A hét témája

Amíg Lu­ther a pa­raszt­há­bo­rú előtt ra­gasz­ko­dott ah­hoz, hogy az eret­ne­kek, tév­ta­ní­tók el­len csak az ige fegy­ve­ré­vel sza­bad küz­de­ni, ad­dig a pa­raszt­há­bo­rú ta­pasz­ta­la­tai alap­ján úgy lát­ja, hogy a vi­lá­gi ha­ta­lom kö­te­les min­den ren­del­ke­zé­sé­re ál­ló esz­köz­zel, akár fegy­ve­res erő­szak­kal is fel­lép­ni a tár­sa­da­lom­ra néz­ve ve­szé­lyes, a tár­sa­da­lom bé­ké­jét meg­bon­tó szek­ták fel­szá­mo­lá­sa ér­de­ké­ben, hogy így ve­gyék ele­jét a pa­raszt­há­bo­rú­hoz ha­son­ló tra­gé­di­ák­nak.

Csak em­lé­kez­te­tő­ül: Mün­zer­ék az evan­gé­li­u­mi va­gyon­kö­zös­sé­get akar­ták a vi­lá­gi tár­sa­da­lom rend­jé­vé ten­ni. „A vi­zek ha­la­i­nak és a me­zők vad­ja­i­nak kö­zös­nek kell len­ni­ök. Ha az egy­há­zi és vi­lá­gi fe­je­del­mek­nek, gró­fok­nak és lo­va­gok­nak nem len­ne több­jük, mint a köz­nép­nek, ak­kor mind­nyá­junk­nak min­den ele­gen­dő len­ne, ami­nek be is kell kö­vet­kez­nie” – mond­ja Mün­zer mun­ka­tár­sa, Jo­hann Bö­he­im egy pré­di­ká­ci­ó­já­ban.

Flo­ri­an Geyer pe­dig már nem is a je­ru­zsá­le­mi ős­gyü­le­ke­zet­ben idő­le­ge­sen lé­te­zett evan­gé­li­u­mi va­gyon­kö­zös­ség fel­élesz­té­sét szor­gal­maz­ta, ha­nem a te­rem­tés­ből pró­bál­ta le­ve­zet­ni a ja­vak egyen­lő mér­té­kű bir­tok­lá­sát. Elég, ha Geyer da­lát idé­zem: „A föld te­rem­té­sé­nek kez­de­tén, sej-haj, ha­hó! / Nem volt még gaz­dag és sze­gény, sej haj, ha­hó!” Nem vol­tak urak és szol­gák – mond­ja Geyer –, mert Ádám és Éva föld­mű­ves volt, és kez­det­ben min­den em­ber va­gyon­kö­zös­ség­ben élt. Ez írás­ma­gya­rá­za­ti té­ve­dés, mert a Bib­lia el­ső lap­ja­in nem a te­rem­tés­ko­ri tár­sa­dal­mi rend­ről ol­va­sunk le­írást. De ez a teo­ló­gi­ai té­ve­dés még­is al­kal­mas ideo­ló­gi­á­vá vált a tár­sa­dal­mi élet fel­for­ga­tá­sá­ra, min­de­nek­előtt Svá­b­or­szág láng­ba bo­rí­tá­sá­ra.

Lu­ther te­hát azt is­mer­te fel, hogy ami­kor egy hit­ta­ni té­ve­dés, egy hi­bás teo­ló­gia a tár­sa­da­lom rend­jét meg­vál­toz­tat­ni szán­dé­ko­zó po­li­ti­kai ideo­ló­gi­á­vá lesz, ak­kor át­lé­pi azt a ha­tárt, ami­kor az el­le­ne va­ló fel­lé­pés csak az ige esz­kö­zé­vel meg­en­ge­dett. Mint­egy tíz év­vel a pa­raszt­há­bo­rú után egyik ige­hir­de­té­sé­ben ezt mond­ja: „Az egy­ház lel­ki hi­va­ta­lá­hoz nincs hoz­zá­ren­del­ve a kard vi­se­le­te. Csu­pán egy fegy­ve­re van: az ige. Meg­te­he­ti bár, hogy a bű­nö­sö­ket egy­há­zi átok­kal sújt­ja, és ki­zár­ja az egy­ház kö­zös­sé­gé­ből, még­is új­ra be kell fo­gad­nia őket, ha meg­tér­nek, és ke­gyel­met kér­nek.

A vi­lá­gi bi­ro­da­lom­ra vo­nat­ko­zó­an vi­szont Is­ten más pa­ran­csot adott, ne­ve­ze­te­sen ezt: aki fegy­vert fog, fegy­ver ál­tal kell el­vesz­nie.

