A hét témája

Meg­döb­ben­tő sta­tisz­ti­kai ada­tok hir­de­tik, bi­zo­nyít­ják, hogy az em­be­ri­ség, a mo­dern, har­ma­dik év­ez­re­dé­be lé­pő em­be­ri­ség iszo­nya­tos mennyi­sé­gű sze­me­tet ter­mel, amely­nek el­tün­te­té­se egy­re sú­lyo­sabb prob­lé­mát je­lent. El­jön az idő, ami­kor sa­ját szennyünk­be ful­la­dunk be­le? Mit hoz a jö­vő? Agó­ni­át vagy éle­tet?

Ha­tal­mas he­gyek emel­ked­nek nagy­vá­ro­sok kö­rül, a bom­ló hul­la­dék bű­zét min­den­hol érez­ni, messzi­re vi­szi a szél. És nem csak a sza­got, a sze­me­tet is.

De va­jon ki tud­ná fel­be­csül­ni an­nak a hegy­nek ma­gas­sá­gát, rop­pant mé­re­tét, amely em­be­ri bű­nök­ből, sú­lyos vét­kek­ből, go­nosz­tet­tek­ből, er­köl­csi cső­dök hul­la­dé­ka­i­ból épül – és egy­re csak nő, nő…

A Gol­go­ta he­gyén, ezen a tu­laj­don­kép­pen je­len­ték­te­len dom­bocs­kán sok bűn nyer­te már el meg­ér­de­melt bün­te­té­sét. Hi­szen ki­vég­ző­hely volt – sok bű­nö­ző éle­te itt ért vé­get.

És egy ár­tat­lan em­be­ré is. Má­sok bű­nei mi­att. Az em­be­ri­ség bű­nei mi­att. Az én vét­kem mi­att. Az Is­ten Fi­á­nak éle­te – rö­vid har­minc­há­rom év – ke­reszt­re fe­szült, hogy ki­kín­lód­ja az éle­tet – ne­künk, mind­annyi­unk­nak.

Ezért a ke­reszt egy óri­á­si fel­ki­ál­tó­jel, két do­log­ra em­lé­kez­tet: az em­be­ri go­nosz­ság Hi­ma­lá­ját meg­szé­gye­ní­tő ha­tal­mas­sá­gá­ra, az ég­be­ki­ál­tó bűn­re és Is­ten ért­he­tet­len, meg­ma­gya­ráz­ha­tat­lan, vég­te­len sze­re­te­té­re. Amely min­den­nél ha­tal­ma­sabb. Még bű­ne­ink Hi­ma­lá­já­já­nál is.

A Gol­go­ta a föld leg­ha­tal­ma­sabb hegy­óri­á­sa. De a ke­reszt a csú­cson hir­de­ti: nem kell be­le­ful­lad­nunk szennyes éle­tünk hul­la­dék-rom­ja­i­ba! Az Is­ten Fi­á­nak agó­ni­á­ja éle­tet ho­zott! A bűn-Hi­ma­lá­ja csú­csá­ra Is­ten sze­re­te­te ki­tűz­te a ke­resz­tet, a bűn­bo­csá­nat je­lét, az élet je­lét!

V. Gy.