Élő víz

„Ma, ha az ő hang­ját hall­já­tok, ne ke­mé­nyít­sé­tek meg a szí­ve­te­ket…” (Zsid 3,15)

Hat­va­nad he­té­ben az Út­mu­ta­tó reg­ge­li és he­ti igéi fel­szó­lí­ta­nak: jus­sunk el a lel­ki sü­ket­ség­ből az ige hal­lá­sá­ra és meg­tar­tá­sá­ra! „Is­ten sok­szor és sok­fé­le­kép­pen szólt az atyák­hoz a pró­fé­ták ál­tal, ezek­ben az utol­só idők­ben pe­dig az ő Fia ál­tal szólt hoz­zánk.” (Zsid 1,1.2; LK) Krisz­tus meg­halt bű­ne­in­kért, hogy vissza­ve­zes­sen az Atyá­hoz! „Kö­nyö­rülj raj­tam, Is­te­nem, kö­nyö­rülj raj­tam, mert te­ben­ned bí­zik az én lel­kem!” (GyLK 712,1) Ám ez a fel­té­tel nél­kü­li bi­za­lom, az Is­ten­be ve­tett élő hit az ige hall­ga­tá­sá­ból jön. Az Úr Jé­zus „vá­ros­ról vá­ros­ra és fa­lu­ról fa­lu­ra járt, és hir­det­te az Is­ten or­szá­gá­nak evan­gé­li­u­mát”. A mag­ve­tő pél­dá­za­tá­hoz emelt han­gon (!) hoz­zá­tet­te: „Aki­nek van fü­le a hal­lás­ra, hall­ja!” (Lk 8,1.8) – „Hall­gat­ni, hall­gat­ni! Atyánk azt ígér­te, hogy aki a Fi­út hall­gat­ja, an­nak Szent­lel­ket ád. A Szent­lé­lek meg­vi­lá­go­sít s fel­ger­jeszt, hogy tisz­tán meg­ért­sük Is­ten igé­jét. Új­já­szül jó­tet­szé­sé­ből ma is!” (Lu­ther) A négy­fé­le föld az ige­hall­ga­tók szí­vé­nek tí­pu­sa­it jel­ké­pe­zi, ám min­den­ki­nek a szí­ve át­vi­lá­gí­tás­ra ke­rül a szent mag, az ige fé­nyé­ben! „…Is­ten igé­je élő és ha­tó (…), és meg­íté­li a szív gon­do­la­ta­it és szán­dé­ka­it.” (Zsid 4,12) Ezért jól „vi­gyáz­za­tok, test­vé­re­im, sen­ki­nek ne le­gyen kö­zü­le­tek hi­tet­len és go­nosz szí­ve, hogy el­sza­kad­jon az élő Is­ten­től” (Zsid 3,12; lásd még: Zsolt 95,7.8a)! Mó­zes „mi­nő­sí­ti” a tör­vény min­den igé­jét: „Mert nem üres be­széd az szá­mo­tok­ra, ha­nem éle­tet je­lent nek­tek. Ál­ta­la él­tek…” (5Móz 32,47) S az Úr ki­je­len­té­se őt iga­zol­ja: „…az én igém (…) nem tér vissza hoz­zám üre­sen, ha­nem vég­hez­vi­szi, amit aka­rok, el­éri cél­ját, ami­ért küld­tem.” (Ézs 55,11) Mi a sor­sa e vi­lág­ban Is­ten igé­jé­nek? Ő ko­nok­ká te­he­ti az ural­ko­dók szí­vét is, így a cso­dák el­le­né­re „a fá­raó szí­ve (…) ke­mény ma­radt, és nem hall­ga­tott rá­juk – aho­gyan meg­mond­ta az Úr” (2Móz 7,13). Egyet­len pró­fé­ta sem ked­ves a ma­ga ha­zá­já­ban! Ná­zá­ret­ben meg­bot­rán­koz­tak Jé­zus­ban. „Nem is tu­dott itt egyet­len cso­dát sem ten­ni… Cso­dál­ko­zott is hi­tet­len­sé­gü­kön.” (Mk 6,5.6) Cso­dát az él­het át, aki hisz őben­ne! Ami­lyen a fa, olyan a gyü­möl­cse: „…ami­vel csor­dul­tig van a szív, azt szól­ja a száj.” S aki hall­gat­ja Jé­zus be­szé­de­it, és azok sze­rint cse­lek­szik is, „ha­son­ló ah­hoz a ház­épí­tő em­ber­hez, aki le­ásott, mély­re ha­tolt, és a kő­szik­lá­ra ala­po­zott” (Lk 6,45.48). Ezért jár­junk az ő vi­lá­gos­sá­gá­ban; Jé­zus a vi­lág vi­lá­gos­sá­ga (lásd Jn 8,12)! S „amíg ná­la­tok van a vi­lá­gos­ság, higgye­tek a vi­lá­gos­ság­ban, hogy a vi­lá­gos­ság fi­ai le­gye­tek!” „No­ha [Jé­zus] ennyi jelt tett előt­tük, még­sem hit­tek ben­ne…” (Jn 12,36.37) „Az em­be­re­ket gyá­va­sá­guk zár­ja ki az üd­vös­ség­ből…” (lásd: Bib­lia ma­gya­rá­zó jegy­ze­tek­kel, 1278. o.) Urunk hét pél­dá­za­tot is el­mon­dott a mennyek or­szá­gá­ról – egye­bek mel­lett a mus­tár­mag­hoz és a ko­vász­hoz ha­son­lí­tot­ta –, be­tel­je­sít­ve az ősi pró­fé­ci­át (lásd Zsolt 78,2): „Pél­dá­za­tok­ra nyi­tom meg szá­mat, és a vi­lág kez­de­te óta rej­tett dol­go­kat je­len­tek ki.” (Mt 13,35) Egye­dül az igé­ben „van örök kin­csünk, be­cse­sebb / Nincs ná­la föl­dön, égen. – S nincs, aki el ne nyer­het­né / E kin­cset: szent igé­det.” (EÉ 286,1–7)

Ga­rai And­rás