Eb­ben ben­ne van a vá­lasz ar­ra a kér­dés­re is, hogy a vi­lá­gi ha­tó­ság irt­hat­ja-e fegy­ver­rel az eret­ne­ke­ket an­nak el­le­né­re, hogy Krisz­tus vi­lá­go­san meg­tilt­ja a kon­koly ki­szag­ga­tá­sát, és azt pa­ran­csol­ja, hogy vár­junk az íté­let­tel az Úr ama nap­já­nak el­jö­ve­te­lé­ig. Mert az evan­gé­li­um itt más­ként nem ren­del­ke­zik, mint hogy a szol­gák a kon­kolyt ne tép­jék ki. De ezt nem a vi­lá­gi bi­ro­da­lom szol­gá­i­nak mond­ja, ha­nem azok­nak, akik a mennyek or­szá­gá­nak szol­gá­la­tá­ban áll­nak…

A vi­lá­gi ha­tó­ság vi­szont az­zal az uta­sí­tás­sal kap­ta a fegy­vert, hogy a bot­rány­nak ele­jét ve­gye, és el­ha­ra­pó­zá­sát – hogy kárt ne okoz­zon – meg­gá­tol­ja.

A leg­ve­sze­del­me­sebb bot­rányt pe­dig a ha­mis tan és a hely­te­len is­ten­tisz­te­let el­ter­je­dé­se kel­ti. Ezért a ke­resz­tény ha­tó­ság­nak min­den­nél job­ban kell ügyel­nie az ilyen bot­rány le­küz­dé­sé­re, mi­vel az min­den eset­ben rend­za­va­rás­sal és sok más csa­pás­sal és sze­ren­csét­len­ség­gel jár. Az el­múlt ese­mé­nyek is ezt iga­zol­ják…

Ahol te­hát a (…) ha­mis ta­ní­tó­kat nem le­het szép szó­val a he­lyes út­ra té­rí­te­ni, és nem haj­lan­dó­ak fel­hagy­ni a ha­mis tu­do­mány hir­de­té­sé­vel, a vi­lá­gi ha­tó­ság min­den eset­ben bát­ran fel­lép­het el­le­nük. Meg le­het győ­ződ­ve, hogy a fegy­ve­res erő­szak al­kal­ma­zá­sa tisz­té­hez tar­to­zik, va­la­hány­szor a tan tisz­ta­sá­gá­ról, …és ez­zel egy idő­ben a köz­bé­ke és egyet­ér­tés meg­őr­zé­sé­ről van szó.”

Mi­előtt meg­üt­köz­nénk, fi­gyel­jünk Lu­ther meg­szo­rí­tó meg­ál­la­pí­tá­sá­ra: „A vi­lá­gi bi­ro­da­lom­ra vo­nat­ko­zó­an vi­szont Is­ten más pa­ran­csot adott, ne­ve­ze­te­sen ezt: aki fegy­vert fog, fegy­ver ál­tal kell el­vesz­nie.” A tév­ta­ní­tó, az eret­nek csak ak­kor ke­rül­het a vi­lá­gi ha­tó­ság lá­tó­kö­ré­be, ha fegy­ver­hez nyúl, vagy hall­ga­tó­it nyíl­tan és fél­re­ért­he­tet­le­nül ar­ra biz­tat­ja – mi­ként Mün­zer és pré­di­ká­to­rai tet­ték –, hogy fog­ja­nak fegy­vert, hogy a hit ne­vé­ben, Is­ten­re és Is­ten igé­jé­re hi­vat­koz­va rob­bant­sa­nak ki lá­za­dást a fenn­ál­ló rend el­tör­lé­sé­re, Is­ten or­szá­gá­nak föl­di meg­va­ló­sí­tá­sá­ra!

Lu­ther­nak a pa­raszt­há­bo­rú után sem ju­tott eszé­be olyas­mi, hogy a vi­lá­gi ha­tal­mat uszít­sa min­den­ki­re, aki a Szent­írás va­la­me­lyik igé­jét más­ként ér­tel­me­zi, mint ő. Ha­nem az olyan köz­bot­rányt oko­zó ha­mis is­ten­tisz­te­let­ről be­szél, amely­nek szer­ve­zői és részt­ve­vői – mi­ként Mün­zer­ék is tet­ték – ki­vo­nul­nak a temp­lom­ból, és a szó szo­ros ér­tel­mé­ben sze­kér­tá­bo­rok­ban szer­ve­ződ­nek, ka­szá­ik­ból és ka­pá­ik­ból fegy­vert ko­vá­csol­nak. Ró­luk mond­ja, hogy a lel­ki bi­ro­da­lom te­rü­le­té­ről ki­lép­tek a vi­lá­gi bi­ro­da­lom­ba, ahol vi­szont Is­ten pa­ran­csá­ra az a rend, hogy „aki fegy­vert fog, fegy­ver ál­tal kell el­vesz­nie”.

