evél&levél

Az öku­me­ni­kus ima­hét tör­té­ne­té­ben a 2010. év kü­lö­nös fon­tos­ság­gal bír. Hi­szen ép­pen száz éve ta­lál­koz­tak egy­más­sal a skót fő­vá­ros­ban, Edin­burgh­ban az ang­li­kán, az or­to­dox és pro­tes­táns egy­há­zak és misszi­ói egye­sü­le­tek kép­vi­se­lői. Ezt a ke­rek szü­le­tés­na­pot sze­ret­tük vol­na mél­tó­kép­pen meg­ün­ne­pel­ni a Jó­zsef­vá­ros­ban is.

A fő­vá­ros VI­II. ke­rü­le­té­nek gyü­le­ke­ze­tei – lel­ki­pász­to­rai és hí­vei – nem csak a ha­gyo­má­nyos, év ele­ji ima­hét al­kal­ma­in ta­lál­koz­nak: ha­von­ta egy­szer az öku­me­ni­kus bib­lia­órán együtt ta­nul­má­nyoz­zuk a Szent­írást, kö­zö­sen ének­lünk, imád­ko­zunk. 2008-ban egy ta­va­szi és egy őszi ün­nep­ség­so­ro­zat­tal együtt ün­ne­pel­tük a Bib­lia évét. Jó új­ból és új­ból meg­ta­pasz­tal­ni a hí­vő em­ber­nek: Krisz­tus­ban el­tűn­nek a „vá­lasz­fa­lak”, az ő sze­re­te­te test­vér­ként köt össze min­ket.

Az idei ima­hét al­kal­ma­in is ezt ta­pasz­tal­tuk meg. Mind a négy fe­le­ke­zet – ró­mai ka­to­li­kus, re­for­má­tus, bap­tis­ta és evan­gé­li­kus – temp­lo­má­ban egy­aránt az élő Krisz­tus élő igé­je szólt. Ja­nu­ár 23-án, szom­ba­ton a Rá­kó­czi úti Szlo­vák Aj­kú Evan­gé­li­kus Egy­ház­köz­ség­ben gyü­le­kez­tünk össze. Bajzáth Fe­renc ró­mai ka­to­li­kus plé­bá­nos – aki­nek temp­lo­má­ban min­den hó­nap el­ső va­sár­nap­ján szlo­vák nyel­vű mi­sén éne­kel­het­nek, imád­koz­hat­nak, és hall­gat­hat­ják a Szent­írás ma­gya­rá­za­tát a hí­vek – hir­det­te Is­ten igé­jét a zsú­folt­sá­gig meg­telt kis ká­pol­ná­ban.

A fel­tá­madt Krisz­tus meg­je­lent az em­mau­si ta­nít­vá­nyok­nak, meg­ál­dot­ta őket je­len­lé­té­vel. Le­gyünk mi is „je­len” kör­nye­ze­tünk éle­té­ben: csa­lá­dunk­ban, gyü­le­ke­ze­te­ink­ben, ke­rü­le­tünk­ben. En­ged­jük, hogy raj­tunk ke­resz­tül Krisz­tus meg­áld­ja kö­zös­sé­ge­in­ket! A fel­tá­madt Jé­zus együtt evett a ta­nít­vá­nyok­kal. Te­gyünk ró­la bi­zony­sá­got ven­dég­sze­re­te­tünk­kel! – mond­ta az ige­hir­de­tő, és „ta­nú­sá­got tett” ró­la, hogy a szlo­vák gyü­le­ke­zet asszony­test­vé­rei sze­re­tet­tel ké­szí­tet­tek a je­len­le­vők szá­má­ra „sztra­pacs­kát”, hal­us­kát és sü­te­ményt.

A két nem­ze­tünk kö­zött új­ból és új­ból je­lent­ke­ző fe­szült­ség mi­att is fon­tos­nak tar­tom ezt az ima­he­ti al­kal­mat. Hi­szen je­len­lé­tünk­kel, éne­ke­ink­kel és imád­sá­ga­ink­kal ar­ról a Krisz­tus­ról és sze­re­te­té­ről te­he­tünk bi­zony­sá­got, aki és amely össze­köt és test­vé­rek­ké tesz min­ket.

A kö­zös imád­ság alatt egy fi­a­tal­em­ber így imád­ko­zott: „Uram, kö­szö­nöm ne­ked ezt a te­le temp­lo­mot. Szí­ve­sen áll­nék, Uram, más­kor is, csak te­le temp­lo­mo­kat ad­nál ke­rü­le­tünk­ben. Ámen.”

Gu­lá­csi­né Fa­bu­lya Hil­da, a Szlo­vák Aj­kú Evan­gé­li­kus Egy­ház­köz­ég lel­ké­sze