­ma­dik szi­vor­nyás for­rá­sát a Me­csek hegy­ség­ben, Or­fű kö­ze­lé­ben Sár­kány-kút­nak.

Egyik ba­rá­tom­mal meg­ál­la­pí­tot­tuk, hogy a Kár­pát-me­den­cé­ben össze­sen ki­lenc szi­vor­nyás for­rás mű­kö­dik. Ezek kö­zül az egyik leg­hí­re­sebb az Er­dély­ben fa­ka­dó úgy­ne­ve­zett ka­lu­gye­ri Da­ga­dó-for­rás. Ami­kor ezt sze­mé­lye­sen meg­te­kin­tet­tük, mel­let­te egy or­to­dox apá­ca­zár­dát ta­lál­tunk. Ki­de­rült, hogy e for­rás „ter­mé­szet­fe­let­ti” tu­laj­don­sá­gát gyógy­ha­tás­ként ér­té­ke­lik. Ez az oka an­nak, hogy kü­lön­bö­ző be­teg­ség­ben szen­ve­dő em­be­re­ket a Da­ga­dó-for­rás hi­deg karszt­vi­zé­ben gyó­gyí­ta­nak meg. Tud­juk, hogy a hit nagy do­log, ezért bi­zo­nyá­ra egye­sek valóban gyó­gyul­tan tá­voz­nak a ke­ze­lés után. Nyil­ván­va­ló azon­ban, hogy a hi­deg karszt­víz­nek ál­ta­lá­ban nincs gyó­gyí­tó ha­tá­sa.

A fen­ti ta­pasz­tal­atok után ér­tet­tem meg, hogy az ókor­ban a Be­tes­da-for­rást is gyógy­for­rás­nak te­kin­tet­ték, mert rend­sze­re­sen csa­pa­dék nél­kü­li ki­tö­ré­sei vol­tak. Azt a fel­té­te­le­zést, hogy a Be­tes­da-for­rás is idő­sza­kos for­rás­ként mű­kö­dött, a je­ru­zsá­le­mi Föld­ta­ni In­té­zet hid­ro­geo­ló­gu­sa is iga­zol­ta, ezt geo­ló­gus ba­rá­ta­im se­gít­sé­gé­vel tud­tam meg. Iz­ra­el­ben ugyan­is na­gyobb ki­ter­je­dé­sű karsz­tos te­rü­le­tek van­nak, és a karszt­for­rá­sok vi­zét már Jé­zus ko­rá­ban fel­szín alat­ti alag­uta­kon a vá­ros alá ve­zet­ték víz­el­lá­tás és für­dés cél­já­ból.

A val­lás­el­le­nes kri­ti­ka sok év­ti­zed­del ez­előtt azt ál­lí­tot­ta, hogy Já­nos nem mon­dott iga­zat, ami­kor azt ír­ta evan­gé­li­u­má­ban, hogy Jé­zus meg­gyó­gyí­tot­ta a bé­na em­bert a Be­tes­da-für­dő­ben. Azt mond­ták, hogy Je­ru­zsá­lem­ben se­hol sem le­het ta­lál­ni Be­tes­da-für­dőt, és a ko­ra­be­li iro­da­lom­ban se­hol sem em­lí­tik meg a für­dő ne­vét. A leg­utób­bi idő­ben azon­ban ki­de­rült, hogy a für­dő ne­vét a Kum­rá­ni-bar­lang­ban ta­lált ira­tok egy he­lyen meg­em­lí­tik. Más­részt né­hány év­vel ez­előtt a ré­gé­szek hu­szon­öt mé­ter mé­lyen meg­ta­lál­ták a Be­tes­da-für­dő ma­rad­vá­nya­it.

Aki is­me­ri Je­ru­zsá­lem tör­té­ne­tét, az tud­ja, hogy a vá­rost a ke­resz­tény és az isz­lám val­lás is sa­ját­já­nak te­kin­ti. Ez az oka an­nak, hogy a Je­ru­zsá­lem szent he­lye­in épült temp­lo­mo­kat a tör­té­ne­lem so­rán sok al­ka­lom­mal le­rom­bol­ták és új­já­épí­tet­ték. Így tör­tént 70 kö­rül a zsi­dók és a ró­ma­i­ak kö­zöt­ti há­bo­rú vé­gén is, ami­kor a ró­ma­i­ak Je­ru­zsá­le­met tel­je­sen el­pusz­tí­tot­ták, és a ba­bi­lo­ni­ak ál­tal Kr. e. 580-ban le­rom­bolt má­so­dik temp­lom he­lyé­re is ró­mai szen­télyt épí­tet­tek.

A ré­gé­szek mun­ká­ja nyo­mán be­bi­zo­nyo­so­dott, hogy a Be­tes­da-für­dő osz­lop­csar­no­ka pon­to­san olyan volt, ami­lyen­nek Já­nos le­ír­ta. A bé­na em­ber vá­la­szá­ban pe­dig ben­ne volt az is, hogy a für­dőt egy szi­vor­nyás for­rás lát­ta el víz­zel.

Ma­u­cha Lász­ló