A hét témája

(…) Még nem is olyan na­gyon ré­gen csak bi­zo­nyos nő­sze­mé­lyek ken­ték ki ar­cu­kat, pi­ro­sí­tot­ták aj­ku­kat.

Ma, ha vé­gig­mégy az ut­cá­kon, be­ülsz a vil­la­mos­ba, alig ta­lálsz höl­gyet, akin ne lát­nád a ken­dő­zés nyo­ma­it. Ho­va­to­vább a temp­lom­ba­já­rók is ki­fes­tet­ten lép­nek Is­ten szí­ne elé. Igen ne­héz hely­zet­ben van­nak ilyen kö­rül­mé­nyek kö­zött a ne­ve­lők, kik­re a ser­dü­lő if­jú­ság bí­za­tott; ők egy­sze­rű­ség­re és a ter­mé­sze­tes szép­ség ápo­lá­sá­ra buz­dít­ják ne­velt­je­i­ket. Ha az­után meg­lát­ják gyer­mek­ta­nít­vá­nya­ik édes­any­ját, meg kell lát­ni­uk, hogy hi­á­ba min­den jó igye­ke­ze­tük, mellyel a di­vat hó­bort­ja­i­tól kí­ván­ják a ta­nu­ló­if­jú­sá­got vissza­tar­ta­ni, ha a szü­lők nem tá­mo­gat­ják mun­ká­ju­kat. Hi­á­ba bi­zony­gat­ják, hogy nem a fer­dén fel­csa­pott ka­lap a szép, ha­nem a ren­de­sen fel­ül­te­tett, s nem a fes­tett ajak a kel­le­mes lát­vány, ha­nem a ter­mé­sze­tes pi­ros. A szü­lők tá­mo­ga­tó mun­ká­ja nél­kül mit sem ér el az is­ko­lai ne­ve­lés sem: több szü­lői ház nem nyújt se­gít­sé­get, mert nem nyújt jó pél­dát. Így az is­ko­la, a ta­ní­tó ne­ve­lő mun­ká­ja ered­mény­te­len, s ezen nem is cso­dál­ko­zik már az a ne­ve­lő, ki nyi­tott szem­mel jár az ut­cán. Lel­ké­sze­ink, ne res­tell­jé­tek az ilyen ki­ké­szí­tett hí­ve­i­te­ket fi­gyel­mez­tet­ni, ta­lán a lel­ki atyá­nak sza­va lesz rá­juk va­la­me­lyes ha­tás­sal. Ha pe­dig a lel­kész­re sem hall­gat­nak… vég­te­len szo­mo­rú­ság­gal kell jö­vőnk elé te­kin­te­nünk.

B. D.