e-világ

Pár év óta ja­nu­ár tá­ján te­met­ni szok­ták a nyom­ta­tott mé­di­át, és úgy te­kin­te­nek rá, mint egy már­is le­tűnt kor ma­rad­vá­nyá­ra, ame­lyet pil­la­na­tok alatt el­sö­pör az in­ter­net hír­ára­da­ta. Be kell is­mer­nünk, hogy egy jól fel­épí­tett hír­ol­dal messze több le­he­tő­sé­get rejt ma­gá­ban, mint a kor­lá­to­zott fe­lü­let­be zárt, pa­pír­ala­pú új­ság: bön­gész­he­tünk az ér­de­kes ol­va­sói vé­le­mé­nyek kö­zött, vagy meg­néz­het­jük, hogy kik osz­tot­ták meg is­me­rő­se­ik­kel az adott cik­ket, könnyeb­ben tá­jé­ko­zód­ha­tunk afe­lől, hogy ne­künk ér­de­mes-e el­ol­vas­ni azt, vagy in­kább egyet kat­tin­ta­nunk kell a vissza gomb­ra.

A szép új vi­lág azon­ban je­len­leg csak ígé­ret, ugyan­is egy át­la­gos ame­ri­kai új­ság és in­ter­ne­tes vál­to­za­ta kö­zül még min­dig az el­ső ter­me­li a be­vé­te­lek 95%-át, és va­ló­szí­nű­leg Ma­gyar­or­szá­gon sem más a hely­zet. Így egé­szen vi­lá­gos: a nyom­ta­tott la­pok nél­kül a ne­tes vál­to­zat nem élet­ké­pes.

Ezek a rek­lá­mo­zás­ból be­fo­lyó össze­gek rá­adá­sul a 2004-es csúcs óta mint­egy 40%-ot zu­han­tak, és a pesszi­mis­ta becs­lé­sek sze­rint idén 20%-kal, jö­vő­re 15%-kal, utá­na pe­dig év­ről év­re 5%-kal fog­nak még csök­ken­ni. A gaz­da­sá­gi vál­ság­gal még nem szá­mo­ló Phi­lip Meyer ugyan­ak­kor már a 2004-es re­kord­év­ben meg­jó­sol­ta, hogy 2045-ben fog meg­je­len­ni az utol­só nyom­ta­tott lap (a prog­nó­zist tar­tal­ma­zó, The Va­ni­shing News­pa­per cí­mű köny­ve el­ér­he­tő a ne­ten is a http://books.go­og­le.hu/books?id=DRRxF-GO0ygC cí­men). Ha pe­dig csak ad­dig húz­zák a leg­jobb, leg­ne­ve­sebb pe­ri­o­di­kák is, ak­kor va­jon mi­kor jön el az ide­je, hogy a saj­tó össze­kap­ja ma­gát, és új be­vé­te­li for­rá­sok után néz­zen?

Mi­hók At­ti­la, a Rin­gi­er Ma­gyar­or­szág igaz­ga­tó­ja sze­rint: most jött el (http://nol.hu/lap/mo/20100102-a_vi­lag­ha­lon_is_fi­ze­tos_le­het_a_mi­no­se­gi_tar­ta­lom). Év ele­ji nyi­lat­ko­za­tá­nak lé­nye­ge ez volt: „Meg­ol­dást kell ta­lál­ni ar­ra, hogy az igé­nyes tar­tal­mat elő­ál­lí­tó mé­dia­cé­gek az in­ter­ne­ten köz­zé­tett anya­ga­ik után is di­rekt be­vé­te­lek­hez jus­sa­nak.” Az ál­ta­la el­kép­zelt fi­ze­tős mo­dell lé­nye­ge az, hogy bi­zo­nyos pré­mi­um tar­tal­mak után kel­le­ne fi­zet­ni. Pél­da­ként pe­dig egy fo­ci­meccs­ről szó­ló hír­adást vá­lasz­tott: az ered­ményt és a mér­kő­zés fon­to­sabb ese­mé­nye­it min­den­ki meg­is­mer­het­né, de a nagy ké­pek és a gó­lok vi­de­ói már csak a pré­mi­um fel­hasz­ná­lók­nak len­né­nek el­ér­he­tők.

A kér­dés azon­ban igen össze­tett. Az in­ter­net kí­ná­la­ta las­san­ként a vég­te­len­hez tart, és egy zárt­ság­ra épü­lő mo­dell ese­tén fenn­áll a ve­szé­lye an­nak, hogy a kí­ván­csi lá­to­ga­tók egy má­sik ol­dal­ra lá­to­gat­nak a plusz in­for­má­ci­ó­kért, csök­kent­ve ez­ál­tal a fi­ze­tős mo­dellt al­kal­ma­zó ol­dal lá­to­ga­tott­sá­gát, amely en­nek kö­vet­kez­té­ben rek­lám­be­vé­te­lek­től fog el­es­ni.

A New York Ti­mes 2005 és 2007 kö­zött már pró­bál­ko­zott ha­son­ló­val, és ak­kor nem jár­tak si­ker­rel. De 2011-ben meg­pró­bál­ják új len­dü­let­tel dol­lá­ro­sí­ta­ni on-line tar­tal­ma­i­kat: ter­ve­ik sze­rint a lá­to­ga­tó ha­von­ta csak bi­zo­nyos szá­mú cik­ket ol­vas­hat­na el, a töb­bit csak ak­kor, ha elő­fi­zet a szol­gál­ta­tás­ra. Az egész leg­in­kább a kö­tél­tánc­hoz ha­son­lít, csak ép­pen az elő­fi­ze­té­si dí­jak­kal és a rek­lám­be­vé­te­lek­kel kell tö­ké­le­te­sen egyen­sú­lyoz­ni. És ez még csak nem is tűn­ne le­he­tet­len­nek.

A mostani elképzelések ugyan­ak­kor világosan jelzik a micro­pay­ment megoldások ku­dar­cát, ame­lyek­nél minden egyes tar­­ta­lmi egy­sé­gért egy minimális össze­get kellett vol­na fizetni. Chris An­der­son In­gyen! című könyvében ezt annak a pszi­­cho­­lógiai gátnak az „áttörési költ­­sé­gé­vel” magyarázza, amely minden egyes vásárlási fo­lya­mat kísérője. A kötet megoldási javaslatokkal is előáll, amelyekre még visszatérünk e ha­sá­bo­kon…

Nagy Ben­ce