Mün­zer és Geyer ta­nai to­vább él­tek, és az ana­bap­tis­ta moz­ga­lom ke­let fe­lé va­ló ter­jesz­ke­dé­se so­rán Orosz­or­szág­ba is el­ju­tot­tak, ahol a szin­tén ma­gán­tu­laj­don-el­le­nes na­za­ré­nu­sok­kal együtt igen si­ke­res misszi­ót foly­tat­tak, el­ső­sor­ban a fal­vak la­kos­sá­ga kö­ré­ben.

Nagy­já­ból száz év állt ren­del­ke­zé­sük­re, hogy az egy­sze­rű em­be­rek szé­les tö­me­ge­i­nek tu­da­tá­ba plán­tál­ják, hogy a ma­gán­tu­laj­don bű­nös do­log, és a jobb jö­vő ígé­re­tét a ja­vak kö­zös tu­laj­don­lá­sa je­len­ti. Nem más, mint a cá­ri ha­ta­lom ál­tal meg­tűrt val­lá­si szek­ták ta­ní­tói ál­tal száz éven át vég­zett tu­dat­for­má­lás a tit­ka a bol­se­vik pro­pa­gan­da gyors si­ke­ré­nek Orosz­or­szág­ban.

A kom­mu­nisz­ti­kus el­vek hir­de­tői min­dig is elő­sze­re­tet­tel hi­vat­koz­tak ar­ra, hogy tu­laj­don­kép­pen Jé­zus is azt ta­ní­tot­ta, amit ők. Ez megint ta­ní­tás­be­li té­ve­dés.

A va­gyon­kö­zös­ség pró­fé­tái ab­ból in­dul­nak ki, hogy tu­laj­dont sze­rez­ni és tu­laj­don­nal ren­del­kez­ni bűn. Az ős­gyü­le­ke­zet ezt nem fo­gal­maz­ta meg, bár kö­te­le­ző el­vá­rás lett ná­luk, hogy a gyü­le­ke­zet tag­jai – kvá­zi ön­ként – mond­ja­nak le va­gyo­nuk­ról, és bo­csás­sák a kö­zös­ség ren­del­ke­zé­sé­re. Mün­zer, Geyer és a bol­se­vi­kok ezt meg­tol­dot­ták az­zal, hogy aki ön­ként nem mond le a va­gyo­ná­ról, at­tól a kö­zös­ség­nek jo­ga van el­ven­ni.

Jé­zus ez­zel szem­ben sen­kit sem jo­go­sít fel más tu­laj­do­ná­nak el­vé­te­lé­re. Ar­ra se bá­to­rít, hogy a kö­zös­ség bár­kit va­gyo­na „ön­kén­tes” fel­aján­lá­sá­ra kény­sze­rít­sen. Jé­zus so­sem vi­tat­ja, hogy a tu­laj­don azé, aki bir­to­kol­ja. A tu­laj­don­lást nem ne­ve­zi se bűn­nek, se jog­ta­lan­ság­nak. Csu­pán ar­ra mu­tat rá, hogy amink van, ar­ról sza­bad le­mon­da­nunk. A le­mon­dás­nak az ad ér­té­ket, ha sza­ba­don tör­té­nik. Mert Jé­zus nem rab­szol­gá­já­vá tesz, ami­kor kö­ve­té­sé­re hív, ha­nem fel­sza­ba­dít!

Ami­kor Pál ar­ról vall, hogy ő Krisz­tus rab­szol­gá­ja, ak­kor ezt úgy ér­ti, hogy sza­ba­don szol­gál­ja Krisz­tust tel­jes éle­te oda­szá­ná­sá­val. Krisz­tus irán­ti ra­jon­gó sze­re­tet­ből vég­zi el mind­azt, sőt töb­bet is an­nál, ami­re má­sok a rab­szol­gá­ju­kat erő­vel kény­sze­rí­tik. Pál meg­ér­tet­te, hogy Jé­zus ir­gal­mas­sá­got akar, és nem ál­do­za­tot! Más szó­val szo­li­da­ri­tást. A krisz­tu­si szo­li­da­ri­tás nem kí­vül­ről jö­vő kény­szer­ből, ha­nem be­lül­ről, a szív mé­lyé­ről fel­tö­rő sze­re­tet kény­sze­ré­ből fa­kad. Jé­zus pe­dig azt ígé­ri, hogy akik hisz­nek ben­ne, és kö­ve­tik őt, azok­nak ép­pen ilyen­né for­mál­ja a szí­vét. Mert Jé­zus szí­ve is ilyen! Csor­dul­tig van ir­ga­lom­mal és sze­re­tet­tel. Jé­zus a szí­ve leg­mé­lyé­ig szo­li­dá­ris az el­esett em­ber­rel. Ez in­dí­tot­ta ar­ra, hogy ne csak a va­gyon­szer­zés­ről mond­jon le, ha­nem szó szo­ros ér­tel­mé­ben az éle­tét ad­ja ér­tünk. Pál a Fi­lip­pi le­vél Krisz­tus-him­nu­szá­nak be­ve­ze­tő­jé­ben er­ről mond­ja: „Az az in­du­lat le­gyen ben­ne­tek, ami Krisz­tus Jé­zus­ban is meg­volt…” Mün­zer­től, Florian Geyertől és a fel­buj­tá­suk­ra fosz­to­ga­tó pre­bol­se­vik pa­raszt­ban­dák­tól ez az in­du­lat állt a leg­tá­vo­labb.

Ha a bol­se­viz­must a Mün­zer és Geyer ta­na­it ke­let­re ex­por­tá­ló ana­bap­tis­ták és a szin­tén tu­laj­don­el­le­nes na­za­ré­nu­sok év­szá­za­dos tu­dat­for­má­lá­sa előz­te meg, ak­kor ez a tu­dat­for­má­lás po­zi­tív ér­te­lem­ben is le­het­sé­ges, sőt ége­tő­en szük­sé­ges. Mert a vi­lá­gi bi­ro­da­lom te­rü­le­tén a po­li­ti­ku­sok egé­szen ad­dig hi­á­ba be­szél­nek a tár­sa­dal­mi szo­li­da­ri­tás szük­sé­ges­sé­gé­ről, amíg a tár­sa­dal­mat al­ko­tó em­be­rek nagy több­sé­gé­nek szí­vé­ben nem él a krisz­tu­si szo­li­da­ri­tás in­du­la­ta. Ad­dig a gya­kor­lat­ban a szo­li­da­ri­tás a maf­fia­szel­lem meg­tes­te­sü­lé­se lesz.

A szí­vek in­du­la­tá­nak krisz­tu­si­vá ala­kí­tá­sá­ra pe­dig a vi­lá­gi ha­ta­lom­nak nin­csen esz­kö­ze. Mert az evan­gé­li­um a lel­ki kor­mány­zá­sé. És nagy baj, ha nem él ve­le. Lu­ther gon­dol­ko­dá­sá­ban itt kap­cso­ló­dik a vi­lá­gi bi­ro­da­lom­ban ha­tal­mat gya­kor­lók fe­le­lős­sé­ge a lel­ki kor­mány­zás fe­le­lős­sé­gé­hez: a vi­lá­gi ha­ta­lom böl­csen te­szi, ha fel­is­me­ri a lel­ki kor­mány­zást vég­ző egy­há­zak mun­ká­já­nak fon­tos­sá­gát, és min­den ren­del­ke­zé­sé­re ál­ló esz­köz­zel tá­mo­gat­ja. Nem he­lyet­tük pró­bál­ja el­vé­gez­ni a lé­lek- és tu­dat­for­má­lást, ha­nem tá­mo­gat­ja azo­kat, akik­re Is­ten a lel­ki kor­mány­zást bíz­ta, akik ál­tal ő ma­ga pász­to­rol­ja nyá­ját. Ez nem a tár­sa­da­lom­ra ve­szé­lyes ta­no­kat hir­de­tő szek­ták fel­ka­ro­lá­sát je­len­ti, mert azo­kat a bölcs vi­lá­gi kor­mány­zat in­kább vissza­szo­rít­ja és min­den le­het­sé­ges mó­don kor­lá­toz­za. Hi­szen a tár­sa­da­lom bé­ké­jé­nek meg­őr­zé­se nem­csak kül­de­té­se, de jól fel­fo­gott ér­de­ke is.

Vé­gül itt mu­tat­ko­zik meg Lu­ther két bi­ro­da­lom­ról val­lott né­ze­te­i­nek egy­sé­ge: mind­két bi­ro­da­lom­nak Is­ten az Ura. Lu­ther több­ször is ki­fej­ti, hogy a bölcs kor­mány­zat Is­ten aján­dé­ka.

Vég­he­lyi An­tal